Don't Let It Break Your Heart (Larry Stylinson ff.)

1. Ne hagyd, hogy kinyírjon!

Sziasztok! A háttérben már egy jó ideje dolgozom ezen a sztorin, és most jött el az ideje, hogy közzétegyem. Érzelmi hullámvasút, rózsaszín felhők nélkül, és talán ez az oka, hogy minden alkalommal nehéz volt folytatnom, amikor leültem hozzá. De imádom őket, úgyhogy mindenképpen meg szeretném osztani veletek :) Nem lesz sok rész, már a végét írom, és úgy tervezem, hogy vasárnaponként jelentkezek a folytatással. Karácsonyig a végére is érünk :) Jó olvasást, és kérlek, ha szerettétek, hagyjatok egy kommentet. Hiányoztok már :)

A hét közepe mindig csöndesen telt a bárban. Csak néhány vendég ült az asztaloknál, közülük is sokan visszatérőek voltak, akik mindig ugyanazt rendelték. Nyoma sem volt a hétvégi középiskolás keménymagnak, a legénybúcsút tartó férficsoportoknak, vagy a kollégáknak, akik egy kevésbé felkapott helyen akarták megünnepelni a munkahelyi sikereket. A bárpultnál egy középkorú nő üldögélt, az arca már kipirult az elfogyasztott italmennyiségtől. Hosszú, szőkére festett haja összegubancolódva lógott az arca elé, a körmein már itt-ott lekopott a tűzpiros festék. Egy elnyűtt farmert és egy szűk blúzt viselt, amit csak annyira gombolt össze, hogy éppen a melltartóját eltakarja a vékony anyag. A telefonját nézegette, miközben kortyolgatta a vodkáját, és egy gyorsan bepötyögött szöveg után dühösen csapta le a poharat.

– Még egyet! – szólt oda a pult mögött törölgető lánynak a haja mögül. Tiffany összevonta a szemöldökét, és már majdnem kitöltötte az italt, amikor egy kéz kivette a kezéből az üveget. Nem kellett hátranéznie, hogy tudja, ki az.

– Hagyd csak, innen átveszem – mondta a fiú, és a szőke nő elé lépett, aki ismét a telefonját nyomkodta, és közel emelte a szeméhez a készüléket, hogy el tudja olvasni a szöveget.

– Mi a helyzet, Ava? – kérdezte a fiú, és a nő végre felnézett. Az ajkai egy kis mosolyra húzódtak, amikor meglátta a kék szemek tulajdonosát. Már legalább egy éve ismerték egymást, és a fiú volt az egyetlen, akivel szót tudott érteni, még teljesen elázva is. Louis mindig meghallgatta. Ha a munkáról és a kuncsaftokról beszélt, nem szörnyülködött, inkább kedves volt vele, még egy fárasztó műszak után is.

– Azt hittem, ma már nem jössz dolgozni – hagyta figyelmen kívül a kérdést Ava, és gyanakvóan kutatta a fiú tekintetét. – Ugye azért voltál annál a nőnél?

Louis az ajkába harapott, és úgy tett, mintha a poharak szárazra törlése teljesen lefoglalná a figyelmét.

– Ismerlek, kölyök – nevetett fel a nő, és a hangja mély, szinte férfias volt a jelentős mennyiségű elszívott dohány miatt. – Kihagytad?

– Ha tényleg ennyire ismersz, minek kérdezed? – forgatta meg a szemeit Louis.

– Mert bízom benne, hogy az én elcseszett életem elegendő intelemmel szolgált neked – mondta Ava gúnyosan.

Louis próbált határozottan a nő szemeibe nézni, de kudarcot vallott. Egy pillanattal később már újra a pultot bámulta, és a pillái az orcáját simogatták. Ava fejcsóválva nézte a gyönyörű arcot, a rózsaszín, vékony ajkakat, a tökéletesre formált orrot. Nem akarta elhinni, hogy ennek a fiúnak itt a vége. Valami felsőbb beavatkozásra várt, bármire, ami kihúzza őt a gödörből, és visszatereli a helyes útra, mert isten a tanúja, megkedvelte őt. Már az elejétől kezdve könnyen közös nevezőre jutottak, és hiába utálta beismerni, ez nagymértékben a sorsközösségüknek köszönhető.

– Kértem még egy italt – jegyezte meg a nő az elfeledett üres poharára mutatva.

– Mára elég lesz. Jobban tudsz magadra vigyázni, ha nem vagy részeg – jelentette ki Louis, és máris a mosogatóba rakta a poharat.