Az étkező asztal felett görnyedek és próbálok elmerülni a könyvben, közben pedig figyelni, hogy a mirelit pizza ne égjen oda. Hát igen... Hiába a férjem rám nem sok ragad a sütés, főzés mesterségéből. Vito korán reggel elment valamiért. Mondta, de nem emlékszem. Ebédre elvileg hazaér, azért készül a mirelit pizza.
Nem igazán érdekes ez a könyv. Valami életrajz, de szörnyen unalmas.
Korábban keltem, mint általában szoktam. Éreztem, hogy Vito egyszer hajnalban elmegy, majd jég hidegen tér vissza. Én is fáztam takaróban is, de attól még szorosan hozzábújtam, mert nagyon szeretem az illatát, a mindenét.
Régebben párszor el akart engedni. Azt mondta mindig, hogy nem sikerült neki. Sokat mondogattam magamnak régebben, hogy, ha elmegy és visszajönne, nem fogom visszafogadni. Aztán sosem hallgattam az eszemre. A barátnőm az eszem egy része, ami szintén ezt mondogatta. Amikor nem volt Vito, hiányzott valami az életemből és folyamatosan kerestem, hogy mivel tudnám kitölteni ezt a hiányt . Zenékben kerestem a kattosomat, de egyikben sem találtam meg igazán.. Aztán visszajött és újra teljes lett minden. Talán nem is tudja mekkora hatalma van felettem, hogy mennyi mindent megtennék azért, hogy boldog legyen. Talán nem tudja, de, ha rossz kedvem van, vagy szomorú vagyok, pár szavával fel tud vidítani, csak macsak vagyok és leplezem egy darabig. Ő az egyetlenem, a mindenem.
Eszembe jut, hogy meg kéne etetnem Rangót, ezért rögtön tel is pattanok az asztaltól, magamnak is kifogást találva, hogy miért ne olvassam ezt a szörnyűséget. A Denevér most alszik, Carlo pedig oviban van, szóval nagyjából enyém az egész ház. Tanácstalan vagyok, hogy mit csináljak. Az órára nézve konstatálom, hogy még legalább negyed óra, amíg Vito hazaér és érzem, hogy ez lesz életem egyik leghosszabb (igen édesem, jól írtam) negyed órája.
Az a zseniális ötlet jut eszembe, hogy alszom. Az nem unalmas és a sütő jelezni fog, ha kész a pizza szóval biztosan fel fogok arra kelni. Persze Julia... El is hittem, hogy én felkelek erre. Egy órakor kelek fel, Vito még mindig nincs otthon, de küldött egy SMS-t, hogy hamarosan hazaér. Az első gondolatom, hogy tök jó végre a nyakába ugorhatok és lóghatok rajta a nap elkövetkezendő részében.
-A mirelit pizza! - kiáltok fel csak úgy magamnak.
Rögtön a konyhába sietek és kinyitom a sütőt, amiből füst száll fel. Bent a mirelit pizza tiszte fekete.
-Jó étvágyat Szenilla - motyogom magamnak.
Tehetetlenül ülök le a hideg padlóra, közben bámulva a pizzát, vagyis a maradványait. Nem tudom meddig ülök úgy, de egy idő után hallom, hogy kattan a kulcsban a zár, nekem pedig semmi kedvem felkelni, szóval hanyatt dőlök. Nagyon előnyösen festhetek, de különösebben nem érdekel. Fél szemmel látom, ahogy Vito belép a konyhába és felvonja szemöldökét és rám néz. Eltakarom az arcom zavaromban, mert nem szeretem, ha néznek. Tök hülyeség.. Lehetetlenül csúnya vagyok.
