A valóság árnyékában is szeretni

Raziel áldása

"Akkor nem éppen Dorothea karjaiba ragadva állsz előttem, igaz?!"- kérdezte Alec akadozó, elcsukló hangon. "Nem...vagyis igen, de félreérted, Alexander. Kérlek engedd, hogy megmagyarázzam."

"Azt hiszem, már így is eleget láttam. Most csak..."- Alec nem tudta befejezni a mondatot. Sarkon fordult és kirohant a lakásból. Magnus megpróbálta utol érni. "Alexander! Hallgass meg kérlek!" Alec fél arcával visszafordult, és a Boszorkánymesterre pillantott. Könny gyűlt a szemeiben, majd egy könnycsepp végig gördült az arcán, az állán, végül a nyakán lévő terelőrúnán megcsillant. Egy pillanat volt az egész, Magnus éles macskaszemei azonban tisztán kísérték a másodperc tört részei alatt a könnycsepp útját. Mintha megállt volna az idő. Magnus imádta csókokkal halmozni el Alecnek ezt a rúnáját. "Kérlek, ne okozz még több fájdalmat, csak felejts el!"- ezek voltak Alec utolsó szavai, mielőtt elhagyta Magnus lakását. Nehezen formálta a szavakat, a feszültség, amit érzett gombócként gyűlt össze torkában. Elment. Magnus aranyló macskaszemei könnyel teltek meg, majd Dot felé fordult és megszólalt: "Kérlek, hagyj magamra!" Dot nem kérdezett semmit, tudta, hogy ha Magnusnak térre van szüksége, akkor semmilyen más opció nincs. Nyitott egy portált és elhagyta a lakást.

Alec futott, amilyen gyorsan csak tudott, amilyen messze csak lehetett. Ő maga sem tudta hová, csak azt érezte, hogy a benne lévő feszültséget valamilyen módon ki kell adnia magából. Már legalább 20 perce meg sem állt, amikor hirtelen esőcseppeket érzett az arcán. Az eső friss illata járta be a teret. Alec még mindig kapkodta a levegőt, de végül megállt és nekitámaszkodott egy fának.

Az eső úgy esett már, mintha dézsából öntötték volna. Alec úgy érezte Raziel áldása ismét vele van, azért küldte ezt az időt, hogy elmossa minden fájdalmát. Mikor feleszmélt, akkor vette észre, hogy a parkban találta magát. Eszébe jutott, mikor legutóbb Magnussal itt sétáltak. Csodás emlék volt, de nem akarta, hogy szerelme érintése is már csak emlékké fakuljon. Egy boszorkánymester érintése egyébként is varázslatos egy nephilim számára. Különösen, ha akkora megmagyarázhatatlan vonzalmat érez valaki, mint ő Magnus iránt. Imádta, amikor reggelente arra ébredt, hogy Magnus gyengéd és hűvös simítását érezte erős, széles hátán. A mai napig el sem tudta volna képzelni, hogy egyszerre érezhet mélységes csalódást és mérhetetlen vágyat egy azon ember iránt. Sosem érte ekkora kudarc élmény, mint ami pár órája, mégis annyira vágyott Magnusra, hogy forróság öntötte el kihült testét valahányszor felidézte, hogy megcsókolják egymást. Leült egy padra és arcát kezeibe temette.

Jace épp az Intézetbe tartott vissza, amikor szörnyű érzése támadt, a boldogtalanság szétáradt az egész lényében, tudta, hogy Alec nagyon rosszúl van. Felhívta. "Jace"- Alec felvette a telefont. "Alec, jól vagy? A kötelék rúnánk...mi történt Veled?"-kérdezte Jace aggódva. "Jace...most nem tudok beszélni. Jelentkezni fogok."- Alec megpróbálta lerázni. "Alec, kérlek, érzem, hogy nincs valami rendben, had segítsek!"- szólt Jace. "Most nem segíthetsz, Jace... épségben vagyok, de szükségem van egyedüllétre."- Alec letette. Parabatai társa nagyon megrémült, de megbízott Alec szavában. Remélte, hogy hamarosan megbeszélhetik a történteket.

Közben az eső elcsendesedett, épphogy csak pár csepp találta meg az árnyvadász teljesen elázott testét. Alec egy alakot pillantott meg pár méterre, aki a járdán felé sétált. Egy utcai lámpa fénye elvakította, így nem látta pontosan, hogy ki az, aki közelít felé. Átázott, kihült, úgy érezte, mintha áttapostak volna rajta, így tulajdonképpen nem is érdekelte, ismét magába roskadt. Egyszercsak egy meleg tenyér érintette meg a vállát. Alec döbbenten nézett fel a mellette álló alakra, akinek már pontosan felismerte az arcát. "Underhill?! Mit keresel Te itt?"- kérdezte. "Ezt inkább én kérdezhetném tőled, Alec. Épp az Intézetbe tartok, de be kellett ugranom előtte egy barátomhoz. Mi történt veled Alec?"

Underhill mindig is vonzódott Alec Lightwoodhoz, de pontosan tudta, hogy Alec Jace-ért van oda, aztán pedig úgy érezte Magnus mellett labdába sem rúghat. "Teljesen eláztál, gyere, van itt pár percre egy jó hely, ismerem a tulajt, üljünk be, kérek neked egy forró levest meg egy törölközőt." Intett a kezével és közben végig pásztázta szemeivel Alecet tetőtől talpig. Nedves pólója teljesen rátapadt izmos felsőtestére, Underhill vágyott rá, hogy ha csak egy pillanatra is, de megérinthesse. Szívesen átmelegíteném. - gondolta. Alec tényleg fázott, de nem tudta, hogy a hidegtől vagy a benne lévő érzelmektől didereg. Jól esett neki, hogy valaki gondoskodni akar róla, főleg, ha ilyen jóképű, mint Underhill.

Alec ereiben a forró leves hatására újra felmelegedett a vér, nyakában a törölközővel szomorúan kanalazta a gőzölgő levest. Underhill tényleg egész jó helyre hozta, egy igényes pub volt. Mellettük ropogott a tűz a kandallóban, pattogó hangja nyugalmat árasztott szét Alec Lightwood zaklatott lelkében. Underhill eltűnődött, hogy ha egy teljesen más helyzetben ugyanígy láthatná Alecet egy törölközővel a nyakában, mondjuk kevesebb ruhában vajon ugyan így vágyna-e rá, vagy esetleg még jobban. Elhesegette ezt a gondolatot és hosszú, néma percek után megtörte a csendet. "Alec, mi történt? Mondj valamit!" Alec nagyot sóhajtott, Underhillre nézett, összeszorította az ajkait, majd könnybe lábadt a szeme. Nem tudott megszólalni.

"Magnus?!"- kérdezte Underhill. Alec bólintott. "Alec, nagyon sajnálom. Tehetek érted valamit?" Alec rázta a fejét. Nagyjából fél óra telt el, mire Underhill javasolta, hogy menjenek vissza az intézetbe, hiszen Alecre ráfért volna egy forró zuhany, némi száraz ruha, és nem utolsó sorban egy kiadós alvás. Alec úgy érezte teljesen mindegy, így hallgatott rá és elindultak az intézet felé.