Ötlet-Elő - Miraculous one shotok

HALLOWEEN

Párizs macskaköves útjaira az utcalámpák mellett a sápadtan derengő Hold vetett gyenge fénypászmákat. A máskor tisztán látható kerek, sajtmintázatúan lyukacsos orcáját a Szajna partján lakók viszont a levegőben minduntalan kavargó tejszerű köd miatt nem láthatták rendesen. Ám ez cseppet sem zavarta azon fiatalokat, kik a Francoise Dupont iskola évi álarcosbáljára igyekeztek. Többek közt a mindig késésben lévő Marinette Dupain-Chenget sem, aki lélekszakadva rohant át az épp zöldre váltó zebrán, mely előtt majdnem egy teljes percig kellett toporzékolnia, hogy szabad utat engedjen neki. Ma este kivételesen nem számított Halálfej támadására, holott megszokhatta volna már, hogy mindig résen kell lennie. Ám nemrég teljesen belemerült egy kosztüm készítésébe, hogy időben befejezhesse azt. Észre sem vette, hogy a már utolsó öltésekkel is díszelkedő jelmezzel együtt a szobája egyik zugából előkapott papírtáskába dobta azt az ékszert, melynek csupán a replikáját szánta a szett kiegészítésének. 

Azonban mikor már az iskola lépcsőjén vágtatott volna felfelé, az épület mellett elhelyezkedő örökzöld bokorból akárcsak egy klasszikus horrorfilmben, egy kar nyúlt utána, hogy csuklóját elkapva eltüntesse a fiatal lányt az arra járók szeme elől. Az ideiglenesen elrabolt tini száját azonban nem tudta már elhagyni segítségkérés, ugyanis a személy, mely testét sajátjához préselte, azonnal be is fogta a divattervezői szakmába áhítozó nőnemű apró ajkát.

- Ssss! Nyugi, csak én vagyok! - jutott el fülébe a suttogott utasítás, mely után a lány tényleg azt hitte, hogy itt a vég. 

A sikoly, mely a torkára fagyott azonnal néma hálaimába ment át, melyben az égieket emelte még nagyobb piedesztálra, hogy végre teljesítették álmát, és szerelme karjai közt lehet. Ugyanis biztos volt benne, hogy Adrien öleli őt. Nem tévedett. Mikor a szorítás engedett, majd ő óvatosan hátra fordult, a saját szőke istenségének éteri állával találta magát szemközt. Már-már attól félt, bepisil örömében, mikor hirtelen balsejtelme támadt. Adrien nem rántaná őt csak úgy be egy bokorba, biztosan nyomós okának kellett lennie rá, hogy ezt tegye. 

- M-mi a gond? - jött a cérnavékony tudakolás, mely előre balsejtelemmel volt átitatva.

- Alyaról van szó. Vagyis nem csak róla. Nino épp próbálja őt lenyugtatni az egyik földszinti teremben, engem meg kiküldött ide, hogy feltűnésmentesen azonnal hozzájuk vezesselek - kezdett bele a szőke, mire bokortársa már eddig is furcsa ábrázata teljesen aggódóvá váltott. 

- Mi történt vele? Jól van? - kérdezte a copfos, ezalatt pedig észre sem vette, hogy a kezében szorongatott szalagfüles, újrahasznosított papírtáskát szinte cafatokra tépte idegeskedése közben. 

- Igen, nincs fizikális baja, nyugodj meg - tette rá kezét a lányéra Adrien, hogy a tépdeső mozdulatokat elfojtsa. A rájuk boruló félhomályban még macskaszemeit nélkülözve is tisztán látta azt a teljes szívből jövő aggódást, ami hatalmába kerítette osztálytársát. Épp ezért úgy érzete, ideje mielőbb véget vetni szegény pára tudatlanságának, mielőtt még itt rémülne halálra. Ugyan, hogy magyarázta volna meg a többieknek, hogy Marinette elindult otthonról, ám az ő jelenlétében hirtelen csak úgy feldobta a pacskert? Különben is, a lányra odabent volt szükség. 

- Lila az oka mindennek. Ne lepődj meg, de a szokott kedves kis halloweeni bál hangulata enyhén creepy lett. - indította újra el az események taglalását.

- Creepy? - értetlenkedett az idegen, mégis köztudatban élő szó hallatán a lány, hisz délután négy órakor ő maga akasztotta fel az utolsó mosolygós töklámpás díszt Alya, Juleka és Rose társaságában, hisz a dekorációért a négy lány volt a felelős, most pedig épp a nyolcason kellene állnia a bejárat feletti óra mutatójának.