Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
- Skyler - szólt ki a nappaliból egy halovány női hang. A kislány Skye a konyhában rajzolt a kis asztalnál. A zsírkrétái - amiket egy óvodás barátjától kapott, amikor az megunta őket, hiszen Skyler anyja nem volt neki hajlandó új dolgokat venni, és a lány amúgy sem kérte rá - már össze-vissza voltak törve, már majdnem lehetetlen volt velük rajzolni, de azért a lány még beakarta fejezni a pálcikaemberekből álló rajzát. A lány megforgatta a szemét, de azért válaszolt az anyjának. - Hoznál nekem egy pohár vizet?
A konyha csak egy kis lyuk volt, amiben éppen elfért a fal mellett egy apró egy, maximum két személyes asztalka, egy hűtő, egy pult sütővel és tűzhellyel, pár konyhaszekrénnyel a falon. A plafonon függő villanykörtét már rég ki kellett volna cserélni, mert folyton pislákolt, de Skye anyja sosem vette a fáradtságot, hogy megvizsgálja. Vagy hogy egyáltalán észrevegye a hibát. Skye amióta az eszét tudta, az édesanyja folyamatosan fáradt volt és fájt a feje. Ezen az sem segített, hogy a klinikailag diagnosztizált depresszióján (bár erről a kislány mit sem sejtett) a gyógyszerek nem segítettek, az alkohol, amit nap, mint nap fogyasztott pedig egyenesen rosszabbította a helyzetet. A lány azt tettette, hogy ebből semmit sem vett észre, pedig fiatal kora ellenére tudta, hogy ez így nincs rendben.
Skyler engedett egy pohár vizet az anyjának és elvitte neki a nappaliba, ahol a nő a kikapcsolt tévé képernyőjét nézte. Már hetek óta nem volt adás a tévében, ezért Skye néha elképzelte, ahogy megy a tévé és a saját kis történeteit írta meg a fejében. Az óvodában pedig csak úgy tett, mintha tudná milyen animációs sorozatokról beszélnek a gyerekek, hogy ne tűnjön furcsának. Persze így is kinézték maguk közül, kopottas, használt ruhái miatt, de extrovertáltsága miatt könnyen tudott barátokat szerezni. Általában ő volt az utolsó, akit elvittek az óvodából délután, amiért a dadusok nem győztek morogni, de az anyjának csak négy után ért véget a műszakja és a város másik részén dolgozott, nem tudott hamarabb érte menni és nem is tudott senkit érte küldeni. Az anyját Julia Briarnak hívták, de mindenki csak Julesnak szólította. Még Jules szokatlanul vékony alakján, beesett szemein, és kissé kiszürkült bőrén észre lehetett venni a hasonlóságot közte és a lánya között. Ugyanaz a barna árnyalat köszönt vissza a hajában és az a vakítóan kék szem nézett vissza a kislányra, mint neki is van. Rengetegen meg is jegyezték, hogy mindkettejüknek gyönyörű, szokatlan szeme van, bár Julesnak már nem égett az a fiatal, élettel teli fény a tekintetében, mint a lányának.
Jules nem is tekintett a lányára, ahogy elvette tőle a poharat, csak megköszönte. Skyler letelepedett a fotel karfájára, mert már nem volt kedve visszamenni rajzolni. Így is kezdett már sötétedni odakint, így nemsokára nem látott volna semmit a konyhában. Inkább az anyja mellé telepedett és ráhajtotta a fejét a vállára.
- Lassan besötétedik, ideje aludni menni - szólalt meg az anyja pillanatokon belül. Jules sosem hagyta, hogy Skye naplemente után elhagyja a szobáját, a lány pedig ezt nem tudta felfogni, de már hozzászokott ehhez a szokásához. - Öltözz át és betakarlak.
