(Eyeless Jack szemszöge)
A kanapén ültem és tv-ztem amikor hallottam hogy nyílik az ajtó. Odanéztem, és Ben volt az ajtóban, és az oldalán egy seb volt amiből ömlött a vér.
-Ben!-odamentem hozzá.-Jól vagy? Mi történt?-kérdeztem, majd térdre rogyott.
-J-jól...jól vagyok!-nyöszörögte.
-Nem vagy jól, hiszen alig állsz a lábadon.-felsegítettem, majd bevittem a szobámba, és elláttam a sebét.-Ő volt?
-Igen.
-Szét fogom rúgni a seggét ha hozzád mer érni, vagy bántani mer!
(Ben szemszöge)
*visszaemlékezés*
-Nem hagyom hogy bárki elvegyen tőlem!-mondta Jeff.
*visszaemlékezés vége*
-Ez most úgy hangzott mintha Jeff mondta volna.. Mindegy! Majd helyetted is elintézem őt!
-Oké.-mondta, majd megölelt. Visszaöleltem. Pár perc múlva elkezdte puszilgatni a nyakam, majd szívogatni, mire aprókat nyögtem. Eyeless felkapott, majd bementünk a szobába, és lerakott az ágyra, majd szenvedélyesen megcsókolt, amit egyből viszonoztam. Annyira elmerültem a csókban, hogy csak akkor eszméltem fel, amikor már mindketten Ádámkosztümben voltunk.
(+18-as rész következik! 🔞🔞🔞)
Eyeless lassan belémhatolt, amire én felnyögtem. Lassan tövig bennem volt, amire kicsit fájdalmasan felnyögtem, és a könnyem is kicsordult. Eyeless letörölte a könnyeimet, majd elkezte kényeztetni a tagom kezével. Mikor már ellazultam, bólintottam hogy mozoghat. Elkezdett lassan mozogni, amit én jóleső nyögésekkel díjaztam. Mikor lassúnak tűnt a tempó, mondtam Eyelessnek hogy gyorsíthat, aki eleget is tett kérésemnek. Hamarosan az alhasam táján fájdalmat éreztem.
-E-Eyelessh..énh.. én mindjárt..-nyögtem, majd pár perc múlva elmentem egy nagy nyögés kíséretében. Pár másodperc múlva Eyeless is elment bennem.
(+18 vége)
Eyeless kihúzódott belőlem majd mellémfeküdt, és betakart minket, majd hozzábújtam.
-Szeretlek!
-Én is téged!-mondta, majd megpuszilta a fejem. Hamarosan elnyomott az álom.
Time skip
Pár nap múlva már megint az új gyilkossal harcoltam. Én mindig próbáltam támadni, de folyton kivédte a támadásaimat, és nem akart visszatámadni. Adtam neki egy jobb horgot az arcába, ami miatt a maszkja betört és leesett róla, és még ,,kedves barátom" is repült olyan 2 métert.
-Jó éjt Sötét Herceg!-mondtam miközben odamentem hozzá, de nem hittem a szememnek. Ez....nem lehet... Aki a maszk mögött bújkált az nem volt más mint...
Szerintetek ki lehetett a maszk mögött? Írjátok meg kommentben, és a kövi fejezetben találkozunk! További jó olvasást!
STAI LEGGENDO
Veled vagy nélküled. (Jeff x Ben ff.) (Befejezett)
FanfictionEz a történet Ben és Jeff szerelmi történetéről szól! Jó olvasást! 1k vote: 2023. Január 30.