Én tényleg csak egy mezt akartam - Dzsudzsák Balázs Fanfiction

11. Fejezet

Szabó Nilla
2019. november 28.

A tervezett két nap helyett végül ötöt maradtam Salzburgban. Vagyis nem teljesen, ugyanis Dominik magával vitt Genkbe is, a BL meccsére, ahol 4-1-re nyertek és ő gólpaszt adott. Nagyon büszke voltam rá, annak ellenére, hogy nem tudom pontosan, hogy mi van köztünk. Néhány csóknál több nem történt köztünk, és nem is beszéltünk a kapcsolatunkról. Ettől függetlenül nagyon jól éreztem magam vele, és szerintem ezzel ő is így van. Nem nagyon van kedvem hazamenni, de az is csoda, hogy a szüleim belementek abba, hogy a tervezettnél tovább maradjak.
- Összepakoltál mindent? – ölelte át a derekam Domi.
- Igen. De nem akarok hazamenni. – nevettem fel.
- Ezzel ketten vagyunk. Remélem, jössz még.
- Hát, ha hívsz. – mosolyogtam rá. – De te is hazajöhetnél néha.
- December 14. az utolsó meccsem, addig nem valószínű. De utána otthon leszek januárig. – adott egy puszit az arcomra. – És örülnék, ha ki tudnál jönni 10-én a Liverpool elleni meccsre.
- Úristen, köszönöm, mindenképp jövök.
- Nem lesz sulid?
- Ja, de. De elhiheted, szívesebben megyek egy Salzburg-Liverpool meccsre, mint órákra.
- Azt hittem azt mondod, hogy szívesebben vagy velem, de semmi baj így is jó. – játszotta a sértődöttet és ellépve tőlem nekem háttal leült az ágyára „duzzogni".
- Naa, Domi – öleltem át hátulról. – Tudod, hogy miattad jövök. – adtam egy puszit arcára. Vagyis oda szántam, de ő közben megfordult, így a száján landolt a puszim. De neki ez sem volt elég, szenvedélyesen megcsókolt.
- Tudom, de kis hülye. – motyogta két csók között. – Egyébként – húzódott el egy kicsit. – Nem tudom, hogy hogy mondjam ezt – nevetett fel kínosan, miközben beletúrt a hajába. – nagyon jól éreztem magam veled az elmúlt pár napban, és ahogy láttam te is. Bár érthető, hiszen teljesen odavagy értem. – játszotta megint az egoistát, mire hozzávágtam egy párnát, de ez őt nem zavarta túlzottan, nevetve folytatta a mondandóját – szóval örülnék, ha a barátnőm lennél. – mondta ki végül, mire teljesen lesokkolódtam. – Már ha te is ezt szeretnéd
- Igen igen igen – csókoltam meg.
Sajnos több időnk nem volt már együtt, mert indulnom kellett a reptérre. Domi természetesen kivitt, és megvárta, amíg indul a gépem. Csak akkor búcsúztam el, mikor már tényleg muszáj volt beszállnom.
- Nagyon fogsz hiányozni. – öleltem át szorosan.
- Te is. – puszilt bele a hajamba. – Akkor jössz tizedikén, ugye?
- Mindenképp. Köszönök mindent.
- Jó utat – csókolt meg. – Szia!
- Szia, Domi! – köszöntem, majd tényleg elindultam a géphez.

Kardos Szofi
2019. november 28.

