3. Fejezet
Alig telt egy csak 3 bolygó fordulta idő, és Ivar szépen lassan tanulgatta a dolgokat, ugyan Ismerte a Jedik alap vivó tudásait, de ahogy mondás tartja addig üs a vasat amig meleg.
Igy Ivar, Zeffo mester kérésére kénytelen volt csatlakozni egy 8 főböl állo külön vivó kiképzésre, amit Vivó Mester Cin Drallig
és Yoda Nagymester vezetek.
Erre a tanfolyamra 8 fő jelenkezhetett csak, mely egy gyors talpaló, amiben a Jedik minden ismert vivását megtanulják az Ifjak, persze két nap alatt ez megeröltető, és persze akik más milyen fénykardot használnak, azoknak plusz oktatás.
A Jedi ifijak közt ahol Ivar is volt, nem volt túl sok olyan akik félnének mert már tudják mik a vivo mozdulatok, és használták is, kivéve persze Ivart.
A folyamatos tanulás közben mint Cin és Yoda mester is azt vették észre hogy, Ivar nagyon az Ötös vivó stilusban érzi jól magát, a Shien vagy Djem So
Ám a többi vivo teknikáján volt mit csiszolni, ám a csoportból igy is egy ember magasodot ki egy Jay nevű Padawan, aki Hannah mester Padawanja volt.
Ivarnak meg is bökte az órát mivel Jaynek könnyü, ugyanis Dupla pengés fénykardot használ, amig Ivar szová is tett az edzés végén.
Ivar: - Elég könnyü ez valakinek aki két pengét használ
Jay: - Bocsáss meg ha szurja a szemed, hogy a vivó teknikám jobb mint a tiéd.
Ivar: - A fenéket jobb, egy ilyen fegyverre egy bolod is képes vivni
Jay: - Ahelyet hogy járatnád itt a nagy szádat tettekel kéne bizonyitanod mit tudsz újonc
Ivar: - Te még a Rend Ifjonca voltál, mikor engem már harcra neveltek, azt akarod hogy bizonyitsak, hát legyen kihivlak egy rendes párbajra, fent a terasz részen találkozunk
Jay: - Csak nehogy sírás legyen a vége
Itt Ivar és Jay útjai elváltak egy kis idöre, ám sajnos ez a párbaj az ifjak közt gyorsan elterjedt, ami pedig eljutott Yoda mesterhez is.
1 óra után Jay felért a teraszra, ahol már Ivar várta meditálva, Jay mégegyszer utoljára rá akarta venni Ivart, hogy nincs értelme a harcnak, mert ugy is vesziteni fog.
Ám Ivar hajthatatlan volt, be kapcsolta kardját és alap állásba ált, Jay is ezt tette, viszont ő nem kapcsolta be mind két felét a kardnak, csak az egyiket, hogy egyenlöek legyenek az esélyek.
Mikor felvették az alap állást, a Templom mesterei is megjelentek a helyszinen élén Yoda mesterre, majd Windu mester akarta le álitani ezt, ám Yoda álta utját, ugyanis látva a tökéleses alap állásokat, gondolta hogy a két ifjú nem egymás életére tört, csak tesztelnék képeségeiket.
A Párbaj meg kezdödöt, a hatalmas csendben a süket is halhatta a fénykardok suhanását és össze csapását, ahogy Ivar Fekete és Jay Sárga kardja össze csaptak, harci tudásukban még az erőt is fitoktaták, bár ebben Jaynek nagyobb volt a tapasztalata mint Ivarnak, és persze a vivó tapasztalat is jobb, Ivar a találékonysága miatt tudta csak álni a sarat.
A harc közepén Jay is kicsit elimserte Ivart és emiatt bekapcsolta a másik pengét is, igy Ivarnak most taktikát kellet váltania, mert igy is nehéz ellenfél volt Jay, de most a dupla pengével még nehezebb.
