Rabod vagyok, vagy még sem?

2. rész

Hűvös reggelre ébredeztem. Elkészülődtem és indultam is az egyetemre a legújabb autómmal, ami most a személyes kedvencem. Genesis G90. Gyönyörű autó. Tudom hogy, hogy hangzik. De ha megtehetem, akkor miért ne?! Ennyi boldogságom hadd legyen, ha már a fél életem egy jól megrendezett álomkép. Épp egy nagy dugóban dudáltam idegesen, amikor Alexander hívott. Egyre jobb ez a reggel. Szemforgatva vettem fel.
-Megint mivel szeretnéd megszépíteni a reggelem?-kérdeztem gunyorosan.
-Neked is jó reggelt szépségem!-nevetett fel enyhén-Csak szerettem volna tudni, hogy a vörös rózsát szereted jobban vagy az amarillist.
-Ennyi év és még mindig nem tudod, hogy az orchidea a kedvencem-szúrkálódtam.
-Jól van. Bevallom. Tesztelni akartam mit mondasz. Még jó hogy orchideát vettem.-és kezdi.
-Nem kellett volna. Ugyanis nem te leszel a párom, hanem Will.
Ekkor végre elindult a közlekedés, én pedig elindultam.
-Vicces. Pedig én úgy tudtam szeretnéd, hogy az édesapádnak jó állása legyen.-nyomatékosította bennem.
Mint mindig.
-Leteszlek.-mondtam idegesen.
-Akkor ezt megbeszéltük. Csinos légyél, mint mindig. Szép napot életem.-köszönt el nyálasan.
Letettem. Annyira felidegesít ahogy beszél velem. Mintha együtt lennénk. Azt hiszi megkaphat. Tudja, hogy nem mondhatok nemet a szüleim miatt, de nem fogom hagyni, hogy megszerezzen. Még csak az kéne, hogy ennél is jobban elszálljon magától...

Will már az egyetem előtt várt rám. Kiszálltam és odasiettem hozzá. Egy nagy öleléssel fogadott.
-Nagy kávé, tejjel és két cukorral.-nyújtotta át mosolyogva.
-Imádlak.-nevettem fel.
Mindig hoz nekem. Ez már hagyomány. Hihetetlen édes. Nélküle nem tudom mi lenne velem. Ő a legjobb barátom. A lelki társam. A mentsváram. A mindenem...
-Tudom is, hogy háláld meg.-kacsintott.
-Két jegy a Zombimaratonra?-néztem rá felvont szemöldökkel.
-Én igazából egy kiadós masszázsra gondoltam de az is megteszi.-bolintott amin felnevettünk.
-Igazából van egy mégjobb ötletem. Persze csak ha van kedved hozzá.
-Kíváncsian hallgatom.-nézett le rám irtó édesen.
-Szóval...Anyuéknak ma lesz egy céges partijuk és szeretnélek meghívni rá.-mosolyodtam el.
-De az ilyenekre párba kell menni, nem?-nézett le rám egy félmosollyal.
-De igen. Sajnos anyuék felírtak Akexanderhez. De arra gondoltam jöhetnél Annievel.-néztem fel rá félve a válaszától.
-Nem is tudom Clara. Nem szívesen bámulnám annak a féregnek a képét. Mellesleg ahogy rád veti magát.-forgatta szemeit.
-Tudom. Én is utálom. Elhiheted. De kérlek! Ne hagyj magamra vele!-néztem rá könyörgő szemekkel.
Egy ideig elmélázva nézett le rám majd megszólalt.
-Hmm. Na jó. De sokba fog ez fájni neked.
Boldogan ölelgettem meg.
-Igen. Igen. Igen.-örvendeztem.
-Vagy húsz Zombimaratonba.-nevetett visszaölelve.
-Holnap este végig nézzük ahogy haza érünk.-ígértem meg neki nevetve.
Igen, nálunk teljesen normális, hogy együtt alszunk. De ne gondoljatok rosszra, csak filmeket nézünk, hülyéskedünk és alszunk.

