Can You See Me Now?

Miért pont én?

*Adam szemszöge*

Amikor a középiskola kezdetét követően iskolát kellett váltanom egy – mindenki szerint hatalmas – probléma miatt, egy nagyon rövid ideig elhittem, hogy végre önmagam lehetek.

Az a probléma pedig egy összetűzés volt. Nem is én voltam a felbujtó, mégis én sínylettem meg egy félreértést. A félreértés pedig egy másik sráccal hozható összefüggésbe. A srác szórakozásból elém állt, hátat fordított nekem és előrehajolt, ami... nem épp előnyös látványt nyújtott a hátsó felére. Egy nagy sóhaj keretében emeltem fel a lábam abban a reményben, hogy egy kis lendületet adva a srácnak előre essen. Az egyetlen, amit nem vettem észre, hogy valaki mögöttem is állt. A mögöttem lévő egyén – aki nagy valószínűséggel valamelyik haverom volt – meglökött, s mivel egyik lábam a levegőben volt, elvesztettem az egyensúlyom és az előttem lévő srácra estem. Esés közben a karjaim védelem reményében reflexből zárultak – igen, én összegömbölyödöm, ha épp pofára akarok esni, nincs ítélkezés –, de iskolatársam útját állta ennek. Jobban mondva, átöleltem szerencsétlen srácot és még nagy meglepetésére át is fordultam vele, így amint földet értünk, már én voltam alatta és ő felettem támaszkodott. Na, itt kezdődtek a problémák. A srác azt hitte, őrült vagyok, amiért ilyet csináltam és mindenki felháborodva beszélt a folyosón történtektől egész nap. Másnap behívtak az igazgatóiba, ahonnan úgy jöttem ki, hogy erőszaktevőnek nyilvánítottak az iskola nagy emberei. Az én szemszögemből meg sem hallgatták a történteket, csak levontak egy következtetést egy pletyka alapján és „Viszont látásra, egy hete van találni egy másik iskolát, mivel eltanácsoltuk önt". A probléma csak azzal volt, hogy a közelben egyetlen iskola volt az enyémen kívül. Egy művészeti középsuli, ahova egyáltalán nem volt kedvem átmenni, mert nem akartam elvont fazonok közé kerülni, akik meg vannak áldva tehetséggel és ezt meg is mutatják.

Végül mégis ott kötöttem ki, két hét kimaradással az iskolai tanulmányokból. Mindezek ellenére meglepődtem, amikor megtudtam, hogy mennyire vártak új osztálytársaim. Úgy éreztem magam, mintha egy sztár lennék, akit mindenki csodál, pedig az igazság, amit elrejtettem a világ elől, mindennél nagyobb volt, amit egy átlagember el tud képzelni.

Két hónappal később már sikeresen felküzdöttem magam az iskola nagymenői közé és lubickoltam a népszerűségben. A népszerűség viszont annyira elvakított, hogy sokszor nem tudtam hol kezdődik az az Adam Silverbreeze, aki régen voltam és hol Adam, a népszerű, ámde tehetségtelen srác, akit mindenki imád, csak Leah Darkin nem, mert az a lány teljesen elzárkózik mindenkitől. Akkor hallottam meg a pletykákat, amik róla szóltak. Egy őrült csaj, akinek személyiségi problémái vannak, és azt állítja, foglalkoznak vele a szülei. Olyat is hallottam, ami szerint Leah árva, csak nem tudja elfogadni a tényt, hogy nincsen senkije, miközben körülötte mindenki érezheti a család nyújtotta szeretet és biztonságos meleget. Sokan már velem is összeboronálták az iskolából, mivel én is eléggé kilógok a sorból. Az új fiú, aki két hónap leforgása alatt nagyobb hírnévre tett szert, mint amekkorák Thanos méretei. Persze én ezekről nem tudok semmit... mármint Thanos méreteiről... de eltértem a tárgytól. Hallottam egy pletykát magamról is. Egy pletykát, ami a régi iskolámhoz kapcsolódott. Ezt viszont el akartam kerülni. A pletykákkal együtt azt is, hogy az igazságom ezzel a felszínre kerüljön. Ezért döntöttem úgy, hogy elterelem magamról a figyelmet és emiatt elkezdtem zaklatni az osztály egyetlen tagját, akin látszott, hogy kívülálló. Ugyanis én is kívülállónak számítottam mindig is. Pont ezért volt szükségem az elterelésre.

Most, hogy két hete tart a harmadik évünk, ugyanolyan megszokottan bántalmazom Leah-t, mintha nem telt volna el egy nyár. Azonban ezen a napon minden szünetben az adott órák feladatain dolgozott. Annyira azért tiszteletben tartottam a művészi kitárulkozását, hogy ne zavarjam alkotás közben, de ez annyira frusztráló volt, hogy másképp kellett levezetnem a feszültségemet. Végre valami olyat csináltam, amiben jó voltam. Kosaraztam. Egész nap. Emiatt pedig gyorsan eltelt a tanítási nap.