A harcban Ivar nagyon nehezen tudta állni a sarat, ami csak amiatt volt esélye mert Jay eleve fáradtan jött a harcba, egyik utolsó csapát követően, a két teljesen kimerült fél, össze csapta a fénykardjaikat, melyek az erő hatása miatt kirepültek kezeikböl a földre, Ivar és Jay egymás szemébe néztek, majd egy ütést akartak egymásnak, de az az ütés elismerö ölelésbe ment átt.
Ugyanis a harcnak már akkor vége volt mikor a Jay bekapcsolta a dupla pengét, ugyanis azzal elismerte Ivar tudását, Ivar meg hogy tudta milyen nehéz lesz Jay, már elismerte az erejét, a többi már csak egy baráti harc befejezése volt.
Majd a 2 ifjú fáradtan a földnek zuhantak, kikhez Hannah és Zeffo mester rohantak oda, egy éjszaka a Bakta tartájban viszont helyre rakta öket, ám ezek után szembe is nézhetek a következményekkel, ami egy hetes közzöségi szolgálat volt a Jedi Arhivumban.
Ugyan ez a büntetés, de Yoda ugy véli egyben nagy lehetöség, hisz mig együtt kellet ezt csinálniuk jobban megismerték egymást. Melynek eredményében szoros barátsák alakult ki, ám Ivart és Jayt is a Tanács ülésezésén szoba hozták, ugyanis egy kis vita indult hogy Jay mennyire alkalmasabb lenne Jedi Templom örnek, mig Ivar kicsit szélsőségesebb esett.
Teltek az hetek, Hónapok az évek, és Ivar mestere Zeffo mester által eljutott egy olyan pontra, az erő által amit nem hittek volna, hisz Ivar a Legvadabb állatal is képes volt kapcsolatot teremteni, és szinte beszélni vele.
Ivar az évek alatt változot, és nem csak az Erőt tanulta, de tanulta más világok kulturáját is szüntelenül, mig drága Hammond csak a hajót vezete amivel Ivar és a Mestere Utazot, de Ivar és Hammond Kapcsolata töretlen maradt.
Hosszas idök alatt Ivar szerzet egy sebhelyet, melyet simán be tudta volna gyogyitani a Bakta de ö nem akarta hagyta hogy be hegesedjen, és egy harci jelet szimbolizáljon vele.
Majd 25 éves korukra Ivar és Jay is megélhették mikor is kitört a Klónok Háborúja ugyanis Ivar és Jay is ott voltak a Geonosison mestereikkel, mikor Obi Wan Kenobit, Anakin Skywalker és Amidala Szenátort kellet megmenteni.
Emme harcban sajnos rengeteg Jedi elesett, de Ivar és a Jay valamint mestereik túlélték a harcot, és igy elkezdödöt a Klónok Háborúja.
Mint minden Jedinek és Padawanjanak, igy Zeffo mester és Ivar is kaptak egy Klón egységet, mely a 818-a légio, ám Zeffo mester zavarta hogy kikellet törnie ennek a felesleges Háborúnak, ugyan mint Tábornok mostmár harcolt és vezete is a seregét, de soha sem rajongot az egészért.
Mig Ivar ugyan Padawan volt de igy bele csöppent a Parancsnoki rangba is, ami kicsit furcsa volt neki mivel mondhatni ha a mestere nem adot parancsot akkor neki kellet adni a csapatnak amit rá biztak.
Ám Jay és Hannah is hasonloan jártak, bár ök inkább inaktivak voltak a csatákban, mert inkább a Jedi Templomban voltak, de persze néhol néha nekik is kellet teljesiteni a Köztársasági feladatokat.
ESTÁS LEYENDO
Star Wars: Az Élet Útja (Befejezett)
FanficEz egy Fiktiv történet egy olyan Erő érzékeny emberröl, aki egyszere volt minden és mégis semmi, aki a Klón Háborúk és az Új Köztársaság közt élt, ki nem az Erőt hanem az Életet tanulta meg. Az Erő legyen veletek.