Farkas kaland (Befejezett)

Vérfarkas

A fiúk csak úgy nyüzsögtek mellettem össze vissza, Jacob adott egy kis teát amit Marion csinált. Kezdtem jobban lenni, már nem szédültem és nem voltam rosszul sem. Bár gyengének éreztem magam amit Marion könnyen észre vett és hozott enni, amit gyorsan be faltam és már teljesen jól voltam. Lassan ismét neki dőltem Jacob vállának majd simogatni kezdte a fejem. Jól esett hogy valaki velem van. Gondoltam ideje beszélnem Jacob-al arról ami történt.
-Jacob én.. Sajnálom hogy ide jöttem, tudom hogy azt mondtad hogy ne jöjjek ide de... - de nem tudtam befejezni mert Jacob közbe vágott:
-Ugyan Lana! Nem baj hogy itt vagy, sőt inkább örülök, hülye ötlet volt.
Egy ideig hallgattam majd folytattam:
-És.. Hát a szüleim be jöttek a szobámba és faggatni kezdtek mit csináltam, én csak annyit mondtam hogy veled de rögtön rosszra gondoltak, amit inkább hanyagoljunk.
-Értem.. De ugye nem mondtál nekik semmit? - kicsit megijedt Jacob de hamar megnyugtattam:
-Nyugi! Nem mondtam arról semmit! - mondtam és rá tettem a kezem a mellkasára.
-Köszönöm Lana.
-Jacob ezt nem kell megköszöni.
Jacob megfogta a kezem ami a mellkasán volt és közelebb húzott. De már megint félbe szakítottak minket. Marion és Zack oda jött hozzánk, mi gyorsan eltávolodtunk egymástól és csak simán ültünk. Zack oda jött és elhívta Jacob-ot. Én csak a kezemre támasztottam a fejem és vártam hogy vissza jöjjön. Jó kis ideig elvolt, egészen estig vártam aztán megint untam magam és útra keltem a házba körbe néztem kicsit, nagyon szép volt minden, gyönyörű, mintha egy milliomos házába lennék. Szép csempe volt a konyha kettő szembeli falán és volt egy kicsi csillár a csap pedig szépen fénylett, mind minden más. Lassan át sétáltam a mosdóba, ott is minden fénylett, a padló is fénylett szép türkiz színű volt, ilyen csempe benyomású. A falak pedig fehér csempék voltak és itt is az a kis csillár volt csak itt egy kicsit kisebb, ami jogos mert ez a hely kisebb. Aztán kisétáltam a nappali szerű helyre, ahol eddig is voltam. Aztán megláttam valamit vagy valakit elsuhanni a nagy ablak előtt. Kíváncsi lettem ezért kimentem aztán ahogy egyre bentebb mentem mintha körülöttem szaladgált volna. Kezdtem megijedni.
-Jacob!? Te vagy az? HAHÓ!! - Ordibáltam.
Aztán az egyik pillanatban még sétáltam a másikban már futni kezdtem, aztán a már ismerős érzés:
Nekem jött valami, vagy valaki, a házban ébredtem kínok között.
Aztán megláttam a karom felső részén egy nagy karmolást, egy vérfarkas karmolást. Vergődni kezdtem a fájdalomtól, nem tudtam mi történik, már kicsit sikítottam is annyira fájt.
-Jjj.. Jacob! Mi történik?! - ordítottam a fájdalomtól.
-Lana én úgy sajnálom... - ismételgette. Láttam rajta hogy sajnálja aztán meg hirtelen egyre erősebb lett a fájdalom. Már nagyon fájt, a többiek lefogtak nehogy rossz dolog legyen a vége. Aztán hirtelen megszűnt a fájdalom. A szemem lecsukódott.
-Lana! - szólt Jacob idegesen.
-Nyugi Jacob, ez a folyamat része! - mondta Zack.
-És ha most nem!? - egyre idegesebb lett Jacob.
-Mindenkinél máshogy megy. - szólt egy farkas fiú.
Aztán lassan kinyitottam a szemem.
Először Jacob-ott pillantottam meg.
-Lana! - mondta Jacob és erősen megölelt, én vissza öleltem.
-Jacob a szeme.. - mondta egy kisebb fiú. Majd rám nézett.
-Mi van a szememel és mi történik!? - nagyon megijedtem és elrohantam a mosdóba egy tükörhöz.
-Ez ugye kontaktlencse! Mi történt!? - mondtam már idegesen.