Miután Levit elvittem edzésre, a reptérre mentem a barátnőmért, aki végre hazatalált Ausztriából. Ideje volt már. Hiába beszéltünk az elmúlt pár napban, Balázsról szinte semmit nem mondtam neki, mert személyesen akartam. És van egy olyan érzésem, hogy ő sem mondott el minden nekem, de amíg az öcsém edzésen van lesz időnk megbeszélni mindent egy kávé kíséretében.
-Sziaaa – öleltem meg szorosan Nillát. – Kurva gyorsan üljünk be egy Starbucksba, mert mesélni akarok.
- Szia! Adom, nekem is van mesélnivalóm. – válaszolt és a cuccait a kocsimban hagyva beültünk egy közeli kávézóba. Miután rendeltünk egymás szavába vágva kezdtünk mesélni, és mivel így nem értettünk semmit, engedtem, hogy először a barátnőm mondja el.
- Összejöttünk!
- Mii? – visítottam fel. – Úristen gratulálok! De hogy?
- Hát már a meccs utáni este megcsókolt, meg végig úgy viselkedtünk kb. mintha egy pár lennénk, de a szokásos idiótaságaimmal együtt, és ma reggel mondta, hogy örülne, ha a barátnője lennék. Ajj de olyan jó volt ez a pár nap, baszki nem akartam hazajönni. – áradozott.
- Gondolom – nevettem fel. – Mikor mész legközelebb?
- December 11. A Liverpool elleni meccsre. De basszus mesélj már te is!
- Huh... lefeküdtem vele.
- MIVAN? Te lefeküdtél Dzsu...- ordított, de félbe szakítottam.
- Shhh! Halkabban baszki, nem akarom, hogy mindenki tudja...
- Jó bocsi. És jó volt? – kérdezte vigyorogva.
- Nilla! – szóltam rá az indiszkrét kérdés miatt. – De amúgy nagyon. – válaszoltam halkan.
- Lennének még kérdéseim ezzel kapcsolatban, de inkább nem. – húzta be a nyakát és jól is tette, ugyanis ennél többet nem mondanék még neki sem. – De mesélj hogy?
- Hát már Salzburgban elcsattant egy-két csók és aztán vasárnap nálunk aludt. Leültünk filmezni, meg borozgattunk, aztán elkezdtünk beszélgetni és beszóltam neki valamit, de tudod csak így viccesen, mire elkezdett csikizni én meg megcsókoltam és a többi jött magától. És tényleg jó volt, meg nem bántam meg utólag sem, csak basszus fura, hogy nem vagyunk együtt...
- Ne már elhiszem, basszus. Mikor találkoztok legközelebb?
- Megyek ki hozzá tizenkilencedikén. Másnap meccse lesz.
- Ajj az még sok idő.
- Nekem mondod? És teljesen belezúgtam basszus és olyan rossz, mert tök egyértelmű, hogy nem lehetünk együtt és ajj olyan szar ez az egész.
- Fhuu elhiszem. És ő mit akar?
- Azt mondta, hogy szeret és nagyon édes volt, közölte, hogy jó akkor nem megy vissza meg hazaigazol, de nyilván nem így működik. Úgyhogy megyek ki hozzá aztán jön haza és majd meglátjuk, hogy mi lesz, de nem nagyon hiszek benne...
- De miért? Figyelj, szeretitek egymást, be is vallotta, akkor? Megoldjátok. Mi se találkozunk mindig.
- Oké, de Salzburg kicsit közelebb van...
- Jó, tudom. Én akkor is szurkolok nektek! – mosolygott.
- Köszi!

Még beszélgettünk egy kicsit, aztán hazavittem, majd elmentem Leviért. Hazaérve gyorsan csináltam vacsorát mindkettőnknek, amit beszélgetés közben fogyasztottunk el.
- Neked is hiányzik Balázs? – nézett rám kíváncsian.
- Igen – sóhajtottam. – De nem sokára találkozunk vele. – nyugtattam az öcsémet. Meg magamat is. Leginkább magamat. – Mesélj, mi volt a suliban? Kitti örült az ajándéknak? – váltottam témát.
- Igen, nagyon. – vigyorgott. – Képzeld, azt mondta, hogy ő is szeret engem és örül, hogy én vagyok a barátja.
- Örülök neki! – simogattam meg a fejét és őszintén örültem a „kapcsolatának". Legalább neki van...