Beléptem "a szobába." Abba a szobába, ahol minden egyes nap miattad pakoltam össze. Hónapok óta nem jártam itt. Abban a pillanatban mikor betettem a lábam, a gyomrom egy apró pingpongladbává változott. Mindennek olyan "te" illata volt. A függöny, ami mögött először öltöztem, mert nem akartam, hogy nézz közben, érintetlenül lógott a karnisról. A tükör amiben annyi közös képünk készült, ugyanúgy állt, mint ahogy itthagytam. Közös képeink, már-már porosodva a falon díszelegtek, várva, hogy újabbak kerüljenek a helyükre. Az asztal, amin akkor ültem, mikor először megcsókoltál. Az ágy, ahol először aludtunk együtt.
Körbenéztem mégegyszer a szobámban. Feltűnt egy doboz az ágy alatt. Az állt rajta "mi". Törökülésben felültem az ágyam közepére és kinyitottam a dobozt. Mozi, színház és koncerjegyek, közös polaroidok, nyakláncok, karkötők és egyéb kincsek. Az első szál rózsa szára, amit tőled kaptam. Egy kiürült parfüm, ami a tiéd volt. A doboz legalján pedig a gimis focimezed, amit a végzős évünk első meccsén dobtál oda nekem. Ezzel hívtál először randira.
Ez mind ma már csak emlék. Életem legszebb emlékei. Arra viszont kíváncsi lennék: vajon neked is ezek legszebb emlékeid?