Már az ötödik órán ültem és még mindig hulla fáradtan éreztem magam. Annie oldalba bökött és belekezdett.
-De mit vegyek fel akkor ma? Nekem nincsen egy egész szobányi ruhám.-nevetett fel.
-Annie! Mondtam már, majd együtt készülődünk és találunk neked valamit. Emiatt ne aggódj!-nyugtattam meg barátnőmet.
-Ahh. Annyira jó lesz. Én és Will egy párként.-álmodozott.
-Partnerként. Nem a pasid.-javítottam ki.
Túl gyorsan...Miért voltam vele ilyen? Hiszen Will a legjobb barátom. Annie pedig a barátnőm...
-Bunkó vagy. Tudod, hogy ez mennyit jelent nekem. Már évek óta ő az álmom.
-Tudom. Ne haragudj. Csak...A legjobb barátok őszinték, nemde?-improvizáltam.
-De igen. Viszont néha jól esik egy kis támogatás is.
Ekkor a professzor rá szólt.
-Annie! Ön szerint mi a válasz?-nézett rá érdeklődéssel.
Mr. Petigroo mindig ezt csinálja. Aki nem figyel, azt kérdezi.
-Elnézést uram.-sütötte le a szemeit.
-Ilyen válaszról még nem hallottam. Kérem legközelebb ide figyeljen.-nézett rá szúrósan.

Végre vége az óráknak. Annie és Will a folyósón vártak.
-Indulhatunk?-mosolyogtam rájuk.
-Ühüm.-nézett rám Annie egy huncut mosollyal.
Will csak biccentett. Elköszöntünk tőle. Megbeszéltük, hogy este nyolcra jöjjön a házunkhoz. Will hazament a saját autójával. Annie pedig velem jött. Ahogy hazáértünk felmentünk a szobámba és készülődtünk. Egy fekete egyberészes ruhára mutatott és azonnal odafordult hozzám.
-Mit szólsz?-kérdezte túlbuzgón.
-Ann, ez nem egy temetés. Valami üde színt válassz!-javasoltam.
Arcáról lehervadt a mosoly és tovább nézelődött.
-Most mi az?-kérdeztem tőle.
-Semmi...Csak tudod, te mindig mindent ki tudsz magyarázni. Mi miért jobb...Pedig elég lenne ha egyszer támogatnál.
-Ann, ezt mindössze jóindulatból teszem. Ismerem az ilyen öaszejöveteleket és a fekete nem odaillő. Szerinted én rosszat akarok?-néztem rá elképedve.
-Nem dehogy. Ne haragudj. Egy hisztigép vagyok. Nélküled nem is beszélnék Willel és most nem lenne a párom sem...
-A partnered.-javítottam ki halkan.
Valamiért bökte a fülem az a szó hogy egy pár, ha kettőjükről volt szó.
-A partnerem.-mondta egyből.
-Na jó. Figyelj. Felejtsük el. Most csak készülődjünk és meglátjuk mi lesz.-mosolyogtam rá.
Mosolyogva biccentett. Végül találtunk neki egy vajszínű egyberészest, ami nagyon jól állt neki. Az én választásom egy királykék szoknyára esett. A hajam begöndörítettem, ő pedig kivasalta. A sminkem egy egyszerű glam smink lett. Ann sokkal inkább sziporkázott. Mikor elkeszültünk Helen szólt, hogy Alexander és Will megérkeztek. Egy percig sem akartam kettejüket tovább kettesben hagyni. Gyorsan elindultunk Annievel. Ahogy lementünk a lépcsőn tekintetem találkozott Willével. Ámulva nézett rajtam végig. De egyből átnéztem Alexanderre, aki ajkát beharapva szugerált. Ann kissé féltékenyen kapkodta fejét hol rám-hol Willre, aki megállás nélkül figyelt. Mindketten szmokingot viseltek. Alexander egy orchidea csokrot szorongatott, míg Will vörös rózsákat. Amint leértünk a lépcsőn megszólaltak.
-Győnyörűk vagytok!-mondta kedvesen Will.
-Így van. Gyönyörű vagy drágám.-csókolta meg kézfejem Alexander.
-Csinos vagy Annie.-szólt partneréhez Will is.
Átadták a csokrokat, mi pedig megköszöntük. Ann túlságosan is, ugyanis a nyakába ugrott és megpuszilta. Will eltolta magától és aprót rámosolygott.
Odakaptam fejem bókjára. Miért érdekel ennyire, hogy megdícséri?!
-Gyerekek! Hát itt vagytok.-jelent meg anyám egy piros kisestélyiben apával az oldalán és Harolddal, aki egy ismeretlen nővel jelent meg. Később Patrick is megjelent a barátnőjével Vanessaval, nekünk csak Nessaval.
-Mind itt vagyunk ahogy látom. Indulhatunk?-kérdezte anya, mire mindenki egyetértően bólintott.