Család és jövő

Bence I.

Prológus:
Este 7 óra volt körülbelül, még világos- hisz nyár volt- és vége volt az eredményhirdetésnek. Mentem a lelátó alá, a helyre, ahol Sárival a meccsein mindig beszélni szoktam. Várt rám. Az egyesületes sporttopban és fürdőalsóban volt, ült a falnak támasztva a hátát, mellette a kupa, meg az oklevél. Szép, nőies alakja van, hosszú barna haja, sok tincse azonban szökés a nap miatt. Az arca sima, szeme őszinte, kék.... Odasétáltam hozzá, felrántottam a földről, megfogtam a derekát, magamhoz húztam, és tettetett hanyagsággal kérdeztem, szándékosan a teljes nevén szólítva:
-Ez most komoly, Siklósi Sára? Még hányszor játszátok ezt el?
Nevetve átkulcsolta a nyakam, és a szemembe nézett:
- Mit?- nevetett- Ez csak a 8. országos strandröpi bajnokság győzelmünk Kittivel!- tette azért hozzá, ugyanolyan tettetett hamyagsággal, ahogy én kérdeztem tőle.
Kitti a nővére, egyszerre kezdték a röplabdát, Sári 10 évesen, Kitti 13, azaz 11 éve.

-Csak??- nevettem- Túl jó vagy!- jelentettem ki, és megcsókoltam.
Aztán elkezdtem hangosan gondolkodni:
-Már tök sok ideje együtt vagyunk... pontosan... Nem is tudom... Több, mint 3 éve! Nem?
-Pontosan 1164 napja- nevetett büszkén.
Hirtelen lefagytam, hogy így tudja a dátumokat, de ezzel egyszerre valami fellángolt bennem. Láttam, hogy kinyitja a száját, akar még valamit kérdezni vagy mondani, de megelőztem:
-Gyere hozzám feleségül! - mondtam ki gyorsan, de a lehető legőszintébben.
Most ő nézett rám olyan meglepetten, mint én rá az előbb, de megjelent az arcán valami apró mosoly is.
-De aranyos vagy! De... Biztos vagy benne? Fel vagyunk készülve? Hogy örökre együtt legyünk, családot alapítsunk, sok gyerekünk legyen...
-Sári!- szakítottam félbe - eddig még semmiben nem voltam ennyire biztos.
Láttam a szemében, ő is pont így gondolja.
-Igen!- suttogta- hozzád megyek!
És megcsókolt. De nem akárhogy. Ez teljesen más volt mint az előbb...

10 évvel később

1.fejezet- Siker

-Sziasztok! Megjöttem!- bementem, leraktam a laptopomat meg a füzeteket, szerkeszttős cuccaimat a földre. Bevágtam az ajtót. Akkor vettem észre, a házban a meleg tavaszi idő hátrányát.
-Szívem! Sári! Hol vagy?- volt számára egy meglepetésem: (építész vagyok) mindent leellenőrzünk a jövő hét végéig az új házon amit ma épitettek fel, és ha minden oké, és végre összejött az elegendő szabadság + pénz, hogy elutazzunk a helyre Sárával,ami régi álmunk volt.

-A szobájában!- kiabált ki Kinga,a 3 éves lányom.

Bementem. A kis sárga dolgozószobát az oklevelek- amik egy egész falat elfoglaltak- és a sok polcnyi kupa meg érem tette sajátjává Sári a dolgozószobáját. A lány a kék forgós székében üt, az L alakú asztala felett. Kezére volt hajtva feje, és egységesen szuszogott: bealudt.

-Szivem!-szólítottam meg.

Rögtön felriadt, megdörzsölte a szemét, kinézett az ablakon. Hirtelen rémülten rám nézett.

-Hány óra van?- csak ennyit kérdezett.

-Délután 4... Korábban hazajöttem, végeztem mindennel, és elengedtek- nekidőltem az ajtónak, úgy válaszoltam.

Csak pislogott.

-Mi a baj?- ráncoltam meg a szemöldököm.

-Semmi- és ennyibe maradt- ... Olyan az arcod , mint akinek van egy jó híre- kíváncsian felállt a székből.

-Igen! Méghozzá, hogy felépült a faház, minden rendben, megkaptam a pénzt és szabadságot, úgyhogy nyár végén utazunk New Yorkba!- néztem mosolyogva Sárára.

Egy pillanatig csak nézett, aztán mosolyogva odasétált hozzám, és szorosan megölelt- Köszönöm! - suttogta- Szeretlek!

Igen, tapasztaltam este. Én is őt.

Másfél hónappal később

Reggel hévvel bementem Kingával az oviba, és én is bementem a munkahelyemre, az irodába.
Valahogy eltelt a nap, este 7 körül értem haza.
Sári nyitott nekem ajtót.

-Szia szivem! - nyomott egy puszit a számra- Milyen napod volt?

-Hosszú !- vágtam rá, és bementem a házba- Neked?

A konyhába mentünk, és a pultnál elkezdtük csinálni a vacsorát együtt.

-Ma is itthonról irányitottam a dolgokat.

Sári nagyon ért a számítópekhez, jelenleg egy utazási irodánál , weboldalt gyárt ott, meg kedvet csinál a vevőknek, néha itthonról elég. De főleg bent segít az embereknek ki hova menjen, kinek mit ajánl stb... meg nekem segít látványterveket késtíteni, mivel amit megtervezek, kell valósítani is gépen, de én annyira nem tudom jól, mint ő.

-De jó neked!- sóhajtottam.

-Az... Fáradt vagy?

-Nem- válaszoltam őszintén- csak... Hosszú távon nem is tudom... Sok.

-Hmm... Pedig...- befejezte egy pillanatra amit épp csinált, megölelt, és a fülembe súgta - Hosszú távon is bírnod kell a strapát mert.... Valószínűleg gyerekünk lesz. Még egy.

Már fél éve akarunk még egyet, de nem jött össze eddig.

-Sikerült végre?- mosolyodtam el.

-Ugy érzem igen. És nem jött meg már majdnem 2 hónapja.

Megint láttam a szemében a reményt. A csillogást. Az izgalmat. És örültem neki. Tényleg elhittem hogy mindben rendbe lesz. Hiba volt.