Can You See Me Now?

Titkok

*******

- Tanárnő, kimehetek a mosdóba? – álltam fel idegesen a padomtól. Meg sem várva a választ siettem ki a mosdóba, remélve, hogy oda nem követ Leah... szelleme vagy mije.

- Gyáva vagy Silverbreeze – szólalt meg a csapnak támaszkodva. – Elfutsz a problémáid elől.

- Miért én?! – üvöltöttem neki.

- Megígértem, nem emlékszel? Ha meghalok, tudni fogod.

- Miért pont én? Miért csak én látlak?

- Nem tudom. Elvileg neked sem kellene. Legalábbis azt hiszem – gondolkodott el. – De nem is ez a lényeg. Itt vagyok és kész. Fogadd el.

*******

Az iskolában történtek után féltem hazamenni. Féltem attól, hogy hazamegyek és ott lesz Leah a szobámban. Az órákon nem tudtam teljesen figyelni, ugyanis Leah folyamatosan mögöttem volt, és vagy a fülembe suttogott, vagy a vállamra tette a kezét ezzel a frászt hozva rám minden egyes alkalommal.

- Minden a te hibád volt – ismételgette a lány szinte percenként. – Nem is ismered az okot, amiért elzárkóztam az osztályközösségtől. Nem akartam, hogy megtudják, min mentem keresztül.

„Igen, nem ismerem, de te se úgy néztél ki, mint aki bárkinek is el akarná mondani, miért olyan, amilyen." – írtam az éppen nyitott füzetembe. – „Senkinek nem mondtál semmit arról, mi is történt az elmúlt három évben, és most itt vagy, engem okolsz, amikor nekem is megvolt a magam oka, amiért elkezdtelek stresszlabdának használni. Te voltál a leggyengébb az egész osztályban. Mindenkinek megvolt a véleménye rólad, így könnyű dolgom volt. A kockázat, hogy majd téged meghallgatnak és akkor minden kiderül rólam, nagyon alacsony volt. Érted már, miért téged fogtalak ki?"

- Nem, nem értem. Semmilyen érvet nem tudok felhozni arra, hogy miért én lettem az osztály stresszlabdája. Nem találtam rá magyarázatot. Mondd meg az igazi okot és akkor talán tudok mondani valamilyen véleményt arról, miért is volt rossz ötlet engem választanod erre a „megtisztelő" feladatra – hangjából áradt a gúny és a megvetés keserű egyvelege és emiatt csak még inkább égnek álltak az apró szőrszálak a hátamon.

„Nem tartozik rád, hogy miért tettem. A saját titkom elfedése mindennél fontosabb volt, az pedig nem tartozik másra, csak rám." – egyre dühösebb lettem. – „És nagyon boldog lennék, ha eltűnnél a szemem elől és végre távoznál a másvilágra vagy mit tudom én." – a tollat a padra dobtam vagyis inkább csaptam, mire a tanár és az osztályban tartózkodó társaim szeme és figyelme rám szegeződött.

- Ezt most jól megcsináltad, barátocskám – Leah hangja ismét a fülem mellett szólalt meg. – Most aztán magyarázkodhatsz az egész osztálynak.

- Adam, megtudhatnám, hogy mi volt olyan fontos, hogy magadra vond az egész osztály figyelmét? – kérdezte a matek tanár. – Ha az anyaggal kapcsolatos, hallgatlak.

- Elnézést kérek, Tanár Úr – szólaltam meg. – Egy bogár volt a padomon, azt akartam leütni, de sajnos nem voltam elég pontos, így elmenekült – szemrebbenés nélkül hazudtam a férfi szemébe.

„Végül is... mégsem mondhatom azt, hogy Leah szelleme felidegesített és azért csaptam a tollamat az asztalra, mert éppen egy szellemmel beszélgettem. Az mégiscsak furcsán adná ki magát, még úgy is, hogy ez az igazság." – a gondolataim ezerrel száguldottak keresztül agyamon, és sajnos ez ellen nem tehettem semmit.