Wave [BEFEJEZETT]

10

Woojin reggel nyöszörögve igyekezett magához térni – sikertelenül. Kezét kinyújtva kutatott a mellette fekvő alak után, de a keze csak a kihűlt plédet tapintotta. Összevont szemöldökkel támaszkodott fel alkarjára és tekintetét végig járatta a kicsiny szobán – tisztán emlékezett rá, hogy Chan mellette aludt el; de akkor hová lett? Íriszei a résnyire nyitva hagyott ajtón állapodtak meg és ezzel válaszra is lelt. 

A lehető leghalkabban mozgolódott a lakásban hisz még nagyszülei az igazak álmát alusszák viszont ő mindenféleképpen a másikkal akart lenni. Magára kapott egy pulóvert majd a vállára dobva egy másikat lépett ki a hajnali hűvös levegőre. Tudta, hogy a szőke lengén felöltözve ment ki és nyár ellenére is képes megfázni. Tekintetét végig járatta a parton, de érdekes mód barátja nem az óceánt figyelte, helyette az éledező városon pihentek íriszei ahogy egy nagyobb szikla tetején ücsörgött. Woojin sietve mászott fel hozzá majd a hátára terítve a ruhát ült le mellé. A kisebb mosolyogva bújt bele textilbe aztán pedig közelebb húzódva a másikhoz bújt ölelésébe, de tekintetét le sem vette az emberekről.

- Mit csinálsz te itt ilyen korán?

- Nem tudtam aludni és nem akartalak felébreszteni. Haragszol rám?

- Ugyan baba, rád ki tudna haragudni? – Woojin kuncogva nyomott egy hosszú puszit a szőke tincsek közé miközben még közelebb vonta magához a fiút – Inkább mesélj, min elmélkedsz most?

- Több mindenen. Most éppen azon milyen gyönyörű ez.

- A tömeg?

- Csak nézd meg jobban. Több százan mentek el előttem az elmúlt két órában és egyikük sem hasonlított a másikra. Más a foglalkozása, a múltja, a jövője, a családja vagy akármi más. Mindegy hány embert ismersz vagy látsz, mindig lesz egy pont, amiben eltér másoktól.

- Szeretlek Chris – a barna először fel sem fogta vallomását, csak csillogó tekintettel nézett le a hozzá bújóra. Csak akkor jutott el a tudatáig amikor Chan hátrébb húzódva, meglepetten nézett vissza rá. Az idősebb arca azonnal lángba borult, lehunyt pillákkal igyekezett enyhíteni zavarán. Félt, hogy még korainak gondolja a dolgot, hisz mégiscsak három hete randiznak viszont Woojin teljesen biztos volt az érzéseiben. Soha nem és nem is fog úgy szeretni valakit, mint őt.

- Félek Woojin. Két héten belül te visszarepülsz Koreába, utána mi lesz? Emlékezni fogsz rám egyáltalán?

- Hogy tudnám elfelejteni a világ legcsodálatosabb emberét?

- Woojin...

- Ne, kérlek hallgass meg! – az idősebb teljesen szembe fordult párjával és kezét sajátjai közé fogva nézett mélyen a szemébe – Tudom, hogy nagyon hirtelen volt ez a vallomás, de ha tudnám, se akarnám eltörölni mert ez az igazság. Már azelőtt teljesen elvarázsoltál mielőtt még egyáltalán beszélgetni kezdtünk volna; utána pedig magadba bolondítottál. Csodálatos vagy Chan, a gondolatok, amik megfogalmazódnak benned, amiket lapra vetsz, vagy akárcsak úgy belegondolsz a helyzetbe. Ki másnak jutna eszébe a reggelit a filozófiával összekötni? Vagy a tömegre azt mondani, hogy gyönyörű? Szóval igen, különleges vagy és a szívemet a magadénak mondhatod – ha szeretnéd, ha nem. Nem fogom hagyni, hogy ez a kapcsolat megszakadjon kettőnk között. Amikor csak egy szabad napom is lesz, eljövök hozzád; ezt megígérhetem – Woojin mondandója közben határozott csillogás ült tekintetében. Teljesen elszánt volt, nem akarta elveszíteni a fiút, kerüljön bármibe. Chan csak könnyekben úszó szemeket meresztve rá, szótlanul hajolt hozzá, hogy egy lágy csókot válthassanak. Nem volt szükségük több beszédre, a tettek voltak a fontosak.

A későbbiekben előfordulhat - de még egyáltalán nem biztos -, hogy lesz egy 18+-os jelenet. Zavarna ez valakit? Nem rontanám el vele a könyv összhangulatát?