A nagy nap

8 0 0
                                    

Elérkezett Rafi nagy napja! A kötéltáncos már készen áll élete legvártabb előadására, a térde sem fáj, a lelke is virul, úgyhogy ennek már vidáman indul.

Rafi nagyon izgatottan várta az estét, hogy a tömegnek megmutathassa tudását, egész nap csak ez járt a fejében, képtelen volt kiverni. Kikapcsolódásként azért Amikával még elmentek, de mostmár tényleg sétálni, hogy megnézzék a helyszínt ahol Rafael fellép. Minden tényleg nagyon izgalmas és kó volt, egyedül csak az anyjával nem beszélt sűrűn azóta, amióta a gyógytorna és Ginával kapcsolatos titok miatt összevesztek.

A fellépés előtt

-Hajrá haver!

-Csak így tovább Rafi!

-Lássuk mit tudsz, kíváncsi leszek.

-Bízom benne, hogy ez felejthetetlen lesz.

Mondták és még ezekhez hasonlókat Rafi barátai, na meg persze Amika.

Rafi már óriási lázban égett, de még előtte bemelegített, hogy edzésben tartsa magát.

Végül elérkezett az idő, már a lépcsőn fölfelé tartott, amikor apja megállította egy szóra.

-Büszke vagyok rád fiam.  :)  Ugyanúgy, ahogy a nővéredre is. Ha most itt lenne biztos ő tapsolna és éljenezne a leghangosabban. Sok sikert.-És megölelte fiát.

-Köszönöm Apa.-aztán Rafi ment is tovább, de valaki megfogta a kezét. Hátranézett és az anyját látta, csillogó szemekkel és remegő kezekkel és sápadtsággal.

-Rafika , sajnálom amik az előző napokban történtek, csak úgy féltelek a veszélyektől, főleg, hogy azoknak vagy kitéve. Én már tíz éve magamat okolom Gina halála miatt nem vigyáztam rá eléggé és úgy érzem miattam halt meg. De nem akarom elvenni a kedvedet a az álmaidtól, én is büszke vagyok rád ugyanúgy, mint apád és én is sok sikert kívánok, én tudom, hogy menni fog.

-Köszönöm Anya neked is. :) És én is sajnálom, hogy olyan haragtartó voltam veled kapcsolatban. És ne magad okold Gina haláláért, az egész a kegyetlen véletlen hibája. És igazad van: Menni fog!- azzal nagy öleléssel köszönte meg még egyszer anyja biztató szavait és tovább ment.

Amikor felért a tetőre, a tömeg ujjongott és tapsolt, mikor a konferáló is elmondta beszédét Rafi lépett a színre és vagányabbnál vagányabb trükköket csinált a kötélen a magasban, boldog volt és felhőtlen. Már éppen az utolsó trükköket nyomta amikor hirtelen visszatért a térdficamos fájdalma, túl akart kerekedni rajta , de hirtelen az egyik lába lecsúszott a kötélről és már lezuhant volna, ha az egyik kezével hirtelen nem fogja meg a kötelet. A fájdalom még mindig a térdében volt. A közönségből a barátai és jó emberek még kisgyerekek is kiabálták, hogy itt állnak alatta, elkapják, és azt is , hogy menni fog. De Rafi teljesen elszégyellte magát. Tűzvörös volt és már a kezével is alig bírta tartani magát az izzadságtól. "Kudarcot vallottam"- sírt odafönn. Teljesen lefagyott a testével együtt, vissza akart lendülni, de nem sikerült, pedig többször is próbálkozott. Legszívesebben elengedte volna a kötelet, de nem akarta.

És akkor Amika felrohant a legmagasabb tetőre ahonnét Rafi indult, akkora lendülettel, hogy a biztonságiak se tudták megállítani. Még sose csinált ilyet. Rafi észrevette, érezte. hogy segíteni akar...ismét.

-Ne félj csak ha nem vagy biztos magadban ne nézz le és tartsd magad a testeddel! Egy kicsit hajlíthatod is a térded!-tanácsolta a lépéseket Rafi Amikának.

Végül Amika a tanácsokat betartva vette a bátorságát és a kötélre lépett, remegve és lassan odaért Rafihoz és erősen megfogva a kezét felhúzta. A lendülettől, pedig ő vesztette el az egyensúlyát és ő is lezuhant volna, de Rafi megfogta egy olyan kecses és szép mozdulattal, hogy lentről a közönség táncnak nézte, és ők így ketten egymás szemébe nézve, egymással táncolva sőt szaltózva is színesítették a kötéltáncot, és a különleges fellépés végét egy igen érzelmes csókkal zárták a kötélen. És amikor véget ért, a közönség tapsától az egész város zsongott. A fellépés végén amikor Rafi és Amika lementek akkor Rafi anyja büszkén megfogta fia vállát és így szólt: Látod Rafi, éreztem, sőt tudtam is, hogy menni fog.

 A fellépés végén amikor Rafi és Amika lementek akkor Rafi anyja büszkén megfogta fia vállát és így szólt: Látod Rafi, éreztem, sőt tudtam is, hogy menni fog

Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.

VÉGE

You've reached the end of published parts.

⏰ Last updated: Dec 13, 2020 ⏰

Add this story to your Library to get notified about new parts!

Menni fogWhere stories live. Discover now