6.rész: A következmény!

79 10 0
                                    

Lisa elájult így Zen és Zoé csak annyit tehettek, hogy biztonságosabb helyre vigyék.

Lisa most nagyon sokáig ki volt ütve, eközben Zen sürgött forgott, minden gyógynövényt összeszedett amit csak talált a környéken, még Zoe tűzifát, innivalót, és ételt szerzett hogy ha felkel Lisa, akkor feltudjon töltődni.

Pár óra mulva Zen mindenféle gyógyszert készített és mindet szép rendbe igazgatta, nem merte beadni mert nem tudta, hogy pontosan miért ájult el. Zoé semmit se tudott tenni, mivel ő nem értett az ilyenekhez, inkább halászat, vadászat ami neki jol megy.

Esti órákban jártak már, és Zoé tüzet rakott hogy ne fázzanak és hogy a kaját is meg süsse. Ekkor hirtelen mellette termett az az öreg férfi, akivel a kocsmában találkozott és beszélgetett.

- Kuruzsló mit keresel itt!? Nagyon megijesztettél, hogy a semmiből jelentél meg!
- Éreztem, hogy Lisánál nincs minden rendben és hogy aktiválódott az egyik képessége, ráadásul az egyik legerősebb támadása volt, és egymaga tudta használni, nagyon nagy baj van.
- Mit csináljunk?
- Csak annyit tehettek mint eddig is, felkészültök arra ha netán felkelne, hogy egyen és igyon is egyből.
- Pontosan mi baja van? Mit lehet tenni ez ellen?
- Zoé ez egy nagyon ritka eset, mikor a kiválasztott aktiválja a képességét a társa nélkül. Tudom hogy nincs közel a társa, de nem tudom hogy hol lehet, mielőtt megkérdeznéd.

Zoé mellesleg ezt akarta volna következőleg kérdezni, de a szájából vette ki a szót.

- Figyeljetek rám, most egy kicsit elmesélem hogy mi a baj Lisával, és hogy ezt hogy lehet megakadályozni.

Zoé és Zen árgus szemekkel figyeltek és hegyezték a fülükét.

- Nos mint mondtam ez mondjuk 5 kiválasztottból csak 1-nél fordult elő. Nagyon ritka az ilyen, és ez azt jelzi hogy a sorsa egyre közelebb van. Ezzel nincs is baj, de azzal van hogy használta és ráadásul mivel ilyen nagy kómában van, biztos nem egyszer és biztosra veszem hogy az összes erejét belefektette, eleve nagyon erős ez a támadás. Minden generációban, megjelent ez a képesség, miszerint egy tárgyba helyezi az erejét és onnan vezeti ki az ellenfelére. Súlyos testi sérülést szenvedett a tenyerénél, magyarán a kard nem teljesen szívta el az erejét és vissza csapott Lisára is.

Zoé és Zen el se hitték amit hallanak, és csak tátott szájjal figyeltek tovább, semmiféle neszt kiadva.

- Szeretném ha figyelnétek mostmár rá, hogy a kardot a kezébe ne vegye, mert ha megint valami hasonló történik, lehet hogy azt már nem érné meg. Kerülje a harcokat ahogy csak lehet fegyverek használatával.
Zen milyen bogyókat készítettél?
- Öhh lássuk csak fájdalom csillapító,  energia bomba, láz csillapító,  különleges sérülésekre csináltam kenőcsöt.
- Ügyes vagy, akkor a kezére rakj a kenőcsből, és naponta 2x kenegesse ha már felébredt, addig te ügyelj rá és szeretném ha fájdalom csillapítót is beadnál neki ha felkel.
- Mikor kel fel? - Kérdezte Zoé
- Ezt nem lehet megmondani sajnos, de annyi biztos hogy 2 napig nem kel fel.
- Itt maradsz velünk?
- Majd ha felkel akkor visszajövök. Más dolgom is van.
- Értettük!
- Akkor most elmegyek viszlát!

Mire kimondta már el is tünt a kuruzsló.

- Mi lesz így Lisával ha megtudja mindezt? És még számos megmérettetésen kell végig mennünk, mire elérjük a célunkat. Lisa harci képességei nélkül, nem tudom hogy boldogulunk!
- Ne aggódj Zoé, minden rendben lesz, a sámán biztos kitalál valamit.
- Remélem úgy is lesz!

Zoé és Zen még sokáig beszéltek, hogy mi lesz holnap, holnapután, vagy azután. Végül nem jutottak semmire. Zen megsütötte a nyulat a tűzön, majd  megvacsoráztak és felváltva őrködtek az este. Három óránként váltották egymást, hogy tudjanak pihenni is.

Az éjszaka nagyon csöndes volt, az állatok is aludtak kivéve a bagoly, az nagyon huhogott. A szellő is lengedezett. A fák annyira sűrűn voltak, hogy a hideget meg se érezték.
Néha néha hallották, ahogy Lisa mély lélegzeteket vesz, de nem ébredt fel. Zoé folyamatosan agyalt, hogy hogy oldják meg ha csatázni kell, közben végig Lisát figyelte és mellett a kis Zen aludt. Zen volt utoljára őrségben, és már felkelt a nap, csinált reggelit és felkeltette Zoét...
================================
Figyelmeteket szeretném felhívni a többi könyvemre. Ezen kívűl van még A vérszívók iskolája és van az új könyvem az Angyali katona című fantasy. Könyveim várják az olvasókat :)

--99Pepy99--

A sors akarata (Befejezett)Donde viven las historias. Descúbrelo ahora