Wave [BEFEJEZETT]

11

Woojin párját átölelve feküdt a két személy számára talán kissé szűkös ágyán míg az előttük lévő laptopon játszódó filmet figyelte. Hüvelykujjával apró köröket rajzolgatott a hozzá bújó fiú csípőjére míg a szőke nyakhajlatába bújva borzongott meg egy-egy kör után. Ez volt az utolsó közös estéjük így a barna nagyszülei késői vacsorára mentek egy étterembe csak, hogy a két fiatal ténylegesen kettesben tölthessék ezt az időt – elmondhatatlanul hálásak voltak ezért nekik. 

A film végeztével Woojin a gépet csak sebtében a földre helyezte gépét majd a vékony plédet magukra húzva bújt a kisebbhez. A szoba félhomályba borult, egyedül a hold adott némi fényforrást, de nem is volt szükségük többre. Szótlanul szemeztek egymással néha váltva egy-egy apróbb – vagy éppen hosszadalmasabb – csókot, így sokkal bensőségesebb volt a pillanat számukra.

- Tegyük meg – Chan szemei csillogtak, a barna nem tudta eldönteni, hogy a visszafojtott könnyektől, vagy csak az ezüstös fény teszi. Woojin halványan összevonta szemöldökeit mivel nem értette mire gondol a kisebb – vagy inkább nem mert belegondolni. A szőke szavak helyett inkább tettekkel utalt gondolat menetére. Lágyan tapadt az idősebb ajkaira miközben lassan maga fölé irányította.

Perceken keresztül nem mozdultak, csak ízlelgették a másik felduzzadt ajkát. Woojin volt az, aki megszakította a folyamatot, alkarjára támaszkodva, homlokát a kisebbének támasztva kapkodott levegő után miközben igyekezett összeszedni az ezer felé cikázó gondolatait. Már értette mire gondolt Chan, viszont félt. Nem arról volt szó, hogy ne kívánta volna őt, hisz egyáltalán nem erről volt szó. Inkább csak félt. Félt, hogy nem gondolta komolyan, hogy csak a pillanat hevében mondta ezeket a szavakat. Mások túl korainak gondolták volna másfél hónap után, de az ő kapcsolatuk nem olyan volt mindenki másé.

- Biztos vagy benne, baba? – hangja rekedt volt az elnyomott érzelmek miatt. Tekintete fürkészően akaszkodott a fekete íriszekbe bármiféle jel után kutatva viszont csak a szerelmes csillogás volt észrevehető benne.

- Ennél biztosabb már nem is lehetnék – Chan karjaival körülölelte a felette támaszkodó fiú nyakát és lehúzta magához egy újabb csókért. Woojin elméje teljesen elködösült, képtelen volt nem párjára gondolni és arra, amit tenni készülnek. Fél kezével felfedezőútra tért, a kisebb pólója alá bebújva simogatta a selymes bőr libabőrt hagyva maga után. Mutatóujjával körbe rajzolta a halovány hasizmokat egyre több apró borzongást kiváltva a fiatalabból. Lassan haladva egyre feljebb tolta a textilt míg ki nem tudta bújtatni belőle a fiút. Alig került le róla a póló máris vágyakozva hajolt vissza újabb csókért ahogy oldalát kezdte le cirógatni. Chan hasonlóan barátjához kibújtatta a fiút felsőjéből viszont ő sokkal türelmetlenebb mozdulatokkal. Fedetlen felsőtestük teljesen egymásra simult ahogy Woojin kicsivel lejjebb eresztette magát.

Kezét lomhán vezette egyre csak lefelé egészen a kisebb belső combjáig, ahol vonalakat húzgálva csalogatott elő belőle halk morgásokat. Apró mosoly jelent meg ajkain ahogy megszakítva a csókot tért át nyakára, hogy jelezhesse – Chan igenis az övé és senki meg sem közelítheti akkor sem, ha már nem lesz itt. A szőke ajkain hol hangosabb, hol halkabb nyögések szaladtak ki, nem tudott betelni az érzéssel, ami az egész testét bejárta. Izmai kissé megfeszültek amikor az idősebb nadrágjának szélébe akasztotta ujját és ez őt sem hagyta figyelmen kívül.

- Ha meggondoltad magad még most szólj, baba. Nem vagyok benne biztos, hogy később le tudom magam állítani – Woojin kicsit távolabb húzódva, aggodalomtól csillogó tekintettel figyelte a kisebb arcát.

- Nem gondoltam meg magam csak... én ezelőtt még nem...

- Vigyázni fogok rád kicsim – hajolt a szőke füléhez, hogy suttogva biztosíthassa igazáról. Chan teljesen ellágyult az elmélyült hangot hallva így magabiztos bólintással adta a másik tudtára, hogy tovább mehet. Az idősebb mosolyogva hajolt újból a vörös ajkakra, hogy egy lágy csókkal terelhesse el figyelmét teljesen az idegeségről.

Woojin biztos volt benne, hogy ezt a napot soha nem fogja elfelejteni. Az elméjébe égett ahogy egymást átölelve, összeolvasztva hangjukat mélyítik még inkább el kapcsolatukat. Tudták, hogy ez nem a végső búcsú mégis úgy élték meg az egész pillanatot, túl kevés idő adatott meg nekik, többre vágytak viszont nem tehettek ellene semmit. Be kellett érniük azzal amit kaptak és ki is használták az utolsó este minden percét.

Tárt karokkal várom a véleményeket, jól kezelem a kritikát.