Rosszfiúból Lakótárs (BEFEJEZETT)

❤ 14. fejezet ❤

Miután kirakott otthon Jason az után nem sokkal el is mentek anyáék. Mondták, hogy bármikor hívhatom őket. És, még így is itt vannak nekem, ha nincsenek itthon. De ezt ők is tudják, hogy kamu. Amúgy azt nem értem, hogy miért kell egyszerre menniük mindkettőjüknek. Gondolom a főnöküknek nincsen gyereke.

Dean meg eltűnt. Már akkor nem volt itt, amikor elköszöntem apáéktól. És most meg már késő van és még mindig nincs itthon.

Leültem a kanapéra, hogy nézzek TV-t, amikor valami zajt hallottam az ajtóban. Megfogtam egy serpenyőt, mert az volt elől, és mentem az ajtó felé.

Említettem már, hogy ilyenkor nagyon félek, hogy betörnek. Amúgy is félek a betörőktől. De ha egyedül vagyok, akkor nincs aki leüsse helyettem. Úgyhogy nekem kellett a kezembe venni a dolgokat.

Elbújtam az ajtó mellé, ha benyit a betörő, akkor azonnal le tudjam ütni. Nyílt az ajtó. Én meg lendítettem a serpenyőt, amikor megláttam egy ismerős arcot. Dean volt az. Éppen csak meg tudtam a feje felett állítani az ütésemet.

-Lia? – nézett rám furán Dean. – Jól érzed magad?

- Nem. – mentem a konyhába letenni a serpenyőt, hogy ne okozzak másnak még maradandó sérülést.

Dean követett.

-Hol voltál? – kérdeztem tőle. – Nem mondtál semmit, hogy hova mész.

- Tényleg azt kérdezed, hogy hol voltam. Inkább nekem kéne kérdeznem, hogy miért egy serpenyővel vártál.

- Féltem oké. – akadtam ki. – Egyedül vagyok itthon, és anyáék is elmentek. És erre hallok valami hangot az ajtóból. Mintha fel akarnák törni. Neked mi jutna eszedbe ilyenkor.

- Hát, talán az, hogy a lakótársam próbál bejönni. És nem az, hogy le kell ütnöm egy serpenyővel. – nevetett.

- Nagyon vicces. – remélem érezhető a szarkazmus. – Én most teljesen komolyan beszélek. Azt hittem egy betörő az.

- És ennyire félsz egy betörőtől?

- Leütöttem volna.

- Ja, azt láttam. – mosolygott. Már megint az a mosoly.

Én csak megforgattam a szememet, és mentem volna el, de Dean visszarántott. És megölelt. Én meg visszaöleltem. Annyira jól esett ez az ölelés. Beszívtam az illatát. Pézsma. A legjobb illat, ami egy fiúnak csak lehet. Ott álltunk a konyha közepén, és ölelkeztünk. Ha ezt egy hete mondják nekem, akkor el se hiszem. Nem is tudom meddig tartott az ölelés, de eszembe jutott, hogy még tanulnom kell. És így legalább nem lesz az, hogy ő unja meg az ölelést, és eltol magától.

..........

Nem tudtam aludni, ezért hallgattam zenét. Azon gondolkodtam, hogy mennyire jó volt az az ölelés. Így még sosem éreztem egy ölelés közben.

Már éppen elaludtam volna, de elhallgatott a zene, és megszólalt a csengőhangom. Mégis ki hív hajnali egykor? Jason volt az.

-Szia – szóltam bele álmosan a telefonba.

- Felébresztettelek? – kérdezte Jason.

- Á dehogy. Hajnali egykor, hogy is tudnál felébreszteni? Még nagyon kora van az alváshoz.

- Bocsi. Akkor mindegy.

- Már úgy is felébredtem, szóval mondjad.

- Követ akartam dobni az ablakodba, de aztán rájöttem, hogy lehet betörne az ablakod, úgyhogy inkább felhívtalak. Itt vagyok lent a házatok előtt.

- Oké. Sietek.

Lefele menet még benéztem Dean szobájába, hogy alszik-e. Nem csukta be az ajtót kulccsal, ezért halkan kinyitottam, és benéztem. Dean ott aludt az ágyon nyugodtan, mint egy kis gyerek. Félig volt csak rajta a takaró. Látni lehetett a csupasz mellkasát. Nem akartam kukkolni őt, ezért becsuktam az ajtót, és lesiettem Jasonhöz ajtót nyitni.

-Jól vagy? – kérdeztem tőle, amikor megláttam.

- Igen. – válaszolta. De annyira nem tűnt meggyőzőnek. – Nem akartalak zavarni, de...

- Én mondtam, hogy nyitva áll az ablakom neked. – idéztem fel a tenger melletti beszélgetésünket.

- Csak már hajnali egy van, szóval.

- Nem baj. Na, gyere. – húztam be a nappaliba.