Miképp érzel? (Felfüggesztett)

Tudatom alatt

A nyári lövöldözős eset óta nem kevés idő telt el. Elkezdődött az ősz, és már a félév vége is közeledett. Az egyetemen sok új arcot ismertem meg annak ellenére, hogy többségüket leginkább az ország másik felére kívánom. Nemrég apám életét vesztette egy autóbaleset során, miközben egy üzleti megbeszélésről igyekezett hazafelé. Anyám azóta is a súlyos depresszióval küzködik, hiába rendeltek ki már ismerősei hozzá számtalan pszichológust, sőt még egy távoli rokon is ellátogatott hozzánk segítséget ajánlva. A napjaimat általában pont emiatt is a városban töltöm, éjszakára pedig szokásommá vált a környező szállodákban maradni. Néha napján azért hazalátogatok egy helyzetellenőrzésre, hogy a koszos szobám még egyben van-e, ilyenkor viszont szinte mindig a következő jelenetre kell hazaérkeznem. Anyám üvölt a mellette ülö éppen aktuális lelkisegélyével, aki próbálja telebeszélni fejét általános baromságokkal. Bemegyek a koszos, poros szobámba, majd kivíve aktuális szükségletemet, gyorsan távozom is a házból. Látogatásaim minden esetben a kulcs halk kattanásával záródnak, és már újra is kezdődött a hét. Az utóbbi időben egyre kevesebbszer vagyok feszült, ám be kell valljam ez sokszor az idegeimre is megy. Vicces ugyan hogy az átlag emberben az idegesség tesz kárt, bennem pedig a maximális nyugodt átlagosság okoz feszültséget. Éjszakánként sok esetben szórakozóhelyekre járok annak reményében, hogy a végtelen unalmamat elűzhessem, de hát...nem. Ezeknek az estéknek is mindig tökéletesen ugyanaz a végeredményük. Ülök a bárpultnál, szinte már halálközeli állapotra ittam magam, mégis azon kívül, hogy látásom romlott, csupán csak aludhatnékom van. Legrosszabb az, mikor pár lány próbál felém közelíteni azt gondolván, hogy ők vonzóak bárki számára is. Szóval nagyjából így teltek napjaim, míg egy nap egy srác jött oda hozzám az egyetem folyosóján.

- Sz.szia! Ne haragudj, tudnál segíteni a projectemben? Mindenki elfordul tőlem, mert nem vagyok igazán szorgalmas és most ezen szeretnék változtatni. - kérlelt.

- És nekem mégis mi hasznom származna az egészből?  Mindenből kitűnő vagyok, szinte előadásokra sem kell bejárogatnom. Az összes professzorkát a tenyeremen hordozom, és a magánéletem is tökéletes számomra úgy ahogy van. - előztem meg az esetleges ajánlgatásokat.

- Hát...Számodra haszon talán annyi lenne, hogy végre valaki kiállna melletted ha olyan eset adódik. Nem láttam hogy túl széles baráti körrel rendelkeznél.

- Ha megmondod mért is akarnám én ezt, talán megfontolom a dolgot.

- Ki mondta hogy soha semmi probléma nem üthet be egyetemi éveid során?

- Én. - mondtam, azzal továbbálltam.

Másnap viszont egészen különös fogadtatásra érkeztem be az épületbe. Minden ember felém nézegetett, majd gyorsan elkapta fejét mintha kínos lenne számára. Suttogtak a hátam mögött, és a professzorok is messziről elkerültek. Mi történhetett? Lassan de biztosan sétáltam az előadó terem felé, mikor a befelé igyekvő professzor megállított.

- Ne haragudjon, de én ilyen embert mint Ön az előadásomon nem szeretnék látni. Lehet hogy ezért engem fizetnek, de ami sok az sok. – mondta, és ment is volna tovább.

- Elnézést professzor úr, de megkérdezhetem mi a probléma tárgya? - érdeklődtem.

- Mi a probléma? Majdnem a halálba kergetni egy diákomat, az a probléma! – mondta, majd elviharzott.

Értetlenül álltam a történtek előtt. Kisétáltam az épületből, és egy közeli park felé vettem az irányt, ahol leülve egy padra a telefonomon az aktuális híreket kezdtem olvasgatni. Minél lejjebb tekertem, egyre több alkalommal dobta fel a böngésző a következő sorokat "Egy fiatal lány halálközeli élménye" "A pszichopata és a szerelmes" "A lány aki majdnem belehalt a szerelembe". A vége felé már felkeltette érdeklődésem, így rákattintottam, és a következő cikk volt olvasható.