| pretty boy. | /jikook/

chapter three.

Megtörtént.Azt hittem egy örökkévalóság lesz,de éppen volt már annyi az idő,hogy elinduljak a pszichológushoz.Felöltöztem már egy másik öltözékbe és türelmetlenül vártam.Most eljött az idő.Felkaptam telefonomat,majd bepötyögtem a helyet ahova mennem kell,amit az internet árult el nekem.
Boldogan léptem volna ki az ajtón,ha nem állítanak meg közben.
-Hova-hova kisfiam?-találtam szembe magam undorító édesapámmal.
-E-el.-nagyon leszokhatnék már erről a dadogásról.
-Legyél itthon időben.És tudod,ha egy titkot is kikotyogsz..-suttogta már majdnem,miközben mutatóujját végighúzta nyakán vízszintesen.
Én csak nyeltem egyet,amit szerintem még a szomszédban is lehetett hallani.
Szó nélkül becsaptam az ajtót,majd útnak indultam.Nem is vett olyan sok időt igénybe,egy viszonylag nagyobb épülethez érkeztem,bár kisebb volt mint a házunk.
Félve lépkedtem be,majd egyenesen a recepciós felé vettem az irányt.
-Segíthetek?-nyomta előre kebleit a recepciós hölgy,amint odaléptem,amitől elkapott hirtelen az undor.
-Hat órára van időpontom.-feleltem kedvesen,mire a székek felé intett a hölgy,jelezve,hogy ott várjak.
Így is tettem.Lábaimmal idegesen dobogtam,kezeimet pedig nyugodtan pihentettem meg combjaimon.Fennáll a kockázat,hogy esetleg valamelyik titok csak úgy kicsúszik.És ha ez megtörténik,anyuék megtudják és nekem szószerint vége.Éppen álltam volna fel,elhagyva az épületet és meggondolva a magam,amikor kinyilt az ajtó.
-Következő !-szólt ki a kezelő orvos,amire felkaptam a fejem és lassan,de megindultam a körülbelül negyvenes éveiben járó úr felé.
Beléptem,majd az ajtót magamra csuktam.
-Kérlek,foglalj helyet !-invitált a kanapéra az illető.Így is tettem,majd kezdtem várni a csodát.
-Oké,akkor kezdjük is.Hogy hívnak?-nézett fel papírjai közül fülig érő mosollyal.
-A n-nevem P-Park Jimin.-kezdtem ismét dadogásba.
-Oh,hallom dadogsz.Ez nálad valami betegség vagy esetleg...?-érdeklődött udvariasan az orvos.
-Mindig ez van ha félek.-árultam el neki,mivel nagyon megbízhatónak tűnik ez az ember.
-Értem.Pontosan mitől is félsz,Jimin?-kérdezett ismét,miközben a papírjaira írkált valamit.
-A szüleimtől.-hajtottam le a fejem és úgy mondtam ki ezt a szót,mintha ők is hallanának engem.
-Mit csinálnak veled,Jimin?-folytatta.
-M-mindent.Állandóan bántanak engem,hol szavakkal,hol pedig fizikailag,mindenki azt hiszi,hogy milyen csodálatos életem van,de lassan már bele-...-kezdtem el hirtelen kitálalni mindent és hadarni,mire félbe lettem szakítva.
-Egy kicsit lassíts.Vegyél egy mély levegőt és nyugodj meg,kérlek.-ismét beszélt hozzám a férfi lágy és nyugtató hangján.
Én pedig elmondtam neki és még sok mást is erről az egészről,amikor az órára pillantottam és feltünt,hogy eltelt az egy óra.
Szép lassan feltápászkodtam a kanapéról,majd a kijárat felé vonszoltam magam.
-Akkor majd jövőhéten,Jimin !-intett vidáman rám az orvos.
-Viszlát.-intettem vissza én is,majd elindultam a folyosón.
Végigmentem ugyanazon a várótermen,ahol csak egyetlen egy fiú ücsörgött.Bőrdzseki volt rajta,szemei gesztenyebarnák voltak,haját pedig egy baseball sapka takarta.
Még ha nem is akartam volna,akkor sem tudtam volna nem észrevenni őt.
Sétálás közben egy kicsit elidőzött rajta tekintetem,szóval már amikor háttal voltam neki,nyakam még akkoris kicsavarodva volt,tekintetetem pedig teljesen neki szenteltem.
-Készíts képet,az tovább tart.-töltötte be a visszhangzó várótermet erőteljes és rekedtes hangja.
-É-én..-kezdtem ismét dadogni.
"Ne már Jimin,nehogy most puhulj el!"-szidtam magamat gondolataimban.
-Mi az?Elvitte a cica a nyelved?-eresztett felém egy féloldalas mosolyt,amiről egyből egy nyuszi jutott az eszembe.Akaratlanul is,de muszáj volt közelebb lépnem a fiúhoz.
-Bocsi,hogy néztelek.-álltam meg előtte,miközben teljes testtel felé fordultam.
Testemet szemeivel erősen végigmérte,majd alsó ajkát rózsaszín nyelvével végig szántotta.
-Hogy hívnak?-folytatta a beszélgetést.
-A nevem Jimin.-kezdtem el félénken az ingem alját birizgálni.
-A nagy Park Jimin áll előttem?Na ne már !-nevetett fel hangosan.
-Miért lennék én nagy?-kezdett eluralkodni rajtam a kíváncsiság,miközben hezitálás nélkül helyet foglaltam a mellette elhelyezkedő székben.
-Hát te nem is,de a családodnak van hírneve a városban.-mélyesztette szemeit erősen az enyémbe.
-Kitalálom. "Tökéletesék",igaz?-fejeztem ki magam,miközben képzeletbeli idézőjeleket rajzoltam a levegőbe.
-Pontosan.Park Tökéletes Jimin.Az utcán csak így hívnak.-vonta meg a vállát a fiú.
-Sokan utálnak mi?-tettem fel neki egy teljesen egyértelmű kérdést.
-Ismerek egy párat aki igen,de hidd el,én nem.-helyezte óriási kezeit az én apró vállamra.
-Hogy-hogy?-ráncoltam össze szemöldökeim kíváncsian.
-Elvégre itt ülünk egy pszichológusnál,aki valljuk be,nekem kell,de veled sem lehet minden oké,ha ide kellett jönnöd.
Ebben volt valami.Ez a fiú egy kicsit mögém látott,ami nagyon tetszett nekem.
-Figyi,folytathatjuk itt is ezt az izgalmas beszélgetést,vagy elmehetünk kajálni is valamit.-kacsintott rám az ismeretlen fiú,mire értetlenkedni kezdtem.
-De neked nem kezelésed van?-mutattam az orvos ajtajára.
-Majd kérek másik időpontot.Na gyere !-ragadta meg apró kezem,majd futva rángatott ki az épületből.