A kezdet előtt

Prológus

*Sophia szemszöge*

Már javában benne jártunk a nyárban, és mint mostanában igen sokszor, éppen legjobb barátnőmmel, Lailával játszottunk az emeleten. Anyukám furcsának tartotta, hogy a babázás és egyéb lányos elfoglaltságok helyett mindig fakockákból építgettünk, nem túl meglepő módon aznap is eme elfoglaltságot választottuk. Várunk tornyai már egész magasra kezdtek nyúlni, mikor megszólaltam:

- Képzeld, Laila, én egyszer egy ilyen nagy kastélyban fogok élni! - intettem széles mozdulattal az építmény tetejére. - És ha a többi ott lakó ember is megengedi, te is beköltözhetsz. Barátnőm először nagy szemeket meresztett a - számunkra - hatalmas építmény legfelső csúcsára, ami felé az imént olyan boldogan lengettem a karomat. Majd csodálkozva kérdezte:

- Miért, kik fognak ott lakni rajtad kívül?

- Hát a barátaim és a rokonaim. Mindenki akit szeretek. - jelentettem ki büszkén.

- Dehát az nagyon sok ember... - bámult a padlóra elgondolkodva. - Szerinted mennyi? - nézett rám újból barna szemeivel, mire válaszra nyitottam a számat, de abban a pillanatban egy hatalmas fuffanás és koppanás kíséretében egy bagoly csapódott az ablaknak. Laila ijedtében hátraesett, én pedig izgatottan szaladtam, hogy beengedjem, ugyanis nem a Reggeli Próféta mai számát hozta, mint ahogyan azt a legtöbb felénk járó bagoly tette. Mikor szegény jószág végre-valahára beszenvedte magát a kitárt ablakon, a lendület hevében egyenesen Laila fejének csapódott, majd ahogy próbálta ellökni magát tőle, csak begubancolódott barátnőm vörös tincseibe. Barátnőm ijedten kapálózott, közben pedig a bagoly is ugyanígy tett, de csak egyre jobban összeakadtak. Amilyen gyorsan csak tudtam, odarohantam hozzájuk és próbáltam lenyugtatni őket, mindhiába. Végül a bagolynak sikerült először megnyugodnia, majd kényelmesen elhelyezkedett Laila fején és odanyújtotta nekem a lábát, amire két zöld tintával címzett levél volt erősítve. Gyorsan leoldottam őket a lábáról, az egyik fiókomból villámgyorsan előkotortam két rézknútot és a másik lábára erősített erszénybe helyeztem, majd óvatosan leemeltem barátnőm fejéről, mire méltatlankodó huhogásba kezdett és sértetten kirepült az ablakon.

Laila mindeddig lesokkoltan ült a földön, háta mögött karjaival támasztva magát, úgyhogy nem is törődve vele lehajoltam az imént földre hajított levelekért. Amint megláttam a régi, sárgás színű pergamenből készült borítékon szereplő feladót és címzetteket, azonnal felsikoltottam örömömben. Erre már Laila is feleszmélt és aktívan nem értve, hogy mi a helyzet, odalépett hozzám, de mielőtt elolvashatta volna, hogy mi szerepel a borítékon, elrohantam a lépcső felé, egyenesen az anyukámhoz, olyan gyorsan, hogy még barátnőm is alig tudott lépést tartani velem, közben pedig aggódva kérdezgette, hogy mi a baj és hogy mi van a levélben.

Mikor leérünk az édesanyáinkhoz, rögtön elkezdem előttük lobogtatni a leveleket, mire a mamám kivette őket a kezemből és az enyémet elkezdte olvasni, Lailaét pedig az anyukája kezébe adta.

- Roxfort Boszorkány- és varázslóképző szakiskola? - hunyorgott utóbbi a papírra - Csak nem ez az az iskola, amiről meséltél nekem, Susan? - kérdezte kedélyesen mama felé fordulva.

- De, igen! Örülök, hogy Lailát is felvették. - mosolygott a lányra.

Boldogan odafordultam a legjobb barátnőmhöz, aki megint lesokkoltan nézett maga elé.

- Most akkor mi van? - kérdezte teljesen értetlenül.

- Felvettek minket a Roxfortba, Laila! El tudod ezt hinni? - kiáltottam boldogan, mire a barátnőm csak eltátotta a száját és tovább bámult maga elé.

- Szóval ezt mind meg kell vennünk, ugye? - kérdezte anyukája a levelet mama felé tartva, miközben valamit mutatott neki.

- Akkor nekem is lehet már pálcám, ugye, anyu? - kérdeztem izgatottan

- Igen, kicsim, elmegyünk az Abszol útra és megveszünk neked és Lailanak mindent ami az iskolakezdéshez kell.

- Az abszolútra? - kérdezte szemöldökét ráncolva barátnőm mamája.

- Hallod, Laila, lesz pálcánk, meg üstünk, meg talárunk, meg egy csomó érdekes könyvünk! - hadartam izgatottan.

- Mivan? - hangzott az igen értelmes válasz a lány szájából.

- És Susan, mikor tudnánk beszerezni az iskolai dolgokat? Meg hát, hogy jutunk el erre az abszolútra? Még nem igazán hallottam róla, csak amennyit te meséltél.

- Esetleg mit szólnál ahhoz, ha holnap délben átjönnétek hozzánk? Sajnos te nem jöhetsz velünk, de Lailát szívesen elviszem Sophie-val együtt.

- Rendben, nekem megfelel! De úgy látom, hogy Laila nincs éppen a legjobb formájában, úgyhogy inkább hazamegyünk.

- Szia Laila - köszöntem el tőle szomorúan, ahogy a mamája felkapva táskáját kézen fogja őt és kimennek a szalonból.

- Sziasztok! - köszönt el mama kedvesen integetve, majd a konyha felé vette az irányt.

Én amint becsukódott az ajtó anya után futottam és nagy szemekkel figyeltem ahogy tesz-vesz.

- Mama, szerinted melyik házba kerülök? - Néztem rá továbbra is csillogó szemekkel.

- Nem tudom, kicsim - mosolygott rám - Miért, melyikbe szeretnél?

- Oda ahol ott van Laila is. Akkor sokat lehetnénk együtt. Lehet, hogy még szobatársak is lehetnénk. - Az izgatottságtól mozoghatnékom támadt, fel és alá sétáltam míg, mama nem nyújtott felém egy tányért rajta finom almás sütivel.

- Papa és te melyik házban voltatok?

- Apukád mardekáros volt én pedig hugrabugos - válaszolta, majd elhomályosodó tekintettel kezdte bámulni a plafont. Én csak bólintottam, bár erre már nem figyelt oda és mélyen a gondolataimba merülve felmentem a szobámba türelmetlenül várva a másnapot.