Don't Let It Break Your Heart (Larry Stylinson ff.)

4. Egyedül képtelen vagy rá

Sziasztok! Remélem, itt vagytok még :) Jó olvasást!

A kora őszi napok észrevétlenül fordultak tél elejibe, de Harry nem igazán érezte a különbséget. Az eső ugyanúgy esett, csak annyi volt a különbség, hogy amikor egy kis időre eltűntek a fellegek, és kisütött a nap, már nem tűzött olyan melegen. A hajából csöpögött a víz, amikor az utolsó papírdobozt cipelte fel a harmadik emeletre, mert a lift nem működött az egész lakóépületben, és valami azt súgta neki, hogy a kis fémdoboz már hónapok óta a hatodik és hetedik emelet között vesztegel. Megállt az ütött kopott ajtó előtt, a lábával egy kicsit rúgott rajta, és máris bent volt a szűkös előszobában. A tekintetével azonnal Louis-t kereste, és amikor hangokat hallott a háló felől, lerakta a dobozt és elindult arra. Igazából csak két lépésre volt szükség, hogy a kis szoba ajtajában álljon, ahol megtalálta a másik fiút. Louis éppen a haját szárította a törölközővel, és egy bokszert leszámítva semmi mást nem viselt. Harry az ajtófélfának dőlt, és kiélvezte a látványt, amíg a fiú észre nem vette, mert amint letekerte a fejéről a törölközőt, és a másik felé pillantott, kapkodva a pólójáért nyúlt, hogy magára húzza.

– Gyorsan lezuhanyoztál – jegyezte meg Harry, ahogy tétován belépett a szobába. A berendezést mindössze egy matrac alkotta a földön, de sokkal több bútornak nem is lett volna hely. A dobozok még halomban álltak a sarokban, és úgy is fognak maradni, míg Louis nem szerez magának egy szekrényt.

– Igen... – felelte a fiú, miközben maga köré fonta a karjait, és körbenézett a kis helyiségben. – Köszönök mindent, Harry. Ha gondolod, most...

– Még mindig haragszol a múltkori miatt? – vágott a szavába Harry, és gondolkodás nélkül tüntette el kettejük között a távolságot. Az elmúlt két hónap olyan jól alakult. Igaz, azóta a bizonyos hajnal óta figyeltek rá, hogy intim viszonyba ne keveredjenek, de napról napra egyre jobb barátokká váltak. Nem volt könnyű közel férkőzni a kívül belül sebeket viselő fiúhoz, de valahogy mégis sikerült, mert már az első pillanattól kezdve megértették egymást. Aztán múlt pénteken Harry elbaszta.

– Nem haragszom a múltkori miatt – felelte Louis dühösen, és kicsit oldalra fordult, hogy még véletlenül se kelljen a másik szemébe néznie.

– Akkor mi a bajod? Péntek óta alig beszélsz velem, csak amit feltétlenül szükséges.

– Lefoglalt a költözés.

– Hát ez az! Vidámnak kellene lenned, mert végre sikerült megszabadulnod a szüleidtől. Erre olyan fejet vágsz, mintha valami szörnyűség történt volna! – tárta szét a karjait Harry, és aztán a fiú vállára fektette a tenyerét. – Beszélj hozzám, kérlek – tette hozzá lehalkítva a hangját, szinte már esdeklőn.

Louis vett egy mély lélegzetet, és remegve kifújta. Nem tudott elvonatkoztatni attól, hogy mennyire közel vannak egymáshoz. Érezte a Harry testéből áradó hőt, és annyira csábító volt... annyira nagyon fázott.

– El kellett volna vele menned – suttogta végül a beállt csöndet megtörve, továbbra is Harry pulcsiját bámulva. Ha meglátja a piros ajkakat, és a nagy, zöld szemeit, biztosan megcsókolja.

– Dehogy kellett volna! Nem akartam. Nem vágyom egyéjszakás kapcsolatra – felelte Harry tántoríthatatlanul.

– Ami kettőnk között történt, az sem volt több egy alkalmi dolognál. Nem értelek. Akkor mire vágysz? – horkant fel Louis, és egy lépést hátrált a fiútól. Az újra beállt csönd miatt már tudta, hogy jobb lett volna, ha meg se szólal. Idegesen nézett le a kezeire, és kezdte tördelni az ujjait, mert a feszültség már túlságosan sok volt neki. Az elmúlt hetekben Harry volt a mentsvára, ha otthon elfajult a helyzet, vagy ha az agya arra késztette, hogy forduljon saját maga ellen. De úgy tűnik, őt is elveszítette.