Jacob oda jött hozzám.
-Én.. Én.. Átváltoztatalak. - nyögte ki végül. Én meg megijedtem.
-Mi!? De...
-Nyugi Lana. Nem direkt volt, én sajnálom.
-Szóval ha egy ember erre sétálgat ez lesz a sorsa mert béna vagy?!
-Semmi baj Lana.
-Oké de most már mindent tudni akarok a vérfarkasokról!
-Rendben. - mondta és megfogta a kezem majd le ültünk a kanapéra.
Pár nap úgy telt el hogy a többiek tanítottak, és a pár hét alatt konkrétan oda költöztem a házba, de anyáméknak persze ez az egész fel sem tűnt. El vannak nélkülem is, nem veszik észre a hiányom. Már Jacob és én, mondhatni elfoglaltuk ketten azt a lakást, a többiek egyre kevesebbszer jártak át ide, mivel Jacob apja meghalt aki a kisebb faházban lakott ezért oda mentek és kicsit felújították, nagyobb lett, de nem nagyon. Bár elég sok időbe telt. Jacob-al éppen az ebédünket fogyasztottuk:
-Ez isteni! - mondtam tele szájjal.
-Tényleg az!-mondta Jacob majd ivott egy keveset.
Jacob kifelé bámult, én is oda néztem és Marion volt. Jacob kiment és beszélgetni kezdtek. Annyira érdekessé vált mit beszélhetnek amiről én nem tudhatok. Hiszen már egy vagyok közülük. Lassan oda mentem az ajtóhoz ami szerencsére nem üveg volt, ezért nem látták át.
-Jacob nem húzhatod tovább! Vagy elmondod vagy elfelejtsük az egészet. - mondta Marion kissé idegesen.
-Oké, rendben!
-Jacob kérlek! Már ideje hogy tudja.
-Örökre elhagyna Lana ha ezt megtudja. - mondta Jacob elkeseredetten.
Egyre kíváncsibb lettem és nem bírtam tovább, épp az ajtót akartam nyitni, amikor Marion folytatta:
-Igazad van. Megutálhat majd ha nem tudja hogy is változott át! De jobb ha tőled tudja meg. - mondta Marion utolsó szavai képp mielőtt elindult, hallottam útnak indul, már tényleg nem bírtam, ki nyitottam az ajtót.
-Mi van az árváltoztatással?! - törtem ki.
-Lana én...
-Hallgatlak! - erősödtem.
-Én... Hazudtam neked az átváltozásodról.
-Folytasd!
-Az egész... Meg volt tervezve.. Az volt a cél hogy te is ilyen legyél... Én úgy sajnálom... Lana......
-Te eszednél vagy!? Hogy juthatott ez eszedbe!!? Ezt nem tudom elhinni! - teljesen kiborultam. Be szaladtam a házba és fel kaptam a kabátomat és ki rohantam, be az erdőbe, amit már jól ismerek. Futottam könnyes szemekkel, azt se tudtam hova megyek, csak mentem, aztán megláttam egy kis barlangot és lassan besétáltam. A dühtől levágtam magam egy nagy kőre, majd a tenyerembe tapasztottam az arcom és próbáltam felfogni a dolgot. Könnybe lábadt szemmel néztem fel amikor, halk léptekre lettem figyelmes. Lassan letöröltem a könnyeket és készültem a látogató fogadására. Természetesen nem voltam meglepve, Jacob jött utánam. Lassan felálltam és csak vártam össze font karral.
Jacob egyre közelebb jött, már csak alig két lépés volt köztünk. Én csak néztem továbbra is könnyes szemekkel.
-Lana, most nem épp annak van itt az ideje hogy menekülj!
-Neked meg nem most volt itt az ideje hogy bevalld te idióta!! Még én vagyok a hibás!
-Igazad van sajnálom! - vágta rá.
-Jacob! Azt hittem bízhatok benned! A szüleimmel össze vesztem mert nem figyelnek rám! Hibáztattak engem miattad! Én meg védtelek de már bánom hogy megtettem!! - nagyon mérges voltam.
-Megértem ha dühös vagy, teljesen jogosan! De kérlek nyugodj meg!
Csak hátat fordítottam Jacob-nak.
Miközben ő elő vett a zsebéből valami löttyöt én megfordultam hogy elmehessek, de Jacob a szemembe fújta azt a löttyöt mire én elájultam.
Jacob felkapott és vissza vitt a kis modern házikóban.