Az új osztály❤

301 23 0
                                    


Másnap körbenéztünk a telken ahol a ház volt találtunk egy jó nagy beépített medencét ki is próbáltuk majd négyen elmentünk várost nézni baromi szép volt. Körübelül ennyiből állt a tegnapi napunk ma meg már suliba kell mennünk. Felkeltünk felöltöztünk és mentünk is.
A mai ruhám:

A suli elé érve megálltunk vettünk egy nagy levegőt Peter megfogta a kezem és elindultunk

Ops! Esta imagem não segue nossas diretrizes de conteúdo. Para continuar a publicação, tente removê-la ou carregar outra.

A suli elé érve megálltunk vettünk egy nagy levegőt Peter megfogta a kezem és elindultunk. Páran megbámultak minket de nem igazán zavart minket. Megkerestük az igazgatóit amint megtaláltuk bekopogtunk majd egy ~szabad~ után be is mentünk.
-Áhh...az új diákok.-állt fel és vette le a szemüvegét az igazgató úr.-Ti vagytok Cooper-ék.-nézett rám és két tesómra mire bólintottunk.-Te pedig Keller ugye?-néz Pet-re mire csak bólint.-Remek akkor mindjárt megérkezik az egyik új osztálytársatok és ő körbevezet titeket addig üljetek le.-mutat rá a székekre mögöttünk majd leül és újra felveszi a szemüvegét. Egy kicsit vártunk mire egy kicsit csapzott hajú lány jön be.
-Elnézést igazgató úr itt vagyok.-lihegte.
-Hjaj Ms.Rayen.-kezdte el maszírozni halántékát.-Had mutassam be magának Josie, Emma és Justin Coopert.-mutat ránk mire mosolyogva intünk egyet.-És Alex Keller-t.-mondja mire Peter is int.-Ő pedig Sophi Rayen.-mutat a lányra aki lefagyva nézi Max...azazz Justin-t.
-Ööö...sziasztok.-nyögi ki végül mikor feleszmél.
-Vezesd őket körbe és légy a segítségükre.-tessékelt ki minket az igazgató.
-Hát jó.-vesz egy nagy levegőt majd kifújja.-Tehát ez a mi szeretett iskolánk.-macskakörmözött a szeretett szónál mire mind elmosolyodunk.-Mi a D osztályba járunk. Az osztály vicces és kedves és nagyrészt a fiúk jóba vannak a lányokkal de vannak olyan fiúk és lányok akik azt hiszik ők a legmenőbbek így nem barátkoznak mással.-ecsetelte.
-Ismerős.-mondom mire kicsit felnevet.
-Ti tényleg hármas ikrek vagytok?-kérdezi miközben haladunk a szekrényeink felé.
-Igen.-mondja Ro...Emma (ahj hozzá kell szoknom).
-Az tök király viszont neked nem lehet olyan jó hisz egyedül vagy fiú.-néz M...Justin-ra.
-Nem volt vészes főleg, hogy van még két öcsénk és egy bátyánk szóval kibírtam.-nevetett fel ahogy mi is.
-Vagyis hatan vagytok testvérek?-néz tágra nyílt szemekkel.
-Pontosan és az a legjobb, hogy az öcséink sem sokkal fiatalabbak mint mi. Viszont a bátyánk már felnőtt csak velünk él.-nevetek.
-Hány évesek?
-13 és 15. A bátyánk meg 25.-mondom.
-Itt is vagyunk ez a kettő a lányoké az a kettő meg a fiuké.-mutatja.
-Köszi Sof.-megy a szekrényéhez Jus mi meg csak annyit látunk, hogy Sof fülig vörösödik.
-Tegyél hideg borogatást az arcodra olyannyira vörös vagy mint egy jól megérett paradicsom.-mondom röhögve mire a saját szekrénye felé fordul ami az enyém mellett van.
-Nyugi szingli és szerintem bejössz neki.-mondja Em a másik oldalamról nevetve.
-Miii?-néz ismét kitágult szemekkel.
-Ismerjük Jus-t annyira, hogy tudjuk akkor kezd el becézgetni egy csajt ha tetszik neki vagy a tesója.-pakolászok a szekrényemben.
-Jaja.-ért egyet Em is.
-Aha. Biztos.
-Na csajok mehetünk?-jöttek vissza.
-Igen.-feleltük szinkronban. A teremhez érve bementünk és leültünk a számunkra szimpatikus helyekre. Mellém Em ült elénk meg a fiúk mögöttünk meg Sophi ült egy barátnőjével.
-Na nézd már kit fújt ide a szél mióta jársz te ebbe a suliba?-hallok meg egy ismerős hangot. Odakaptam a tekintetem és megláttam a legjobb uncsitesóm Mike-ot.
-Mike?-nézek rá értetlenül.
-Személyesen.
-De te nem Norvégiában laksz?
-1 éve költöztünk ide még üzenetet is küldtem és hívtalak is.
-Ja tényleg akkor lett lecserélve a telóm és a telószámom.
-És te hogy kerülsz ide Ho...-kezdte el mondani a nevem mire felpattantam és befogva a száját vezettem ki nyomomban a két tesómmal és Pet-tel.-Hey!-mondja mikor elengedem a száját amikor távolabb mentünk a teremtől.
-Mondanom kell valamit.-mondtam és belekezdtem a story-ba. Végére érve csak tátott szájjal nézett és meg sem tudott szólalni.
-Ööö...ez nagyon nem normális de te biztos, hogy eddig sem arról voltál híres, hogy normális vagy.-mondta kínosan nevetve mire elmosolyogtam.
-Roxy vagyis Emma és Max vagyis Justin ő az uncsitesóm...akarom mondani uncsitesónk Mike.-mutatom be őket egymásnak.
