Line║Napfogyatkozás

✧1✧

Vannak napok, amikor teljesen idegennek érzem magam. Nem csak a környezetemben, hanem az elmémben is.

-- Kim Seungmin naplója; 190921

Jisung szemszög

Végig haladok a folyosón, kezemben az apró mécsessel. Tekintetek cikáznak rajtam, hátam mögött pedig összesúgnak páran. Mikor  a kis asztalkához érek előveszek egy piros öngyújtót, amit még Jeongin adott kölcsön tegnap. Elfelejtettem visszaadni neki, de ebben a hatalmas katyvaszban ő sem vette észre. Lassan rutinommá válik, hogy a napot gyertya gyújtással zárom. Három napja jelentették be, - talán matekon rohant be az osztályfőnök -  hogy póker arccal közölje a történteket; Seungmin megölte saját magát. Olyan emberek sírták el magukat és szomorkodtak egész nap, akik alig ismerték. Én pedig esténként a "miért nem érzem a gyászt" és hasonló kérdésekkel állok a tükör előtt. 

Ezuttal is érzések nélkül bámulom a képét. Talán mélyen belül a hír hallattán olyannyira elromlott bennem valami, hogy nem különösebben érzek bármit is. Azt hittem, hogy mindenkinél jobban ismerem, de ez a lépése szétrombolta a tudatomat. Hiába keresem az okokat, sem magamat, sem pedig mást nem tudok beállítani hibásnak. Titkon viszont nagyon is remélem, hogy előbb vagy utóbb fény derül az igazságra. Bárcsak magamra válalhatnék mindent. 

Hirtelen egy hideg kéz markolja véllamat. Vajon Seungmin keze is ilyen hideg volt az utolsó pillanatokban?  Nem különösebben érezek késztetést arra, hogy megtudjam ki lépett mögém. Legszívesebben hagynám, hogy feladja közeledését és halkan elsétáljon, ő azonban megszólalt. 

- Ha gondolod eljöhetsz hozzám délután, vagy este - Chan volt az. Igazán hibásnak érzi magát a történtek végett. Két hétig járt Seungminnel, aztán szakítottak, mert rájöttek, hogy mégsem tudnak egymásra úgy nézni. Mégis lelki társak voltak. Éjszkákat és nappalokat beszéltek át az eget és legfőképp egymás tekintetét tanulmányozva. Aki a közelükben volt érezhette a levegő forrását. Nem a testek, hanem lelkek között. 

Semmi kedvem nem volt elhagyni a házat. Reggel is csak azért jöttem be, mert anya azt mondta ha nem tolom ki a seggem a napfényre szétbontja a szobámat. Ha pedig kint vagyok már nem mindegy merre megyek? 

- Majd meglátjuk - mondtam és, hogy válaszomat komolyan is vegye; vigyort rángatok arcomra. Megszokásból viszonozta a gesztust, aztán elsétált mielőtt eszébe jutott volna ránézni a fényképre. 

Én is hasonlóképpen teszek, hiszen ugyanúgy, mint Channek, nekem is végetért a nap. A folyosó már teljesen üres, kicsit rossz érzéseket kelt bennem, ahogy az üvegajtón beszűrődő napfény akadályokba ütközik és nem világít be minden egyes rejtett zugot. Egyenesen haza indulok. Teljesen monton útvonal. Tegnap óta már azt sem tudom délutánonként, hogy merre tartok. Igazából most is csak lábaim lépkednek, de az eszem valamiért nem a helyén pihen. Talán előbb ért ki az útra, mint én, így lehetősége sem volt figyelmeztetni a közeledő járműre. Hangos és hosszan tartó dudálások sorozata zökkent vissza, vagy inkább ki. A sofőr elrántja a kormányt az autó pedig egy pillanat alatt sodródik ki sávjából. Hirtelen elvesztem egyensúlyomat és a betonon találom magam. A vörös autó hamar visszatér a saját helyére miután újra beindította a motort egy kiadós ordibálás után, amiből őszintén szólva csak annyit értettem, hogy "hülyegyerek". Feltpászkodok és átkelek az úton, ezzel biztonságba helyezve magam. 

Nem igazán érdekel, én mégis próbálom úgy kezelni a helyzetet, mint egy normál ember, így átvizsgálom testemet. Nem érzek fájdalmat, egy kissé zsibbad a bal tenyerem, pedig a jobb vérzik. Tovább indulok, elkönyvelve magamban, hogy elsülhetett volna rosszabbul is a helyzet. Hamar haza érek, anya a konyhában sütöget. Akármi van mindig életvidám és minden egyes helyzetben helyt áll. Ő volt az első, akinek beszéltem az érzéseimről az eset után, mert mindigis képes volt rendesen elhelyezni magában az információkat, akámilyenek is legyenek. 

- Szia, kicsim! - Nézett a lépcső felé. Én bólintottam, majd felmentem a szobámba. Ilyen helyzetekben mindig bűntudatot érzek, mert mindent megtesz értem én mégsem mutatom ki, hogy mennyit segít. Gondolom, azt hiszi feleslegesen, pedig nagyon nem. 

Összerámoltam pár cuccomat és eldöntöttem, hogy a ma estét Chan társaságában töltöm.

✧
Na szóval igen ez lenne az első rész, nem mindig lesz ám ilyen nyomasztó.
Köszönöm, hogy elolvastad és remélem felkeltette az érdeklődésed.

Következő rész ↠ várhatóan holnap vagy azután. A továbbiakban is majd naponta vagy kétnaponta szeretnék részt kitenni.