Első szirom

1.1K 43 6
                                    


Néma csend szállt az egész helyre. Csak a szél süvítését lehetett hallani, ahogy a szikláknak ütközött, majd kikerülve őket, érces hangján folytatta útját tovább a magasan álló ninja ébenfekete haja felé, amit játékosan felborzolt, majd el is illant az ég felé.

- Értem - hangzott Sasuke tömör, élettelen válasza.

Naruto dühösen kapta fel a fejét.

- Csak ennyit tudsz mondani?! - ordította. - Sakura mindig is szeretett, azért küzdött annyit, hogy egyszer visszahozzunk a faluba! Te meg csak... Ha legalább most az egyszer...! - Naruto elharapta a mondatot. Szemeiből megállás nélkül hullottak a könnyek.

Sasuke csak fentről nézte egykori csapattársát. Nézte, ahogy a könnyei a talajt áztatják, és valamiért minden egyes csepp leesésének pillanatában eluralkodott rajta a harag, aminek maga se tudta az okát.

- Nem volt alkalmas shinobinak, ezért halt meg. Eggyel kevesebb alkalmatlan ember a világon, ennyi – közölte közömbösen, majd egy villámlépéssel Naruto mellett termett. Karját lágyan a fiú vállára fektette. Sai és Yamato azonnal felé emeltek egy kunait, de mintha ott se lettek volna. - És most te is utána mész - suttogta Sasuke, majd lassan kivonta kardját, amit Naruto háta felé kezdett közelíteni.

- Állj! - Sai az utolsó pillanatban feleszmélt és megragadta a karját, ezzel megállítva a jéggé dermedt Naruto felé irányuló gyilkossági szándékot.

Sasukét ez a lépés nem különösebben zavarta, Naruto vállán nyugvó kezével előkapott egy kést, majd ezzel próbálkozott kioltani a lassan feleszmélt, szőke ninja életét.

- Mintha hagynám! - Yamato lefogta Sasuke másik kezét.

- Sasuke... - Naruto egykori barátjára emelte villámló szemeit, majd összeszorította fogait. - Nem érdemelted meg Sakura-chan kedvességét és szerelmét. Soha... - szorította ökölbe a kezét, amit végül ütésre emelt. A fekete hajú fiú, amíg Naruto felé emelte az öklét, egy pillanat leforgása alatt kifacsarta Sai és Yamato kezét, ezzel kiszabadítva magát a szorult helyzetből.

Épp amikor az ütés arcon találta volna, egy villámlépéssel visszaugrott a helyére, ahonnan újra lefelé nézett a három ninjára.

- Nem vagyok olyan, mint te vagy a többiek, Naruto. Sokkal magasabbra törtem és fogok is, amíg el nem érem a célom. Gyengék vagytok, ezért nem állhattok az utamba - végszóra Sasuke chakrát koncentrált végig az egész testén, majd felemelte a kezét. A tenyerében egy fehér fénygömb jelent meg, ami vészjósló villámokat szórt. Hasonlított a chidorira, de ez valami új volt, ami még annál is veszélyesebbnek tűnt. - Ma mind meghaltok, itt és most.

Az idézés épp a végére ért volna, viszont hirtelen valaki a csuklójánál fogva megragadta Sasukét.

- Sasuke-kun - hangzott a rekedt figyelmeztetés. - Még korai használnod ezt a technikát.

- Orochimaru... – kerekedett ki Naruto szeme.

Sasuke éles pillantást vetett a kígyóra, majd lassan leengedte a kezét, aminek hatására eltűnt a gömb is. Látszott rajta, hogy nem szívesen tesz eleget a parancsnak.

- Indulnunk kell – fordított hátat Orochimaru a Konohai ninjáknak. Példáját Sasuke is követte, de még egyszer visszanézett Narutóékra. Hideg, fénytelen szemeivel végignézett a csapaton.

- Ma szerencsétek volt. Ajánlom, hogy ne kísértsétek - hangzott a megfélemlítés, majd a két törvényen kívüli ninja alakja kezdett elhalványulni. - Ne feledd, Naruto. Veled még nem rendeztem el a dolgokat... - visszhangzott Sasuke hangja, majd köddé vált Orochimaruval együtt.