-Örülünk a találkozásnak.-mondják egyszerre.
-Én is.-nevet. Visszaérve csak furán néznek minket.
-Na mi van Mike megneveltek?-kérdezte az egyik haverja röhögve.
-Nagyon vicces Ty de nem csak beszélgettem az uncsi tesóimmal és a család legjobb barátjának fiával egyben egyik legjobb haverommal.-mondja.
-Ti rokonok vagytok?-néz ránk Ty és a többiek kiguvadó szemekkel.
-Ja.-vonom meg a vállam és a helyemhez megyek de a táskám már nem ott volt és egy csaj ült ott a többi csicskájával Klaudia 2.0.-Már meg ne haragudj vagy tudod mit leszarom ha megharagudsz rám de ott én ültem és neked nincs jogod ahhoz, hogy más cuccához hozzáérj engedély nélkül vagy esetleg anyuci vagy apuci nem tanította meg?-kérdeztem cinikusan.
-Mindig én ülök itt szóval takarodhatsz el innen.-mondja tipikus ribis hanggal.
-Egy:új év, új diák, új ülés. Kettő:Te nekem ne mond, hogy takarodjak mert te jársz rosszabbul.
-Most meg kéne ijednem?
-Jól tennéd hidd el nekem én már láttam dühösnek és az nem volt valami kellemes.-mondta Emma, Justin és Mike egyszerre.
-Miért mi baj történt?-Megtépte a csajt vagy pasit.-mondta Em.
-Fiús lány hányinger.
-Na jó itt telt be a pohár.-indultam meg de Mike elkapta a kezem és visszarántott.
-Nyugi tudod, hogy se apád se anyád nem örülne ha már most bunyóznál.
-De ez a kis ribanc a csicskáival együtt baromira felcsesztek és tudod milyen vagyok.
-Na tudod ki a ribanc.-indult meg felém mire a srácok visszafoglalták a helyünket.
-Igen te.-kerültem ki és leültem a HELYEMRE!
-Mi a...-kezdte volna de bejött a tanár.
-Linda légyszíves foglaljatok helyet. Miért tapsol mindenki ennyire örülnek annak, hogy vége lett a szünetnek?-néz körbe az ofő. Itt csak most kezdődött a suli mert eddig valami táborszerűségben voltak mint minden év elején. És minket tapsoltak meg vagyis a produkciónkat.-A négy új diák kérem jöjjön ki és mutatkozzon be.-mondta a tanárnő. Összenéztünk és mi hárman megfogattuk a szemünket mert ebben az évben ez már a második, hogy be kell mutatkozzunk Peter vagyis Alex meg csak egy nagy sóhaj kíséretében jön velünk.
-Josie Cooper vagyok ők az ikertestvéreim Emma és Justin ő meg apánk legjobb barátjának a fia Alex.-mutatok a többiekre.
-New York-ból érkeztünk mert apa itt kapott állást és Alex-ék pedig jöttek velünk mert mi együtt élünk még pár rokonnal.-mondja Em.
-A lányok tornászkodnak és akrobatikáznak, röplabdáznak és néha gördeszkáznak, íjászkodnak, fociznak, énekelnek és táncolnak Josie még gitározik, Em meg futott.-mondta Justin.
-Mi is akrobatikázunk, gördeszkázunk, focizunk, futunk és kézilabdáztunk Jus még vizilabdázott is.
-Ezt jól felosztottátok.-mosolygott a tanár.-Ha szabad megkérdeznem hova költöztetek és kikkel laktok együtt?
-Alec Winston utca 10-ben lakunk.-mondom mire mindenkinek tátva maradt a szája vagyis tudják melyik az a ház.-A keresztanyánkkal, keresztapánkkal, 3 unokatesónkkal, apával és a bátyánkkal lakunk.-mondja Em.
-És velünk anyámmal, apámmal és a nagybátyáimmal.-mondja Pe...Alex (még nem a legjobb de haladok a nevekkel)
-Nagy család.-nevet a tanár.
-És hangos.-mondja Jus mire mindenki felnevet.
-Kérdés?-néz körbe a tanár és amint elhangzott a kérdés kb. öten tették fel a kezüket.
-Josh?-néz rá a tanár.
-Ti hárman ikrek vagytok?-Igen.-feleljük szinkronban.
-Tina?-mutat rá a tanár.
-Honnan vagytok olyan ismerősek?-na ez az a kérdés amire nem tudtuk, hogy mit válaszoljunk de szerencsére Mike kisegített minket.
-Lehet mutattam róluk képet vagy esetleg instán láttad?-néz rá Mike.
-Meglehet.
-Áh Mike te ismered őket?-néz rá a tanár.
-Unokatesóim.-mondja.
-Laura?-néz rá a tanár.
-Hogy-hogy csak most jöttetek?
-Mert nemrég tudtuk meg, hogy apa itt kapott állást és addig New York-ban jártunk suliba meg ilyenek.-mondtam. Ilyen és ehhez hasonlító kérdéseket tettek fel. Ezzel elment az óra a másik három ofőn összebarátkoztunk a többiekkel és az is kiderült, hogy ez egy sport/művészeti suli vagyis nagyon sok tesink, énekünk és rajz óránk van amit mi nem is bánunk. mindenki nagyon kedves volt. Suli után Mike jött velünk haza ekkor jött rá arra, hogy köztem és Alex (Peter) közt van valami de még mi sem tudjuk mi akkor ő, hogy tudná? Az biztos, hogy nekem nagyon bejön de nem tudom, hogy ez fordítva is így van-e. Hazaérve Mike elbeszélgetett apáékkal míg mi felmentünk a szobánkba. Mikor Mike hazament mi is elmentünk készülődni majd lefeküdtünk aludni.

Clint Barton lányaOnde histórias criam vida. Descubra agora