Merre vagy?

2.rész

Ott álltam a könyvtár bejárata előtt és mégsem voltam képes bemenni. A kezeimet mintha pillanatragasztóval tartották volna a kabátom zsebeiben, a lábaim pedig nem voltak hajlandóak engedelmeskedni.
Fogalmam sem volt, hogy mit mondhatnék neki. Legyek kedves? Lehet, hogy azt hiszi, hogy még lehet belőle valami. És ha kegyetlen vagyok? Akkor biztos, hogy elveszítem, mint barátot. A komolyság működhetne. De mi van, ha azt hiszi, hogy viccelek. Akárhogyan is nézem, mindenképpen bukott ügyem van.
Valaki enyhén megérintette a vállamat. Ahogy hirtelen hátranéztem egy nálam talán két évvel idősebb lánnyal néztem farkasszemet.
-Bocsi, nem akartalak megijeszteni, csak meg szerettem volna kérdezni, hogy minden rendben van-e. Egy ideje már itt állsz egy helyben. - kék szeméből tényleges aggodalom tükröződött.
-Igen, én kérek elnézést. - elkezdtem masszírozni a halántékomat, mert éreztem, hogy hamarosan egy erős fejfájásban lesz részem. - Nincs semmi bajom, csak egy kicsit elgondolkodtam.
A lány aggodalmát egy halvány mosoly váltotta fel, ahogyan elsétált.
Rátettem a kezem a kilincsre, egy mosolyt erőltettem az arcomra és ezúttal habozás nélkül benyitottam.
Ahogy arra számítottam, John a terem legvégében telepedett le, hogy legyen egy kis terünk, de egyből észrevegyem őt, ahogy belépek.
Márcsak három lépésre voltam tőle, mikor felfigyelt rám és széles mosollyal jött hozzám, hogy megölelhessen.
Én igyekeztem minél természetesebben viselkedni, ezért visszaöleltem. Csak akkor vettem észre, hogy az elmúlt időben érezhetően megnőtt az izomtömege. Tudtam, hogy elkezdett edzeni, de neki igen gyorsan meglett az eredménye.
Elhúzódtam és leültem a vele szemben lévő székre. Már eldöntöttem, hogy mit fogok kezdeni a fiúval. Addig kerülöm a témát, ameddig csak tudom.
-Nos, van valami ötleted? - John elővett egy jegyzetfüzetet és elkezdett benne lapozni. Az a kevés, amit láttam a korábbi írásokból is elég volt, hogy lássam, hogy szépen fogalmaz és úgy sejtem, hogy a történetvezetésével sincs probléma, amilyen jól el szokta mondani a szombat esti bulikat.
Tehát tényleg csak azért kérte a segítségemet, hogy együtt töltsünk egy kis időt. Alapból sem számítottam semmi másra, de a szívem legmélyén reméltem, hogy hátha ténylegesen csak a tanácsomra van szüksége.
-Az alaptörténet nagyjából megvan, de gondolkozok, hogy hozzáadjak-e még egy karaktert.
Két óra múlva olvasgattam a fiú történetét és őszintén el voltam képedve. Nagyon értett az íráshoz.
-Ez elképesztő lett John. Szóhoz sem jutok. - a fiú azóta átköltözött a mellettem lévő székbe, mondván, hogy így jobban megtudjuk beszélni a részleteket.
John úgy mosolygott, amitől bármelyik lány elolvadt volna.
-Remek tanárom volt. - nem tudtam, hogy mit mondhatnék. Csak szótlanul néztünk egymásra.
És ekkor tényleg megcsókolt. Finoman, érzékien. Én pedig nem tudtam, hogy mit tehetnék, de valamiért visszacsókoltam. Talán sokkal egyszerűbb lenne így. De éreztem, hogy nem ő az, nem John-t akartam, hanem azt akinek arca az álmaimban két éve kísért. John nem Ő.
Ahogy végiggondoltam és rájöttem, hogy mit tettem, azonnal erőből löktem el magam a fiútól, aki meglepetten tekintett rám.
Én zihálva és összezavarodva igyekeztem távoltartanom magam tőle.
-Sajnálom, John. Én... - elfordítottam a tekintetemet. - nem akartam, hogy idáig fajuljanak a dolgok. - látszott a fiú szemében, hogy nem érti a szituációt.
-Hogy érted, hogy nem akartad? Visszacsókoltál. - még mindig nem tudta feldolgozni a történteket.
-Ezt nehéz elmagyarázni. - összeszedtem minden erőmet és a szemébe néztem. - Én mást szeretek.
-Kit? Ismerem a srácot? - abban a pillanatban törtem össze a szívét. Az arcára volt írva.
-Nem srác. - suttogtam, mégis mintha üvöltésként hallottam vissza. Látszott a fiún, hogy még jobban összezavarodott.
-Egy lány? - bólintottam, ő pedig egy nagyot sóhajtott.
-Akkor miért viszonoztad? - halkan beszélt, alig hallhatóan.
-Mert arra gondoltam, hogy háta ez az élet könnyebb lenne a számomra. Nálad legalább tudom, hogy szeretsz, de nála fogalmam sincs. - lehunytam a szemem. - Nagyon sajnálom.
-Ne sajnáld. Az én hibám volt. Észre kellett volna vennem. - hallottam a szék recsegését, ahogy felállt onnan. A következő pillanatban csak azt éreztem, hogy megölel. Barátian. - szeretnélek kiengesztelni, de ehhez szükségem lenne a lánynak a nevére.
-Korábban volt osztálytársam, de ettől függetlenül tartjuk a kapcsolatot. Biztosan nem ismered.
-Az nem probléma. Kérlek. Szeretnélek boldognak látni. Bármi áron. - a halántékom lüktetett, ahogy a fájdalomcsillapító hatása múlni kezdett.
-A neve Diana.