Don't Let It Break Your Heart (Larry Stylinson ff.)

2. Még ha pokolian fáj, és darabokra tép is

Sziasztok! Kicsit késve, de legalább hamarabb lesz vasárnap ;) Köszönöm az előző részhez érkezett kommenteket, örülök, hogy azért a hangulata ellenére tetszett nektek :)

Louis remegve felsóhajtott, amikor halkan belépett az előszobába. Ijesztően közel került ahhoz, hogy engedjen a kísértésnek, és Harryvel tartson. Nem érdekelte, hogy csupán néhány órája találkoztak, hogy szinte semmit sem tudott róla, azt leszámítva, hogy könnyen zavarba hozta az őszinte válaszaival és viselkedésével. Harry jó srácnak tűnt, olyannak, aki majd kitűnő értékeléssel lediplomázik az egyetemen, lesz egy szép barátnője, vagy egy sikeres pasija, és esténként vörösbort szürcsölgetnek majd a gyertyafényes vacsora mellé. Louis túlságosan... zűrös volt ahhoz, hogy akár megforduljon a fejében, közel kerülhetne egy ilyen szerencsecsillag alatt született fiúhoz. Egy újabb sóhaj hagyta el az ajkait, mielőtt egy kéz megragadta a pólóját, és rántott rajta egyet.

– Kivel voltál? – sziszegte az arcába egy túlságosan is ismerős hang. Louis majdnem hátratántorodott a kellemetlen, alkoholtól bűzlő lehelet miatt.

– Eressz el – mondta fáradtan, de a hangja nem volt annyira határozott, amennyire szerette volna. A szorítás enyhült annyira, hogy elindulhasson az apró konyha felé. – Honnan szereztél pénzt piára? – fordult hátra a válla felett.

– Kié volt az a kocsi? Valami gazdag ficsúré? Fizetett neked, hogy leszopd? – záporoztak a kedvesebbnél kedvesebb kérdések, de ő igyekezett figyelmen kívül hagyni az ehhez hasonló részeg fecsegést. Aznap este már túllépett egy határt, és nem akarta, hogy a düh újra átvegye felette a hatalmat. Engedett magának egy pohár vizet, leült a félhomályban az asztalhoz, és a szempillái alól nézte, ahogy a férfi betámolyog utána az ajtón.

– Mi van anyával? Már alszik? – kérdezte inkább.

– Hogyne aludna! Ki tudja, mennyi altatót tömött magába – felelte a férfi gúnyosan nevetve. Louis szíve összeszorult, és hirtelen a torkába ugrott. Remélte, hogy mindez csak valami szörnyű vicc, de tudta, hogy ugyanannyira lehet akár a valóság is. Az anyja mindig megtalálta a módját, hogy szerezzen magának gyógyszereket, ahogy az apja is leleményesnek bizonyult, ha alkoholról volt szó.

– Miért hagyod neki, hogy tönkretegye magát? – kérdezte csalódottan. Már előre rettegett attól, hogy lefekvés előtt rá kell néznie a nőre, de muszáj volt tudnia, hogy minden rendben... hogy lélegzik még.

– Anyád felnőtt nő, joga van hozzá, hogy azt csináljon, amit akar – felelte az apja vállrándítva, de Louis átlátott rajta. Tudta, hogy ő is aggódik, és az alkohol hiába tompította az érzékeit, a hangja remegése elárulta. Szerette a nőt. Ha Louis-t a szexuális orientációja miatt nem is, de a feleségét szívből szerette. – Azt mondta, éjjel Emmával álmodott. Arra kérte, fonja be a haját – tette hozzá a férfi. – Pff, az a kis csitri ki nem állhatta, ha anyátok meg akarta csinálni a haját. Nem is értem, miért álmodott ilyet.

– Az iskolai bál előtt leégette Emma haját a hajsütővel – horkant fel Louis, és egy húzásra megitta a vizet. – Emma igenis szerette, ha anya foglalkozott vele, ne mondd azt, hogy nem. De megvolt rá az oka, hogy többé nem engedte a haja közelébe.

A férfi csak felkuncogott, mintha valami jó poént hallana, Louis pedig felállt az asztaltól, hogy a szobájába induljon.

– Kölyök, várj már! – kapta el a felkarját az apja. – Hoztál haza pénzt? Szinte üres a hűtő.

– Hogy hoztam volna? Még nincs hónap vége – felelte Louis, és közben kiszabadította a karját.

– Miért nem kérsz attól a gazdag barátodtól, akivel ma hazajöttél? – szólt utána a férfi, és Louis kezei ökölbe szorultak. Legszívesebben beleütött volna a falba, de próbálta kontrollálni magát, miközben azt mantrázta a fejében, hogy az apjából csak a pia beszél.