Line║Napfogyatkozás

✧2✧

Nem én zárok ki mindent. Ők zárnak ki engem.

-- Kim Seungmin naplója;190929

Chan szemszög

Rühellem az irodalmat. A vers elemzést, a költők gondolatait és minden egyebet, amiről Seungmin barátságos lénye jut az eszembe. Újabb sorok, újabb könnyek. Fogalmam sincs miért fújják fel annyira a halálát, hogy még a házifeladat is az élet értelméről és a szeretetről szól.

- Chan, jöttek hozzád! - Anya a lépcső tövéből órdít, így hiába csukom be az ajtót mindig hallom ha szól.

Szinte azonnal leesett, hogy Jisung az. Nem mintha nem gondoltam volna komolyan a meghívást, csak nem hittem volna, hogy el is jön. Régóta nem járt itt és tulajdonképpen, csak... Csak ő tartott minket össze. Hírtelen, megfontolatlan döntés volt, hogy áthívtam; de hát... A lelkemre kötötte, hogy vigyázzak rá. Olyan leharcoltan gyújtott gyertyát, ráadásul ma találkoztam volna... Vele. A taknyos zsepiket minnél hamrabb próbálom eltüntetni, - még a föld felszínéről is - nehogy kellemetlenül érezze magát és azt higgye vigasztalnia kell. Hallom a lépteit és akarva, akaratlanul tükörbe nézek. Ekkor esik csak le, hogy a zsepiket eltüntethetem, de a feldagadt vörös szemeimet, mégsem nyomhatom ki. Bár most megtettem volna. Kinyitom az ajtót, mielőtt eszébe jutna kopogni. Szeretném, hogy otthon érezze magát, akármennyire is lehetetlen ez jelenleg.

Rikító kék fülhallgatója összegabalyodva lóg a nyakán, mintha tegnap este óta eszébe sem jutott volna levenni onnan. Világos nadrágja sem különb, hiszen ott tartok, hogy megkérdezem tőle; mégis melyik dombon gurult le?

- Szia! - Kotorja arrébb haját, szinte teljesen értelmetlenül, hiszen cseppet sem lóg a szemébe és még csak a homlokát is alig takarja. Bólintok egyet, majd intek neki, hogy nyugodtan beljebb jöhet. Ez így érdekesen hat, mert a házban van és a szobám ettől kezdve már nem annyira tabu.

- Nyugodtan lerakhatod a cuccaidat a földre, vagy ahova csak szeretnéd.

Pár másodpercig nem találja a helyét, aztán leül az egyik fotelba. Csak ekkor veszem észre, hogy csíkos zoknija kettő párt rejt, tehát egyáltalán nem egyforma. Megmosolyogtat a gondolat, hogy talán normál hétköznapokon is egy igazi egyéniség.

- Kérsz egy teát vagy kávét? - Érdeklődök.

- Egy kávé az jól esne - válaszol. Szinte teljesen biztos vagyok abban, hogy a lehető legkedvesebb pillantását veti rám. Egy kicsit emlékeztet. Rá.

...

A fahéj után nyúltam, de eszembe jutott, hogy csak vele ittam úgy a kávét és amikor először ittam nélküle, kidobtam az összes fahéjat.

- Egy vagy két cukorral? - Tettem fel a kérdést; - mint kiderült - naívan.

- Néggyel - pirult. Az este folyamán másodszorra mosolyogtatott meg, mindössze csak azzal, amilyen. Elé toltam a gőzölgő italt és leültem vele szemben. Látszott rajta, hogy mennyire szégyenli hangulatát. Mintha attól félne; nem elég jó társaság.

- Tudom, hogy hiányzik... Nekem is hiányozni fognak a vele eltöltött hajnalok és évek. De neki talán már jobb így.

- Miért lenne jobb neki, Chan? - Rivalt rám - itt voltam neki, itt voltál neki, de ő már nincs itt, hogy mindez számítson - könnyek gyűlnek szemébe, ahogy hangját felemelve foglal álláspontot. Persze tudom, hogy mindez nem felém irányul, csak még senkivel nem tudta megosztani gondolatait ilyen formában - és tudod... azt hiszem már rég nem számított neki.

Megijedek, amikor a szavaiból kiveszem, hogy feleslegesnek látja magát a múltban és jelenben. Fogalma sincs róla, hogy mennyire fontos volt neki.

- Lehet, hogy így érzel most, de nem tudod pontosan mit és miért tett.

- Ezt úgy mondod mintha te tudnád.

...

Az este csendbe burkolózott. Talán az egyre csak tisztuló gyász szőtte rá fekete szírmú rózsáit. A tudat, vagy csak a végső felismerés, hogy Seungmin nincs többé és a hiányán mi magunk sem tudunk enyhíteni. Ezen az estén, amikoris Jisungot baráti szeretettel takargatom... Ezen az estén megkérdőjeleződött bennem az, hogy az idő úr. Semmi nem számít. Vagy minden.

✧
Nem tudom, hogy végül hány embert fog érdekelni/hány embernek kelti fel az érdeklődését, de ezúttal is köszönöm, hogy elolvastad.

Véleményeket pedig mint mindig, most is szívesen fogadok.