Merre Menjek?

Első lépés?...

Lehet nem gondoltam teljesen át azt hogy egy erős gimnázium mellett még kollégista is legyek.. -mondta ezt Adél édesanyjának miközben éppen kiszálltak az autóból.

[Közte és édesanyja (Eszter) között egy felettébb érdekes kapcsolat van. Adél anyja a helyi közértben dolgozik. Nem ez volt álmai munkája de valahogy így hozta a sors. Ezért is szeretné ha lánya sokra vinné az életben. Bármit megad neki azért hogy tanuljon. Legyen szó itt a szabadságról. Lányát egészen idáig is szabadon engedte , de ettől függetlenül meg is nevelte..de hogyan?

Ezzel ellentétben apjárol(Tibiről) elég keveset tudunk. Egész életében külföldön dolgozott. Keveset, szinte alig volt Adéllal. Talán ez az oka annak hogy szinte úgy tekintenek egymasra mint két idegen?...]

Eszter: -Majd idővel úgyis hozzászoksz az itteni környezethez. Emellett örülj annak hogy önállóbb lehetsz. Megtanulsz spórolni, alkalmazkodni, szükséged szerint elmenni boltba.

Adél:- Ugyan már.. Úgy csinalsz mintha ezeket otthon nem tudnád nekem megtanítani..

Eszter:- Adél. Figyelj. Egyszerűbb lesz így...
      -majd ahogy ezen befejezetlen mondat elhangzott, a nevelő lassú azonban biztos léptekkel közeledett a kollegium bejárata elé parkolt piros Suzukihoz.

Ott álltak ők. Szatmári Adél és Szatmáriné-Horváth Eszter.

Várta, hogy csoportja egy újabb fővel bővüljön.
*nem mintha nem lett volna elég probléma így is..*

Adél illemtudóan köszönt újdonsült nevelőjének , majd egy magabiztos kézfogáshoz nyújtotta kezét.
Bemutatkozott, majd felvezette őket a "szobájába."

*Adél* Elgondolkozok rajta hogy most sírjak vagy nevessek. Egyszerűen végig futott rajtam valami mikor láttam, hogy másik 3 lány már ott van a szobában. A lábaim nehezebbé váltak. Mintha óriási súlyok lettek volna a lábaimhoz kötve. Nem akartam bemenni, de tudtam hogy  muszáj lesz.. Főleg úgy hogy nevelőm hideg ráncos kezét éreztem végigsimítani a hátamon. Ez egy löket akart lenni hogy márpedig én már ide tartozom.. Be kell mennem.. Ebből a nagy gondolatmenetből anya hangja ébresztett fel.

Eszter:  Lassan mennem kell. Egy-két papírt még elrendezek ami a bejelentkezésedhez szükséges.

*Adél:Hevesen vert a szívem mert tudtam, magamra maradok. De nyílván azt mondtam:

Adél: Rendben.

Majd ezzel a lendülettel Eszter egy puszit nyomott lánya homlokára és hátat fordítva kilépett a 909-es szobából.
Magassarkújának kopogását messziről lehetett hallani. Ahogyan távolodik..

*Adél: Talán itt lenne az ideje hogy megismerkedjek velük. A szoba társaimmal. Akikkel együtt kell élnem a mindennapjaimat.
Na nézzük. Rossz nem sülhet ki belőle...