Az életem fénye voltál... {Changlix}

🗝3🗝

-Hol vagyok, és miért van lekötve a szemem? -kérdeztem a melettem ülő srácot.
-A kórházban vagy, Binnie.. -mondta Felix, miközben továbbra sem engedte el a kezemet.

-De miért van lekötve a szemem-
-Mert az is megsérült, és pihentetnie kell. -hallottam meg egy idegen férfi közeledő hangját. -Látom magáhoztért. Emlékszik valamire?
-Annyit még nem beszéltünk, de azt tudja, hogy én és ő kicsoda. -válaszolt rögtön Felix, mire én egy picit jobban megszorítottam a kezét.
-Ki ő.? -kérdeztem halkabban, a barátom hangja felé fordulva.

-Park Jinyoung vagyok, az orvosa. -kaptam a választ a másik irányból, amire odakaptam a fejem, de megbántam. -A hirtelen mozdulatokat nem ajánlom, hiszen nem kicsi a sérülése.

-Pontosan mi történt velem? -kérdeztem a nyakam fájlalása közben.
-Mi az utolsó emléke, mielőtt itt ébredt volna? -kérdezte, mire én elkezdtem gondolkodni, majd hirtelen minden eszembe jutott.

Teljesen bepánikoltam a tetteimen, hiszen én nem akartam. Nem akartam megölni. Én semmit sem akartam. Elkezdtem remegni, mint akkor, és mintha egy burok kerített volna el a külvilágtól.
-Fogja le! -szólalt meg a doki, amit Felix finoman, de határozottan megtett, majd egy szúrást éreztem a vállamban, és ez segített visszatérnem a valóságba. Felix még egy kicsit tartott, majd mikor kezdtem már lenyugodni, elengedett.

-Szóval.. mindenre emlékszik... -inkább kijelentette mint kérdezte. Egy nagy sóhajtással, de belekezdett a doki. -3 bordája, és mindkét lába eltört, a karjai illetve a koponyája zúzódott, és agyrázkódása van.