Azt hinnéd, hogy az ember tizenhét évesen még épphogy csak lehullatta a tojáshéjakat a fenekéről és mit sem tud a nagybetűs életről. Marhaság. Tizenhárom éves korunktól kezdve, egészen tizenkilencéves korunkig életünk legjobb éveit éljük. Ebben a hét évben szembesülünk az első, minket érintő komoly döntésekkel. Talán az iskola váltás az a fordulópont, amikor az ember először érzi azt, hogy a saját kezében van a jövője és csak is ő döntheti el, hogy hogyan tovább. Ebben a hét évben sok barátságot kötünk és teszünk tönkre, ameddig megtaláljuk azokat a személyeket, akikre tényleg szükségünk van. Szerelembe esünk, aztán nagyot csalódunk, ha véget ér az első, örökké tartónak hitt kapcsolatunk. Keressük a személyiségünket. Sokszor váltunk stílust a ruhák, zenék és a különböző életmódok terén, ameddig megtaláljuk Önmagunkat. Tinédzser létünkre sokkal többet tudunk szenvedni, mint amennyit kellene, de ez nem azért van, mert szeretünk drámázni, az maradjon csak Shakespeare dolga. A kedvencem még mindig az, amikor Ivyval teljesen ártalmatlanul sétáltunk végig az utcán, az egyetlen megbocsáthatatlan bűnünk pedig az volt, hogy éppen visítva nevettünk valamin, mire a velünk szembe jövő középkorú mogorva asszony szitkozódva került ki minket, az orra alatt éppen hallhatóan morogva a következő négy szót: „Ezek a mai tinédzserek”. Botrányosak vagyunk, igaz? Későn járunk haza ahelyett, hogy időben megírnánk a házinkat. Hadban állunk a szüleinkkel és az általuk kreált szabályokkal, de a barátainkat istenítjük. Állandóan utáljuk az egész világot és van, hogy semmi, de semmi sem jó nekünk. Folyton szerelmesek vagyunk, akár a saját nemünkbe is. Gondolunk egyet és közös tetoválást, meg piercinget csináltatunk. Színes a hajunk és kihívóan öltözködünk. Képtelenek vagyunk normálisan viselkedni. Nyilvános helyeken hangosan üvöltetjük a kedvenc dalainkat és együtt énekeljük őket. Úgy érezzük, hogy senki nem ért meg minket és gyakran összetörünk. Sírunk és bántjuk magunkat, de ha jó a kedvünk, képesek vagyunk akár két üveg vodkát is meginni, három doboz cigi kíséretében. Szenvedélyesek vagyunk. Gyertyafényben szívjuk ki a kiszemeltünk nyakát és napkeltéig szeretkezünk. Előfordul, hogy mocskosak és perverzek vagyunk, de legalább jól érezzük magunkat. Néha nagyon szeretnénk felejteni, máskor viszont örökre egy pillanatban akarunk ragadni. Elítélhetnek minket a külsőnk, vagy a viselkedésünk miatt, akkor sem változunk meg senki kedvéért sem. Mert mi önzetlenül szeretünk, azt csináljuk, ami jól esik, sokkal, de sokkal tapasztaltabbak vagyunk, mint az kívülről látszik, mi vagyunk egyszerre a legszomorúbb és a legboldogabb emberek a világon, de nálunk jobban senki sem élvezi az életet. Próbáltam eleget tenni ezeknek a kötelező fiatalkori teendőknek és azt hiszem félig-meddig sikerült is, viszont sokkal több megpróbáltatással szembesültem, mint kellett volna. Nem szeretném előre lelőni a poént, ezért csak egy dolgot mondok: minden azon a napon kezdődött, amikor beköltöztünk. Tudtam, hogy az a nap megfogja változtatni az életemet, de hogy ilyen szinten, arra senki nem számított.
