Testőröm karjaiban

2018.12.14

Ma elég hosszú napom volt. Rohantam az egyetemre, a kávézóba, ajándékot vásárolni, és a szalonba is. 

-Szép napot Daniel. Készen áll a mai napra? -kérdeztem tőle mosolyogva
-Szép napot Kisasszony. Természetesen. Szabad megjegyeznem, a ruhája ma is tökéletes választás lett.
-Köszönöm Daniel. Maga is nagyon sármos és csinos.
-Ezt bóknak veszem. Parancsoljon, szálljon be és induljunk neki a mai napnak. 
-Rendben, mehetünk.
-Kisasszony, ma estére lesz egy kis meglepetésem. Szeretném őt elvinni egy helyre, persze ha megengedi.
-Természetesen, mehetünk.

Először az egyetemen intéztem el a kis ügyes bajos dolgaimat, nagyjából fél óra alatt meg is lettem vele, majd rohantam vissza Danielhez akivel indulhattunk is tovább.
A kávézóban gyorsan megittunk egy kávét, én leellenőriztem a csajokat, mivel nem találtam semmi hibát mehettünk is a szalonba. Sarah már várt rám, hogy elkezdjük a mai terveket megvalósítani, ide Daniel nem jött velem sajnos, mert el kellett intéznie valamit.

-Te Sophie, ez a Daniel egész jó pasi, nem?
-De, igen. A stílusa, a kedvessége, a mindene megfogott.
-Tetszik neked?
-Persze, azonnal. Csak sajnos nem lehetek vele. 
-Társadalmi szintkülönbségek miatt?
-Igen, apám nem örülne neki ez egészen biztos. Csak sajnos az érzelmeimnek nem lehet parancsolni.
-Látom ám,hogy Daniel is ugyan ezt érzi. De én akkor is azt mondom, hogy beszéld meg vele.
-Nem lehet, szigorúan csak munka kapcsolat lehet a miénk.
-Megváltozik minden hidd el.
-Nem hiszem, de köszönöm. 

Este hat órára visszajött Daniel, és elvitt egy gyönyörű tóhoz. Beszélgettünk, hülyéskedtünk. Olyan jó volt vele lenni. 
-Köszönöm, hogy elhozott ide. Ez egyszerűen mesés.
-Nincs mit megköszönnie. Bármikor elhozom önt ide, amikor csak szeretné.
-Köszönöm a figyelmességet.
-Jöjjön, sétáljunk egyet.

-Mit lehet önről tudni, Daniel?
-Mire kíváncsi?
-Mindenre, természetesen. Amit megszeretne osztani velem.
-Nos, rendben. Amerikai titkos ügynökként dolgoztam 5 éven át, majd jó pár évig nem dolgoztam sehol, egészen tegnapig.
-Hogy-hogy nem dolgozott?
-Meghalt a feleségem, és a közös kislányunk Mia csak fél éves volt. Nekem kellett róla gondoskodni. Meg kellett tanulnom hajat fonni, Barbie babázni, anya helyett anya és apa lenni érti, 2in1. Nagyon nehéz és tudom,hogy hiányzik neki egy anya. De nem tudok szeretni, próbálkoztam, nem jött össze.
-Sajnálom, tudom mit érez a kislányod. Nekem sincs anyukám, igaz én ismertem. 15 évig.. Aztán megölték. 
-Őszinte részvétem.
Daniel lassan közelebb sétált hozzám, majd megölelt. Borzasztóan jól esett ez a gesztus tőle. Felemelte a fejem, hogy belenézzek a szemébe. Habozott egy kicsit majd közelebb hajolt az arcomhoz. Már nem tudom, hogy ő csókolt meg engem vagy én őt, de azt hiszem ez mindegy is. Megtörtént, hihetetlen volt és jó érzés. A gyomromban a pillangóim úgy döntöttek egyszerre akarnak onnan kiszabadulni mi pedig tovább csókolóztunk. Nem akartam, hogy ez a pillanat véget érjen. 
-Menjünk vagy még maradjunk?
-Mehetünk ha gondolja, és kérem ezt a csókot tartsuk meg magunknak.
-Rendben Kisasszony.

-