Maradj velem!

❤️9❤️

Könnyes szemmel borultam Gréti karjaiba..tudtam, hogy elfogom veszíteni Balázst. Hiszen csak segíteni akart. És segített is..jobb lett volna, ha nem is próbálkozok. Akkor nem történt volna ez...az egész. Hallgatom kellet volna a lányokra. Úgy fog hiányozni..
- Jól vagy? - segítettem ki a medence széléről
- Igen, minden rendben - mosolygott rám
- Miért ugrottál utánam? - kérdeztem
- Nem akartam, hogy le ess
- Biiiiip - szólalt meg a síp
- Sajnos számodra véget ért a tábor. - mondta a táborvezető
- Szomorúan meredtem rá, majd beszaladtam a szobánkba. Hirtelen elkapott a sírás. A sírás kimerített, így elaludtam.
Egy pár óra elteltével Balázs hangjára keltem fel.
- Szia! Bocs, hogy felébresztettelek. A táborvezetők azt mondták, hogy még a ma estét itt töltöm. Holnap reggel korán el kell mennem. Csak szólni akartam, hogy tudj róla - mondta
- Nem, semmi baj hogy felkeltettél. Örülök is neki, legalább el tudunk köszönni..egymástól - mondtam, s szememmel a földet bámultam
- Gyere, jobb lesz ha kettesben leszünk..egy kicsit..a faházban
- Oké menjünk.
Gyorsan összekaptam magamat a hosszú alvás után. Utána mentünk.
Sokáig fennmaradtunk, és beszélgettünk. Megbeszéltünk mindent. Aztán elmentünk egy nagy sétára az erdőben. Jól esett vele lenni. De ez sem tart sokáig...

A szobánkban:
- Jól vagy? - kérdezte Adri
- Nem - mondtam unottan
- Megértelek - mondta Kata
- Kössz
Éppen beleestem az ágyamba. Egyből elaludtam.
Reggel a táborvezető hangjára ébredtem. Már kint készülődött, ugyanis ma van a napja hogy Balázs elmegy...a szülei is hamarosan megérkeznek. Halkan le másztam az emeletes ágyról, és próbáltam átlopakodni a szembelévő, Balázsék szobájába. De láttam, hogy már üres volt az ágya, és valószínű már be is pakolt a szülei autójába. A szülei a táborvezetőkkel beszélgettek az érkezőben, így nem vették észre. Még mindig kerestem Őt de nem találtam. Aztán hirtelen valaki megfogta a kezemet. Ő volt az. Könnyes szemmel a nyakába ugrottam. Nem tudtam elengedni őt. Rám mosolygott és megsimogatta az arcom.
- Szeretlek..- mondta, s szemét a földre meresztette.
- Én is! - mondtam szipogva
- Nagyon fogsz hiányozni. Soha sem tudlak majd elfelejteni. Ahogyan fújta a szél a hajad..a szemed ragyogását...a mosolyodat... ahogyan rám nézel ez örökre megmarad bennem!
A kilógó tincset a hajamból a fülem mögé tűrte majad...megcsókolt.

És ezzel vége volt mindennek..egy világ tört össze bennem. Nem hittem hogy ez ennyire fájdalmas lessz..elbúcsúzni. Nem tudnám elengedni. Nem tudom majd elfelejti, hogy elmegy. Összetört a szívem. Csak annyit mondtam neki, kisírt szemmel... MARADJ VELEM!