2018. 12.13

76 4 0
                                    

Jó pár nap eltelt a legutóbbi bejegyzésem óta de sajnos nem volt energiám, sem pedig időm leülni a gép elé és pötyögni. De most van és pár szóban le is írnám, hogy mi minden történt az elmúlt időben. Nos először is apám titkárnője, Hilda talált nekem testőrt és sofőrt egyben. Nem mondom, hogy nem néz ki rosszul sőt egészen elviselhető megjelenése van így a húszas évei végén járó sofőrömnek. Összeismerkedtünk, ő visz engem ide-oda ahová éppen menni szeretnék. Apámnak akar bizonyítani ez biztos. De mielőtt megsajnálnátok, hogy "jaj szegény kis sofőrömet ugráltatom" el kell, hogy mondjam azt, hogy az apám nem kevés pénzt fizet neki ezért. A sofőröm neve Daniel Hock, és kicsit sem indult zökkenő mentesen az első találkozónk...

December havának negyedik napján felkeltem, leszaladtam reggelizni, ahol Martha már várt a reggelimmel. Apukám már lassan végzett is vele. 
-Jó reggelt apuci. Hogy telt az éjszakád?
-Neked is kincsem. Tűrhetően, na és neked?
-Nekem is, ma annyi dolgom van. Be kell mennem az eredményeimért az egyetemre, a szalonba és a kávézóba is, majd körmöshöz kell mennem. Hosszú nap vár rám. 
-Igen-igen. Ezt látom. De ma már nem kell neked vezetned. Hilda talált sofőrt neked, harminc perc és itt van érted. 
-Ki az?
-A neve Daniel Hock, a legmegfelelőbb embert választottuk neked. Magánnyomozó és Amerika titkos ügynökeinek az egyik tagja volt pár éve. 
-Te titkos ügynököt küldesz rám??
-Ne kapd fel a vizet hercegnőm. Ismerd meg, és ha valami hibát követ el akkor repül. További jó étvágyat a reggelihez, és készülj el időben. 
Majd magamra hagyott. Gyorsan letoltam a reggelimet és szaladtam is átöltözni.

Ezt a szettet választottam:

Majd lementem a Hallba,hogy várjam az új csatlósomat

Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.

Majd lementem a Hallba,hogy várjam az új csatlósomat. Oh bocsánat. Testőrömet, aki pontosan fél tízre meg is érkezett értem. 
-Szép napot Kisasszony! Daniel Hock vagyok, én vagyok az új sofőrje. 
-Magának is. Örvendek, de sajnos nekünk most erre nincs időm. Az egyetemhez kérem.
-Máris. Szabad megjegyeznem, hogy maga nagyon csinos. 
-Köszönöm, nos indulhatunk vagy előbb összeszedi az előbb leesett állát?
-Mehetünk természetesen. Akkor az első utunk az egyetemre lesz?
-Igen. Természetesen, örülnék ha megvárna amíg elintézem az elintézni valómat.
-Erre nem kell külön megkérnie mert az Édesapja külön megkért, hogy reggel hét órától este tíz óráig a magáé vagyok. 
-Hát ez nagyszerű. 

Az egyetemre beszaladtam megkerestem a professzorom aki javította a dolgozataim, szerencsére mindenből átmentem négyessel vagy ötös jeggyel. Majd bementünk az üzletembe. Daniel ide már bejött velem. Jó pár óra elteltével látványosan unatkozott. Ah, tipikus férfi. Ebédszünetben Daniellel elmentünk a KFC-be. Mikor megvettük azokat az ételeket visszamentünk az üzletbe, hogy elfogyasszuk az ebédet.
-Kisasszony őszintén szólva nem néztem volna ki önből, hogy gyors éttermekben ebédel. 
-Nem sűrűn, csak ritkán. De csak a KFC-t eszem meg, a Meki és a Burger King nálam tabu.
-Én is így vagyok vele. 
-Hallottam önről, hogy az Amerikai titkos ügynökök táborát erősítette pár évig. Miért hagyta ott?
-Khm nos, Kisasszony ez egy elég fájó téma, nem tudok beszélni róla. 
-Rendben, megértettem. Ha szeretne beszélni bármiről kérem keressen bizalommal. Számíthat rám.
-Köszönöm, maga nem is annyira bunkó mint ahogy azt hallottam, na meg persze ahogy bemutatkozott nekem. 
-Talán nem tetszik a természetem?
-Attól tartok Kisasszony, hogy önnek ez csak egy álca.
-Semmi köze hozzá, és amúgy is. Mit képzel magáról, hogy lehet ilyen fölényes és arrogáns. Menjen ki azonnal az üzletből. 
-Elnézést Kisasszony ha megbántottam, nem akartam.
-Menjen már!
-Mikor végez itt?
-Amikor akarok, ne menjen messzire. Nincs kedvem önre várni. 
-Értettem.

Délután ötkor indultunk, hogy bemenjek körül nézni a kávézómban. Miután mindent rendben találtam, megkértem a sofőrömet,hogy vigyen haza. Haza érve elköszöntem tőle és felmentem a szobámba. Nehéz napom volt és egy forró fürdőre vágytam. Miután minden vágyam teljesült befeküdtem az ágyamba és elnyomott az álom.

Testőröm karjaibanWhere stories live. Discover now