Koszos kisasztalon rúzsos papírpohár.
Te vagy.
Te vagy a gyűrött lepedőm,
a
reggelente septiben elkortyolt keserű kávém az erkélyen.
Botor gondolatom vagy munka közben.
Pakolom a fényes, szürke csavarokat, állok a futószalag mögött.
egyre csak rajtad elmélkedem.
Mit csinálsz most.? Kivel vagy? Vele vagy?
(Vagy) talán velem?
Ahogy én veled vagyok mindenhol, s mindenkivel?
Mert ez a fájó, buta igazság drága.
Mindenütt hallom a hangod, érzem parfümöd kesernyés illatát.
Kereslek a tömegben, megtalállak magamban, belém fúródva mint egy rozsdás régi szög.
Sírok aztán nevetek.
Lehetetlen vagyok.
YOU ARE READING
rothadás
Short StoryMellézuhantam, átfordult a teste s feszes volt már, mint húr, ha pattan. Tarkólövés. - Így végzed hát te is, - súgtam magamnak, - csak feküdj nyugodtan. Halált virágzik most a türelem. - Der springt noch auf, - hangzott fölöttem. Sárral kevert vér s...
