beszorítva - taekook (szünetelve)

2. nap [ Ki kell jutnom... ]

Ekkor nyílt az ajtó, én pedig ledermedve vártam, mi is fog történni....

Az ajtó, mely most nyitva volt, erős fényt adott az üres, feketébe burkolt szobának.
Egy alakot véltem felfedezni a fényben, jobb karjával az ajtót támasztva. Olyan volt, mintha egy életre kelt árnyékot látnék, hiszen nem láttam az arcát, igazából semmit nem láttam alakján kívűl.

Közelebb lépett, ezzel az eddig támaszban lévő kezét levette a nyikorgó falapról.

Hosszú lábaival három nagy lépés után már elém is ért. Megállt pontosan előttem, majd ekkor felemelte fejét, s ezzel együtt jobban megtudtam figyelni arcát.

Izmos testét már az érkezésénél észrevettem, de arcát még csak most láthatom előszőr. Fekete haja kuszán állt, ugyan nem sokáig, mert hosszú, csontos ujjaival beletúrt a sűrű tincsekbe, majd szótlanul bámúlt tovább.

Szemeibe néztem, melyek feketén csillogtak, íriszeimbe meredve. Arcéle tökéletesen kirajzolódott, ajkai pedig dúsan húzódtak egy aprócska félmosolyra, ahogy még mindig engem nézett.

Tekintetem lassan vezettem lejjebb, ruházatára, ami most egy fehér ingből, aminek az első pár gombja ki volt gombolva, hozzá egy fekete vászonnadrágot viselt, és ingjére még egy színtén fekete zakót hordott.

Kezeit zsebeibe csúsztatta, majd leguggolt hozzám, hogy az én szintemen lehessen, mivel én még mindig ülve figyeltem őt.

- Hogy érzed magad? - kérdezte ördögi mosollyal ajkain. Közelebb lépett hozzám, majd újra felállt.
- H-Hol v-vagyok? - kérdeztem remegő hangon. Újra a pánik lett úrrá rajtam, ez pedig arcomon is kirajzolódott.

- Nem kell félni, ameddig szót fogadsz, nem bántalak. - Térdre ereszkedett, s állam alá nyúlva fordította maga felé fejemet.

Szemeibe néztem, melyek sötéten csillogva mélyedtek enyémbe. Még közelebb jött, le sem véve tekintetét enyémről, majd zsebéből kivett két hosszú szalagot, s megfogva csuklóimat, összekötözte azokat. Rémülten néztem fel rá, miközben a bokámat kötötte össze.

Zihálni kezdtem pánikomban, amikor összekötözve felüdtem a földön, elrablóm felett, ezzel gyengének éreztetve magamat.

Az idegen lenézett rám, majd felém tápászkodott eddigi álló helyzetéből és előredőlve a fülemhez hajolt, s ezt súgta:

- Jeon Jungkook. Nem ismerős? - kérdezte szinte tátogva, oly halkan mondta ki azt a 4 szót. Elhajolt fülem mellől, s arcomhoz közel jőve szemembe nézett. Íriszeiből csak úgy sugárzott a vágy és a gonosz csillogása.

- Mi a neved? - tette fel következő kérdését, kissé erőteljesebb hanggal.
Arcéle megkeményedett, tekintete pedig újra komorrá vált.

Félelemmel teli néztem rá, majd valaszoltam

- K-kim Taeh-hyung va-vagyok. - Dadogásom ördögi mosolyra késztette Jeon Jungkook néven futó elrablómat.

Jeon hátat fordított nekem, majd kilélpe a sötét szobából, becsukta az ajtót, újra egyedül hagyva engem.

Ki kell találnom, hogyan jussak ki Jeon fogságából.

-hello. Tudom, szar lett ez a rész, és rövid is, de...rövid részek várhatók. Eléggé kusza is lett. Sajnálom, egy nagy szar darab vagyok :(
Minden esetre, reményt adok, hogy csak én érzem így.
Esetleges hibák lehetnek benne, ezer bocsi ezért. Köszi, hogy elolvastad ezt a részt is, legközelebb a jövőhéten várható folytatás, addig is szép napot minden olvasómnak! Ha valakinek nem tetszett ez a rész, szívesen átírom!-

❤