Tehetségek iskolája

Problémás diák

Mena

Egy hosszúkás, viszonylag nagy helyiségbe lépek az igazgató után. Tekintetemmel követem, ahogyan becsukja a vastagnak és igazán nehéznek tűnő faajtót mögöttem, és én még el tudom kapni rajta a fém betűkkel felragasztott nevet: Alexander J. Mariott. Alatta pedig apróbb betűkkel: igazgatói iroda.

Mr. Mariott ruganyos léptekkel siet az asztalához. Mögötte, az ajtóval szemközti falon végig ablakok húzódnak, hasonlóak a folyosón lévőkhöz. Az üvegen keresztül látom, ahogyan a késő őszi szellő játszik a fák sárguló leveleivel.

– Gyere csak nyugodtan – int felém melegen, miközben tekintetét az asztal tetején heverő papírokra siklatja.

A helyiség visszhangzik a lépteimtől. Ugyan van két fotel az asztal felőlem eső oldalán is, de inkább megállok néhány méterrel előtte. A fényesre lakkozott parkettára az iskola címere van felragasztva. Fekete sportcipőmmel pont kitakarom a Precipicetown Gimnázium felirat cikornyás w betűjét. Most sem hangzik kecsegtetően a város neve.

Utánanéztem a Google-ön a város nevét adó szakadéknak. Gyönyörű látvány, azt meg kell hagyni, viszont az éjszakai felvételeken már korántsem olyan bájos, ahogyan az azt körülölelő erdő sem. Persze vannak biztonságosnak titulált turista útvonalak a környéken, ahogyan a szakadékhoz köthető városi legendák is. Egy egész oldal foglalkozott furcsábbnál-furcsább történetekkel, melyekre persze nem sok – leginkább semennyi – bizonyíték volt, de legalább szórakoztató volt egy teljes estén keresztül olyan emberekről és helyzetekről olvasni, amelyek már-már a józan ész határát súrolják.

Én a horoszkópban sem hiszek, így aztán fel sem bírom fogni, hogy emberek hogyan hihetnek el mindenféle sületlenséget egy pillanat alatt eltűnő emberekről, vagy éppen maguktól mozgó tárgyakról.

– Foglalj helyet nyugodtan, Mena – szólít meg Mr. Mariott újra. A lapokról felsandít rám.

Érzem, hogy bizalmas próbál lenni, amit kétkedve fogadok. Nem szeretném, ha kialakulna a részéről az a fajta hamisan közvetlen kapcsolat, amelyet általában a felnőttek szeretnek kialakítani a tinédzserekkel. Tudom, hogyan működik az ilyesmi. Anya halála után nagyjából mindegyik pszichológus ezzel próbálkozott.

Vonakodva leülök a tőle távolabb eső fotelbe.

– Ahogy korábban sem, most sem fogok úgy tenni, mintha makulátlan előéleted lenne – emeli fel kék tekintetét rám egy pillanatra. – Általában nem veszünk át problémás diákokat.

Szóval én vagyok a problémás, miközben Sky provokálta ki a viselkedésem.

– A felét sem tudja annak, ami valójában történt – mondom hirtelen jött bátorsággal. Meglepődik. Felvonja egyik szemöldökét, és hátradől a székében.

– Miért? Mi történt valójában? – kérdez vissza, de én pontosan tudom, hogy valójában bármit mondhatnék, akkor sem számítana.

– Változtatna bármin is, ha elmondanám? A Norton család már biztosan gondoskodott róla, hogy meglegyen a véleménye rólam. Másképpen nem nevezne problémásnak – köpöm cinikusan, én is hátradőlve.

Mr. Mariott elmosolyodik.

– Nem gondolod, hogy az vagy? – érdeklődik, én meg zavartan fészkelődni kezdek a sötétbarna fotelben.

– Nem – mondom.

– Szóval betörni egy másik diák fejét, szerinted nem problémás – összegzi túlontúl higgadtan, és lassan. Mintha csak arra várna, hogy meginogjak.