it can't be..

második rész.

A lépcsőn lefele Lucas, aki mögöttem jött lefelé, majdnem lelökött a lépcsőn, annyira örült annak, hogy lát. Mikor már leértem, Max és Dustin is megöleltek, ami nagyon jól esett.

Mikor mindenki leért az alagsorba, és leült egy magának kényelmesnek talált helyre, elkezdtünk beszélgetni arról, hogy mi is történt addig, amíg távolvoltunk. Mindenki egymás szavába vágott. Max gondolom már unta a hangzavart, ezért kicsit hangosabban mondta, hogy 'elég már!', és mindenki el is hallgatott. Egy ezután következő "na végre" után Mike kezdte a sort a kérdezgetéssel. Gondolhattam volna, hogy az első kérdés El-ről szólt, de mindegy is.
- Hogy érzed, milyen az ottani iskola, El?
- Elég furcsa. Nem az én helyem. - vonta meg a vállát El.
- Milyenek a tanárok, osztálytársak, tantárgyak? Tetszik azért valami? - kérdezte Dustin.
- Nem igazán az én helyem az iskola. Túl sok az ember. Ez beleütközik a szabályba.
Ezután eluralkodott a csend, de nem olyan sokáig, Karen leordított Mikenak, hogy kell e valami innivaló nekünk lentre.
- Nem, nem kell semmi!
- Semmi rágcsa? - kérdezte az anyukája.
- Nem, de ne most, anya! - ordította vissza Mike.

Ezután még beszélgettünk egy kicsit, igazából órákon át, de ez lényegtelen. Elment az idő, éjfél lehetett már, amikor mindenki hazament. Ideje volt már, hogy aludjunk. Jonathan Nancy szobájában aludt, Anya Karen szobájában, hiszen nem volt otthon Ted, mi ketten El-lel, pedig Mikenál. Pontosabban a pincében, hiszen az ő szobájában nem fértünk volna el hárman. Én tiltakoztam az ellen, hogy hárman aludjunk lent a pincében, amikor ők ketten el fértek volna Mike szobájában is, de nem hagyták, hogy egyedül legyek. Pontosabban Mike, de ez lényegtelen. Kicsit nyugtalanított ez a tény, de örültem is annak, hogy foglalkozik velem.

Ők egy matracon aludtak, míg én a kanapén. Próbáltam a kanapé támlája felé fordulni amennyire csak lehetett, hogy ne lássam őket, és ők se engem. Sajnos ez csak annyiban segített, hogy ne lássam őket, azzal ezt nem oldottam meg, hogy hallani se halljak semmit. Próbáltam nem rájuk koncentrálni, hanem bármi másra, de Mike hangja egyszerűen olyan jó érzést hagy bennem, hogy nem tudtam nem rá figyelni. Hallgattam egy darabig, aztán elaludtam. Nem sokáig, hiszen valaki megrángatott és mondogatta, hogy "ébredj Will!". Felkeltem, majd félhomályban megláttam, hogy Mike szólongat. Nem értettem mit akarhat pont az éjszaka közepén.
- Gyere velem, beszélni akarok veled. - mondta.
Bennem hirtelen megállt az ütő, egyből éber lettem. Nem tudtam miről akarhat velem beszélgetni, főleg nem ilyenkor. Ez vajon azért így lett, hogy a többiek ne hallják? Vagy esetleg csak, hogy El ne halljon minket? Nem értettem mi történik. Megfogta a csuklóm, és felmentünk az emeletre, a szobájába. Becsukta maga mögött az ajtót, és mondta, hogy üljek le valahová.
Leültem az ágyára, majd belekezdett a mondandójába.

Köszönöm a sok pozitív visszajelzést az első részhez, és nagyon sajnálom, hogy ennyit kellett várni erre a részre. 🧡 Teljesen megfeledkeztem erről a storyról, ne haragudjatok. A legközelebbi részre ígérem nem kell majd ennyit várni!