Ötödik felyezet : Boldog szülinapot Jimin

244 28 0
                                    

YOONGI

Szombat délután már szinte az összes vendég ott volt Jiminnél.
Sok emberről azt se tudtam, hogy kicsoda. Nagy valószínűséggel Jungkook barátai/ismerősei voltak.

A konyhában ott sorakozott a temérdek sok alkoholos ital, rengeteg rágcsálnivaló és Jimin ajándékai köztük az enyém is ami két jegy Párizsba. Nem tudom, hogy kivel fog menni de mivel nagy álma volt oda eljutni ezért meglepem vele.

Egyszer csak elhallgatott a zene és a mikrofonba Jungkook szólt bele.

-Hahó kérnék egy kis figyelmet. - amint mindenkihez eljutott amit mondott megszólalt újra - Jimin nevében is köszönöm, hogy ennyien eljöttetek. És persze, hogy ennyi ajándékot is hoztatok.
Sokan még nem ismeritek Jimint ezért szeretném bemutatni nektek. - mosolygott majd a kezét nyújtotta Jimin felé aki még is fogta azt így Jungkook könnyedén húzta oda magához a teljesen zavarban lévő legjobb barátom - Ő az. A számomra egyik legfontosabb személy. Nagyon boldog születésnapot életem. - mondta majd a mikrofont lerakva csókolta meg Jimint.

Az emberek sikítozni, kiabálni, fütyülni és tapsolni kezdtek.

Egy idő után meguntam a hangzavart ezért is mentem a konyhába.

Őszintén megmondva nem kicsit voltam mérges. Jungkook jelenléte egyszerűen ezt hozzá ki belőlem.

Eredetileg úgy terveztem, hogy nem fogok inni de most jelen esetben, hogy megnyugodjak arra volt szükségem.
Egymás után húztam le a poharak tartalmát aki mindegyiknél más és más volt.

Nem kellett sok idő, hogy a szervezetemben elterjedjen az alkohol.
Amint megéreztem a hatását kezdtek eltűnni a tiszta gondolataim.

Hamar levetkőztem a gátlásaim is a nappaliba kimenve kezdtem el szabadon táncolni, élvezni az estét.

my best friend's boyfriend {yoonkook&jikook}Dove le storie prendono vita. Scoprilo ora