Naruto egy darabig még nézte Sasuke hűlt helyét, majd összerogyott.

- Semmit... Az égvilágon semmit sem tudtam tenni... - hajtotta a fejét a földre. - Sajnálom... Sakura-chan... – szorította össze a fogait. - Sai, Yamato-kapitány, induljunk vissza Konohába.

A két ninja döbbenten Narutóra nézett.

- Nem üldözzük őket? - kérdezte Sai, mire Naruto keserűen elmosolyodott.

- Nem lenne értelme. Sokkal erősebbek, mint mi hárman. Sőt lehet, csapdába sétálnánk.

Yamato Naruto mellé lépett.

- Nem engedhetjük, hogy egy ilyen veszélyes ninja, mint Sasuke még több bajt keverjen. Ráadásul Orochimaru bármikor átveheti a testét, és akkor...

- Ne aggódj. Ismerem Sasukét. Nem fogja senkinek sem odaadni egykönnyen a testét – nézett Naruto régi barátja hűlt helyére. – A legtöbb, amit most tehetünk, hogy visszamegyünk és jelentünk Tsunade-banyának.

Yamato és Sai elhallgattak. Részben egyet értettek Narutóval, részben nem. Viszont egy dolgot tudtak. Narutóban megtört valami Sakura halálakor, ami miatt sokkal óvatosabb lett, amikor csapatban dolgozik. Ez valamilyen szinten jó, viszont amikor egyedül van nagyon meggondolatlan, ami egyszer a legrosszabb esetben a vesztét okozhatja.

- Ez nem azt jelenti, hogy feladom Sasuke megmentését. Megígértem Sakura-channak, hogy visszaviszem a faluba... - fordult Naruto sarkon. - Most indulunk! - mondta, majd a két ninjával útra kelt az otthonuk felé.

Közben Orochimaru Homokrejtek határánál elhelyezkedő búvóhelye felé:

- Orochimaru-sama - csatlakozott Kabuto a fákon közlekedő két ninjához. - Értesítettem Karinékat. Mire odaérünk, készen fog állni a hely.

- Remek - mosolyodott el elégedetten Orochimaru, majd hátranézett Sasukére, aki gondolataiba mélyedve ugrált egyik ágról a másikra.

- Megviselt a lány halálhíre, Sasuke-kun?

A fiú feleszmélve gondolataiból a kígyóra vetett egy megvető pillantást, de nem válaszolt. Minek kellene válaszolnia? Nem nagyon hatotta meg Sakura halála. Nem érdekelte... mégis valamiért csak ezen jár az esze. Főleg a reggeli incidens után. Tényleg úgy érezte, mintha a lány ott lett volna a szobában, de lehetetlen. Hiszen már halott volt.

- Sakura, mi? - Kabuto feljebb tolta szemüvegét az orrnyergén. - Vajon melyik Akatsuki tag ölte meg? Tett Sasukének egy szívességet.

Sasuke kérdően a fehér hajú srácra nézett. Kabuto elmosolyodott.

- Mindig is idegesített, nem? A kis fruska sose tudta, hol a he... - az orvosi ninja inkább elhalkult, amikor hátra vetett egy pillantást. Sasuke úgy nézett rá, mint aki bármelyik pillanatban megölné.

Orochimaru a reakción jót mulatott.

- Hosszú még az út a határig. Lehetőleg mindhárman egészbe érjünk oda - mosolygott kárörvendőn.

*********

VÉGRE! Megjött a új laptopom, úgyhogy azonnal neki is láttam az új részeknek... mindenhez kb. 
Sajnálom, de ez a fanfic alapból nagyon lassan fog menni, már most előre leszögezem, mert tiszta mindfuck xd Nagyon nehéz Sasukeként gondolkodni, próbálom, minél jobban kiismerni a természetét, de mivel eleve szűkszavú, a gondolatai sem olyan mélyen szántóak, de azért igyekszem. 
Igaz, rövidke kis rész lett, de igyekszem hozni a többit is azért gyakori időközönként, ahogy tőlem tellik.

Addig puszi mindenkinek! <3

ElvirágzásWhere stories live. Discover now