A következő generáció (Bleach)

Part 1 2025. 01. 01 (kedd) 1. rész

Egy elhagyatott házban járok, de fogalmam sincs, hogy pontosan hol is vagyok éppen. Hangokat hallok az egyik szobából, így arra veszem az irányt. Belépek egy ocsmány, szétzilált, de még is ismerős szobába. Hirtelen a hátam mögött motoszkálást hallok, így megfordulok, hogy a végén a rémálmommal nézzek farkasszemet, Ikehara Mikióval. A férfi elmegy mellettem, és a szoba egyik elhagyatottnak tűnő sarka felé indul. Remegve követem, tudva, hogy mit fogok látni. Magamat szülés közben. A legeslegnehezebb, legmocskosabb szülésem közben, ami majdnem az életembe került.

- Meghalt már? - kérdezi.

- Kicsoda? - kérdez vissza a mellettem üllő nő.

- A gyerek, ki más. Orihime úgyis az enyém lesz - nevet fel Mikio.

- Nem, Mikio. Ha rajtam múlik a kicsi és Orihime is egészségesen mennek haza.

- Óh, Orihime itthon van, Nővérem. A kicsit meg megölöm.

- Nem. Nem engedem. Orihimének a férje mellett a helye. Ő oda tartozik. Kérlek, Mikio! Értsd meg, Mikio! Orihimét várja otthon a férje és a gyermekeik.

- Nem fogok változtatni a dolgokon, Nővérem. Most elmegyek, de visszajövök. Addigra nem akarom itt látni a kölyköt. Még azt is megengedem, hogy hazavidd az apjához. Ez tőlem igencsak szép ajánlat. Nem? - kérdezi, majd nevetve kimegy a szobából.

Még jobban remegve megyek közelebb. De elkerekedett szemekkel hátrálok meg. Ilyen lehettem kívülről? A körülöttem lévő padló tiszta vér, az én vérem. Remegtem, az izzadság csak úgy folyt rólam. A ruhám - amit a férjemtől kaptam a tizenhét és feledik házassági évfordulónkra -, mocskos, véres és szakadt volt. A mellettem ülő hölgy, aggódva simít ki egy hajtincset az arcomból.

- Ma... yami, én saj... sajnálom. Fáj, pokolian fáj. Én el... - hangom elfújt egy újabb sikolytól.

- Ne, ne, ne! Ne gondolj erre! Csak a kisbabádra, a férjedre, a gyerekeidre gondolj, és arra, hogy egészségesen mentek haza a kisbabáddal.

Pár perc múlva megszületett a kis Jun, mire már Mikio is megérkezik.

- Na, mi van a gyerekkel? - kérdezi.

- Jól van. Egy gyönyörű, egészséges kisfiú - mondja, és felém fordul. - Orihime, nézd csak! Itt a kisfiad. Mi lesz a neve?

- J... Jun. Kuchiki Jun... Mayami, kérlek vidd haza a kisfiamat az apjához.

- De nem hagyhatlak itt az öcsémmel. Főleg, így, hogy a vérzés nem akar elállni. Haza kellene vinni téged. Hogy rendesen el tudjanak látni.

- Ne, kérlek.

- Orihime, megmentetted az életemet, én is megmentelek téged.

- Azzal mentesz meg, ha a kisfiamat hazaviszed Byakuyához. Mellette biztonságban van. Junnak Byakuya mellett a helye.

- Ahogy  neked is, Orihime.

- Kérlek, tedd meg ezt értem! Ezzel lerendezed a tartozásodat felém. Kér... lek! Vidd ha... haza a kis... fiamat az ap... az apjához - hangom elcsuklik, majd elvesztem az eszméletemet...

Rémülten nyitom fel szemeimet, és egy kisebb sikollyal felülök. Zihálva nézek magam mellé, de Byakuya látszólag alszik, egyik izmos karjával átölelve a derekam. Rémülten, és verejtékezve teszem a tenyerem az őrülten zakatoló szívemre. Hirtelen Byakuya megmozdul, mire felé fordulok. Szürke szemeivel aggódva néz engem.