A kezdet előtt

6. fejezet

- Azért vigyázz, meg ne fulladj - szóltam oda neki csak úgy rutinból

- Pesség? - kérdezte teli szájjal

- Semmi - legyintettem, majd köhintettem egyet, elfojtva a belőlem kitörő röhögőgörcsöt

- Észre se vettem, hogy itt vagy - nézett rám James Sirius és Peter mögül.

- Én sem vettelek észre. Eléggé jelentéktelen vagy - pillantottam rá lesajnálóan

- Na ne legyél már olyan durcás

- James, azért ne rajtunk átordírva csajozz - csóválta a fejét nevetve Remus, mire Sirius és Peter is rákezdtek, az említett pedig inkább visszafordult a sültkrumplijához.

- Mivan, Potter, elment a kedved a beszélgetéstől? Vagy csak tudod, hogy a sültkrumplid nem tud vissza oltani? - mondtam, mire mind a négyen hangos röhögőgörcsben törtek ki és én se tudtam elfojtani egy halvány mosolyt. A körülöttünk ülők - Lily kivételével, aki szintén nevetett - elég érdekesen néztek ránk, de mikor a többiek abbahagyták a nevetést, hamar napirendre tértek felettünk.

- Egyébként tényleg nem kéne annyira mérgesnek lenni ránk azért mert a barátnőd mardekáros lett - vigyorgott rám

- Nem vagyok mérges rátok. Nem tehettek arról, hogy szűklátókörű tuskók vagytok - mosolyogtam vissza

- Nem értem mit vagy úgy oda, a barátnőd magabiztosnak tűnt, kár érte, de igazán hagyhatnád már a durcizást

- Mint mondtam, nem durcizok. És igazatok van, magabiztos, abban is, hogy kár érte. Én is sajnálom, hogy nem egy házba kerültünk, de ez nem állhat a barátságunk útjába - magyaráztam fel se nézve a levesemből

 - Ez nem túl reális egy mardekárossal tuti nem maradtok ilyen jó barátok sokáig - fordult hozzánk egy felsőbb éves - a mardekárosok nagyrészt bunkók, vagy legalábbis nagyon mások mint mi.

- Ez hülyeség. Attól hogy mások vagyunk lehetünk barátok - legyintettem nem is törődve vele - és biztos nem igaz ez minden mardekárosra. 

- Ez hülyeség. Attól hogy mások vagyunk lehetünk barátok - legyintettem nem is törődve vele - és biztos nem igaz ez minden mardekárosra.

- Pedig de - kontrázott - még nem is hallottam példát rá, hogy egy griffendél-mardekár barátság pár hónapnál tovább bírta volna

- Akkor majd mi leszünk az elsők - mondtam már szinte oda sem figyelve. Teljesen el voltam foglalva a rántotthússal és a krumplipürével amit a tányéromból eszegettem. Az otthoni kosszttal vetekedett, pedig anyukámat azért nehéz túlszárnyalni főzés terén.

- Nem igaz hogy még rá sem hallgatsz - zökkentett ki James az agyalásomból - Azt hittem engem utálsz ennyire és ha valaki más elmondja annak legalább hiszel

- Már meg is feledkeztem arról, hogy itt vagy - sóhajtottam - És irritálóbb vagy mint emlékeztem.

- Majd ne mondd hogy én nem szóltam - fordult vissza James az újabb adag sültkrumplihoz amit Sirius már harmadszorra pakolt tele újból, míg az nem figyelt.

*Sophia szemszöge*

A nő aki ajtót nyitott nekünk és hatalmas termetű idegenvezetőknek, fagyos tekintetével végig mért minket a szemüvege mögül majd pár szó váltása után nagyra tárta az ajtót és beengedett minket. Jó volt végre a fáklyák melegében egy kicsit felolvadni, mert bár nem voltunk kint sokat és nincs botrányosan hideg így ősz elején, én relatíve mindig, minden hőmérsékleten fázom. Így amíg mások a termet figyelték én megpróbáltam életet lehelni elfagyott ujjaimba. Mikor beértünk a kis terembe ahol úgy zsúfolódtunk egymásnak akár a konzervekben a halak még gyorsan elkaptam a professzor asszony utolsó mondatát.