A kezdet előtt

1. fejezet

A következő nap reggelén olyan izgatottan pattantam ki az ágyamból, hogy majd' felrobbantam. Ha képes lettem volna rá, talán még a bőrömből is kiugrom. Általában sokáig alszom. Képes vagyok akár tizenegyig is probléma nélkül elaludni. Ezen a napon is reméltem, hogy későn ébredtem, alig tudtam kivárni, hogy végre az Abszol úton lehessek, Lailával, a legjobb barátnőmmel és megvenni a Roxfortos tanévkezdéshez szükséges felszereléseket. Ágyam felett elhelyezett faliórára pillantva újabb lelkesedés-roham tört rám. Ma sem okoztam csalódást magamnak, sikerült kereken öt perccel tizenegy óra előtt ébrednem. Már csak egy óra és megjön legjobb barátnőm, aztán kezdetét veszi az, amire mindig is vártam. Amióta pedig megismertem Lailát, ezt a pillanatot csakis úgy tudtam elképzelni, hogy ő is benne van. Leszaladtam a nyikorgó falépcsőn, az étkező felé véve irányomat. Nem találtam mamát ebben a tágas helyiségben, ígyhát, lendületemből ugyan némileg veszítve, de azért gyors tempóban elindultam a szalonba. Meg is találtam, amint a terem egyik kanapéján ült, azt a dallamot dúdolgatva, amit régen altatóként énekelt nekem, és egy a szememhez hasonló árnyalatúan zöld pulcsit kötögetett. Amint észrevette, hogy szokásos temperamentumommal berontottam a szobába, kedvesen rám mosolygott, pont ahogy mindig szokott.

- Jó reggelt, álomszuszék - köszönt változatlan kedvességével. - A reggeli már készen vár rád a konyhában. Miután ettél, öltözz is át gyorsan, nehogy várni kelljen rád! - kacsintott, majd visszatért eddigi elfoglaltságához és tovább kötögetett.

Tempósan szedtem a lábamat, így hamar visszanyertem a lendültem, aminek köszönhetően a konyhába is sikerült szabályosan beesnem. A pulthoz sietve felkaptam az előre kikészített tányért, majd vigyázva, nehogy kiöntsem nagy sietségemben, átmentem az étkezőbe gyorsan letettem az asztalra és rekordsebességgel lapátoltam be az egészet, ahelyett, hogy szokásomhoz híven minden falatát kiélvezném az isteni reggelinek. Elöblítettem a piszkos tányért, majd rohantam is vissza a szobámba. Kikaptam szekrényemből ami a kezem ügyébe akadt és anélkül, hogy tisztában lennék vele, hogy éppen mit is rángatok magamra, felvettem. Miután leértem édesanyámhoz, ráeszméltem, hogy felesleges volt így sietnem, ugyanis még majdnem háromnegyed óra van hátra Lailáék érkezéséig. Ez nem ér. Ilyenkor persze csak vánszorognak a percek. Mintha csak egy matek órán ülnék. Amikor Lailával játszunk, akkor pedig egy nap is mindössze pár percnek tűnik. Miután puffogtam egy sort az élet igazságtalanságán, elkezdtem fel-alá mászkálni a szalonban. Mama csak csak egy röpke pillantást vetett rám, majd rámhagyta sajátos elfoglaltságomat és nem is törődve velem, kötött tovább. A sétálgatással azonban nem igazán telt az idő, ígyhát a kanapé melletti könyvespolchoz lépve, amin mama foglalt helyet, találomra leemeltem egy könyvet és leültem mellé, hogy elmerüljek benne, hátha így hamarabb eltelik az a kínzóan hosszú, háromnegyed óra. A könyvben a Roxfortról írtak. Hogy milyen varázslatokkal van védve a területe, hogy pontosan hány tornya, és tanterme van, illetve rengeteg dolgot a több ezer éves épület történelméről, meg minden ilyen érdekességet. Megfordult már párszor a kezemben, de egyszerűen nem tudtam megunni a mozgó képek nézegetését. Rendesen elvarázsoltak.

*Laila szemszöge*

Reggel miután felébredtem, egy ideig csak bámultam a plafont. Még mindig nem tudtam elhinni, hogy felvettek a Roxfortba. Mármint a Roxfortba! Egy varázslóiskolába! Felvettek egy varázslóiskolába. Engem. Ez azt jelenti, hogy boszorkány vagyok. Már nem az a fajta, amikről a mesékben olvasunk, görbe az orruk és gyerekeket esznek. Hanem egy igazi, mágikus képességekkel rendelkező boszorkány! És még varázspálcám is lesz, még a mai nap folyamán. És egy varázslóiskolába fogok járni, a legjobb barátnőmmel. Még mindig nem tudtam elhinni, de úgy döntöttem, hogy ez egy darabig még így is fog maradni, szóval felültem az ágyamban és az éjjeli szekrényemen elhelyezett kitámasztható órára pillantottam. Még csak kilenc óra sincs. Három óra. Három órát kell még végig szenvednem, ameddig el nem indulunk Sophieékoz, hogy megkezdődjön életem legnagyobb kalandja. Megfordultam és a párnámba temettem az arcom. Anyuék valószínűleg még aludtak, így elosontam a konyháig, hogy magamnak csináljak reggelit. Halkan összedobtam egy szendvicset és felmentem vele a szobámba. Evés közben kiválasztottam a leginkább alkalomhoz illő ruhámat, aminek egy kék farmer és egy lenge fehér póló bizonyult. A gyomrom kissé felfordult az izgatottságtól és a feltehetően lejárt párizsitól. Pár percig megint csak az ágyamon ülve agyaltam, majd ebből egy a konyha felől érkező csapódás ébresztett fel, vagyis apu felébredt. Leballagtam a lépcsőn és pont ahogyan tippeltem, apu a tűzhelynél ácsorgott és rántottát sütött.