Gondolataim

Vak még a szerelemez is...

Összeházasodtunk. Megvolt a nász. Én viszont nem voltam boldog. Sosem láttam még az arcát sem...

Érezte hogy nem mehet ez így tovább. Eszeveszett gyűjtésbe kezdett. Több műszakban dolgozott, felrakta az internetre a sztorinkat és jöttek a támogatók. Szerintem...még az étellel is visszafogta magát, mert ha például levest ettünk, nem hallottam a leves csöpögését ahogy kanalazta az üres tányért. Később vizet öntött bele, viszont van különbség a víz és a sűrűbb leves cseppenése között.

Bevallom féltem a műtéttől, de végülis túléltem. Ahogy kikisértek a műtőből, egyből felismertem. Sokat simogattam, tapintottam az arcát, a vonalait és vonásait. Így össze tudtam rakni a képet.

Oda értem hozzá, köszöntem és biccentettem neki hogy menjünk, közben tartottam a kezem, hogy kézenfogva sétáljunk.
De nem reagált semmit. Megkérdeztem, hogy van-e valami baja. Látszólag titkolt valamit és elbizonytalanodott. Ekkor vettem észre, hogy nem is rám néz.

Hiszen ő vak...Nem hiszem el! Miért titkolta ezt el? Nem akartam tudni többet rolla. Elmondtam neki, hogy el akarok válni.

Aznap este még velem aludt.
Reggelre eltünt. Egy levelet hagyott a párnáján. Ez állt benne:
"Vigyázz a szemeimre! Szeretlek!"