Csillagvadászok

A mágia hatalma

A Merael nevű mágus érdeklődve figyelte a távolból a páros alkukötését. Elégedett volt, hogy a herceg legalább ennyire figyelt az óráikon, amíg az alaptudást próbálta a fejébe verni.

- Úgy látszik, tényleg csak az érdekli, ami igazán szükséges számára.

Az alkukötés, ellátmány útvonalak, dryád lelőhelyek, és az ezekhez hasonló szörnyek fészkei jobban érdekelték az ifjú trónörököst. Maga a lények eredete és fejlődése számára az unalommal ért fel.

A mágus már születése óta ismerte a fiút, látta, ahogy elveszti először az anyját, majd az apját is, végignézte, ahogy a nagybátyja elrontja őt, és végül ahogy a sok harctól és gyilkolástól a herceg szíve megkeményedik, és bezárul mindenki előtt. Már csak a harc, és a néha felbukkanó ágyasai ébresztettek benne némi igazi érzelemhez hasonlót.

Az a fehér lány viszont még mágusszemmel is furcsa volt. Ha Merael egyáltalán hihetett annak amit látott. Nem sokan voltak képesek baziliszkusz hím hangját utánozni, hiszen ezek a lények olyan helyeken vártak prédára, és a nász időszakára, ahova rettentő nehezen lehetett eljutni.

Bár az hogy képes volt rá, most jól jött.

Elvégre a kicsik csak azoktól féltek. Anyjukat csoportosan még valahogyan meg tudták ölni, de a hímek bőre sokkal vastagabb, így a bénító mérgük rájuk már nem hatott.

A mágus kíváncsi volt, hogy a boszorkányivadék még milyen titkokat rejtegethet. Eddigi kutakodása nem sok sikert hozott, az egész kastély csak ugyanolyan fehér szobákkal volt tele, egyforma fehér ágyakkal, mellette az éjjeliszekrényeken pár személyes tárggyal, ami az ottlakó után maradt.

Rúnákkal díszített kavicsok, összehajtogatott rajzok és apróbb boszorkánytársak csontjai árválkodtak a legtöbbön. Néhol előfordultak egyszerű, ékkő nélküli gyűrűk is, amiknek párját más szobákban megtalálta. Társaival ellentétben ő nem undorodott a boszorkányoktól, érdekelte a társadalom, ami hímek nélkül volt képes évezredekig uralni Varie egész földjét. Elvégre a boszorkányok csak nőneműek voltak.

Merael még a védőkörök felállítása, és királyának őrületes terve előtt ismert boszorkányokat, akik nyitottabbak voltak az emberi faj felé, és megosztották tudásukat a mágussal. De csak a kérdéseire feleltek, maguktól nem kezdtek mondani fajtájukról semmit sem. Ezzel is a mágust tesztelték.

Őt viszont akkor még maga a faj érdekelte, jobban, mint harci értékeik, és mágiájuk szintje. Így hát a vándor boszorkányokkal összefutva többnek is feltette ugyanazokat a kérdéseket, hogy megtudja, hazudtak-e neki. Tudása egyre jobban bővült róluk, és így már azt is tudta, hogy a lány képtelen lenne egy gyermeknek életet adni.

A boszorkányok alapvetően olyan tisztelettel voltak a következő nemzedékük iránt, hogy a fiatalabbak külön sorshúzással döntötték el, hogy melyiküket éri az a megtiszteltetés, hogy életet adhat pár ivadékuknak. A generációnkénti választásra a boszorkányok maguk jelentkeztek, így elkerülték azt, hogy olyanok váljanak anyává, akik nem akartak, vagy előzőleg ellenőrzött génjeik csak rontottak volna a fajon. Akiket kiválasztottak, nemsokkal később átestek egy különleges rituálén, amitől a gyermek megfogant a méhükben, rá kilenc hónapra pedig egy kisboszorkánynak adtak életet. Ezt a folyamatot négyszer vagy ötször végezték el a kiválasztottak tíz év alatt, így a testüknek volt idejük regenerálódni az újabb ivadék előtt. Amint pedig az utolsó gyermeküket is kihordták, visszatértek az azelőtti mindennapokba, kutatásaikba, mágiába, vagy társadalmuk jobbátételébe temetkezve. A gyermekeket különleges Neveldékben tartották, ahol az idősödő boszorkányok minden tudást megadtak nekik, ami birtokukban volt.