Castle - Miraculous

4. rész

Kezem lassan elindult célja felé, már csak milliméterek választották el tőle. Gabriel is beletörődött immár sorsába, szemét lecsukva várta a végítéletet. Idebent minden csendes és mozdulatlan volt. Amíg kint zsibongott a tömeg, a nevemet skandálták, valamint a rendőrségi szirénák is felhangzottak, addig itt olyan volt, mint egy sírboltban.
Ez a környezet, ami máskor kissé megrémisztett, tiszteletet, valamint megalkuvást parancsolt, most inkább tűnt nyugtató, ismerősként integető közegnek. Egyik pillanatról a másikra viszont kicsapódott a tekintélyes méretű dolgozó ajtaja, hogy abban szerelmem tűnjön fel. Nem kellett hátrafordulnom ahhoz, hogy tudjam, ő az. Éreztem. Míg Gabriel szeme felpattant, addig enyém továbbra is ugyanott időzött, kezem viszont megállt a mozdulat közben.

-Ne, Marinette! Kérlek! - rohant közelebb hozzánk. A még most is védjegyének számító tornacsukájának talpa csak úgy nyikorgott a fényes kövezeten, miközben felénk sietett. De megtorpant. Nem mert szétválasztani bennünket, hisz tudta jól, adódott már egy hasonló alkalom együttlétünk során, ami majdnem az életembe került. Nem mert kockáztatni. Jobban is tette.

-Menj innen Adrien! Jobb lesz úgy. - válaszoltam szárazon.

-Kérlek! Ő az Apám! - zuhant térdre mellettünk. Kétségbeesett hangja vasmarokkal szorongatta feketévé vált szívem. Nem akartam ránézni, hisz az a csodálatosan zöld szempár mindig is megbabonázott és elvette minden józan gondolatom.

-Csak gondolj bele, mit tett. - vicsorogtam.

A szavak nehezen jöttek számra, bensőmben saját magammal küzdöttem. A mindent elsöprő, mámorosan átjáró energia harcot vívott bennem szerelmem szavaival.

-Tudom, hogy mit művelt. És sohasem fogom neki megbocsátani, hogy ezt a módszert választotta, de kérlek! Ne tedd ezt! Saját magaddal szemben se! Marinette, ez nem te vagy!

- Talán mégis. Talán a mester tévedt, mikor rám merte bízni a talizmánomat. Most pedig már késő. Már bármit megtehetek, amihez csak kedvem van. És most büntetni akarok! Meg kell fizetnie azokért, amiket veled tett! - morogtam, tekintetemmel pedig végig Gabrielt figyeltem. Szeme úgy járt kettőnk közt, mintha nem tudna megállni. Adrienre hálával vegyes rettegéssel tekintett, nekem csupán az utóbbi maradt osztályrészül. Én voltam számára a kedves angyal bőrébe bújt Lucifer, aki a kárhozatot hozza el kicsiny világára.

-Kérlek! - kezdett szipogni szerelmem - Anya! Anya miatt csinálta! - Utolsó mondatát pedig már könnyektől fuldokolva ejtette ki.

Ellenállásom megtört, muszáj volt ránéznem. A látványba majdnem belehaltam. Ruhája gyűrött, kinézete csapzott volt. A máskor divatosan kócos frizura most kusza szénaboglyaként pihent fején. A szokott pajkos mosolynak és csillogóan boldog zöld szemnek híre sem volt. Helyette egy végletekig megviselt fiatal férfit láthattam magam mellett, aki a rá nehezedő mentális nyomástól kezdett teljesen összeroppanni. Nem tudtam tovább elviselni.

Felpattantam, és hátráltam pár lépést a két férfitól, de miközben bal kezem elengedte prédáját, azon nyomban ki is téptem annak nyakából a pillangó talizmánt.

-Ezt többé nem érintheted meg! - mondtam olyan elemi erővel megtoldva, hogy még a csillár is beleremegett.

Még Adrien is félve tekintett fel rám. Láttam rajta, hogy teljesen lesokkolja az a hatalmas erő, melynek birtokába kerültem. Pedig ez az erő mindig is ott volt bennünk. Két félre választva, hogy elaprózódva, akár tinédzserek is viselhessék súlyát, hogy hordozóiknak különleges képességeket adva azok szuperhősökké, vagy épp szupergonoszokká váljanak. De így egyesítve olyan mérhetetlen, és egyben felfoghatatlan dologgal ruházta fel viselőjét, hogy azzal semmilyen istenség nem ért volna fel.