Pukwudgie ház - Üdvözlő szöveg

156 10 4
                                    


Szia :)

Donna Fernsby vagyok, és szeretettel üdvözöllek a Pukwudgie házban. Tisztelt házvezető tanárom engem bízott meg azzal, hogy pár szóban mutassam be az otthonunkat. Igen, jól olvastad! Otthont kell mondanom, mert mit itt egy nagy családot alkotunk, akik bár sokszínűek és önállóak, de mégis egyek.

Azt mondják, hogy az Ilvermorny négy háza együttesen egy boszorkányt és varázslót jelképez. Ha ez igaz, akkor mi a SZÍVE vagyunk ennek a közösségnek. A házunkban - ha a szív szimbólumnál maradok, fáradhatatlanul, örökösen lüktet az élet, miközben szeretettel, jókedvvel, szenvedéllyel és energiával tápláljuk a körülöttünk élőket.

Alapítónk James Steward volt, talán az egyetlen olyan magnix a mágusok történelmében, aki ilyen jelentős módon hozzájárult egy varázsiskola felépítéséhez. Ha lenyűgöznek, téged a házakat jelképező faszobrok, vagy ámulatba ejt a beosztásra szolgáló terem, faragott erkélye vagy kupolás mennyezete, akkor jusson eszedbe, hogy ez mind egy magnix keze munkája volt, aki fa - és kőfaragó tehetségével varázsolta ilyen széppé az iskolánkat. Nevünket, ami egyben a címerünk is, az eredetileg erdőkben lakó Pukwidgiekről kaptuk, akik szentül állítják, hogy utálják a varázslókat és boszorkányokat, mégis érdekes módon, minden évben felbukkannak családjaikkal, hogy minket neveletlen, tudatlan kölyköket fegyelmezzenek és óvjanak.

A házunkban a legfőbb erény a hagyománytisztelet, az alázat, a leleményesség, a kreativitás és némi ravaszság is. Tőlünk kerülnek ki Észak-Amerika legjobb gyógyítói, márpedig ehhez a szakmához a nagyfokú tudás és probléma megoldó képesség mellett, empátiára és remek kommunikációs készségre van szükség. Kiemelkedőek vagyunk bájitaltanból, gyógynövénytanból, ősmágiatanból valamint nagy népszerűségnek örvendenek nálunk a magnixok világával kapcsolatos tantárgyak is. Talán a mi növendékeink azok, akik játszi könnyedséggel tudnának elvegyülni feltűnés nélkül az AEÁ nyüzsgő, soha nem alvó metropoliszaiban. Hisz az utcán lévő mágusok közül, ugyan ki tudná kapásból megmondani, hogy mire való az Instagram, hogyan kell tökéles szelfit csinálni, vagy ki az a Leonardo DiCaprio és miért csak 2015-ben kapott Oscar díjat? 

Talán elsőre azt hiheted, hogy a miénk a kevésbé okos ház, de ez súlyos tévedés. Hidd el nekem,  a szarvaskígyósoknak épp eléggé fáj miattunk a fejük, egy -egy vizsga vagy tanulmányi projekt alkalmával. Majdnem annyira imádjuk megverni őket, mint ők minket. Persze, ha félretesszük, az amúgy baráti küzdelmeket, akkor nagyon élvezetes tud lenni a velük töltött idő. Számtalanszor ügyködünk közös kutatásokon, gyakran kapunk meghívót tőluk a medencés partikra, vagy kölcsön adják érdekesebbnél érdekesebb könyveiket, a saját könyvtárukból. Néha még együtt is szégyenkezünk, amikor a vampuszok és viharmadarak lealáznak minket a quodpot vagy kviddics pályán. Ami a többi házat illeti, igazából mi igyekszünk mindenkivel jóban lenni. Egyes túlzott egóval rendelkező vampuszmacska diákok (igen, rád célzok Jeremy Edevane és ez még mindig egy NEM), azt hiszik, hogy mi gyengék vagyunk, és képtelenek vagyunk megvédeni magunkat. Én mindig jóízűen nevetek ezen a felvetésen. Érdekességképpen elmondom, egy kifejlett, tapasztalt Pukwudgie simán végez egy Bújdokrémmel, mérgezett nyilának, ravaszságának és fókuszáltságának köszönhetően. Mi e ház diákjai sem vagyunk mások, attól még, hogy pálcánkat békésebb célokra használjuk, mi is tudunk ám veszedelmesek lenni. Bölcs mondás: "a láthatatlan karmok ejtik a legmélyebb sebeket". Szóval sose hagyd, hogy mások lebecsüljenek téged. Ami a viharmadarakat illeti na ők azok, akik mindenben benne vannak. Mi számtalanszor tartunk nyíltkörű bulikat, mert szeretjük élvezni az életet, és ők azok, akik rendszeresen megjelennek és garantálják a hangulatot, elképesztő (túlzottan kiszínezett) sztorikkal és őrült ötletekkel. 

A lakóhelyünk az üvegházak közelében helyezkedik el, így nem kell sokat gyalogolnod, ha gyógynövénytan órád lesz, valamint jobban elmélyülhetsz a varázsnövények tanulmányozásában. A házunk főszínei a lila és a türkiz, kiegészítő - és összekötő szín pedig az arany és a fehér. Klubhelyiségeink tele vannak érdekesebbnél érdekesebb növényekkel, akad olyan, ami éjszakánként foszforeszkál, más letud utánozni egyfajta ritmust (jó jön, ha éppen a zenekarodban megbetegedett a dobos), és van olyan, aki esetenként egy -egy órára, kikúszik a cserepéből és elfoglalja a kedvenc ülőhelyedet. További érdekesség, hogy saját bájital főző termünk van, ahol nyugodtan begyakorolhatod azt, amit az órán nem sikerült a tökéletesen elsajátítanod, egyébként sok minden másra is használjuk a termet. Például itt fejlesztettük, ki a Sárkányköröm nevű italt, aminek receptjét egyedül csak a Pukwudgie ház diákjai ismerhetnek. Ne aggódj neked eláruljuk a receptet, de más házbelinek soha nem adhatod át. 

Azt hiszem sikerült elmondanom a legfontosabbakat, és gratulálok ezennel egy óriási család tagja lettél. 

ILVERMORNY Boszorkány - és Varázslóképző SzakiskolaWo Geschichten leben. Entdecke jetzt