Ártó dalok könyve [18+]

Második Eljövetel - Snarry

A képmutatás margójára, avagy milyen hatással van egy fiatal lélekre a folyamatos elnyomás és befolyásolás, és mi történik hogyha az oly gondosan arany ketrecbe zárt madárka kiszabadul börtönéből.

Harry Potter békésen és elégedetten lépdelt a Roxfort ismerős folyosóin. Szerette ezt a kastélyt, őszintén. Mióta csak meglátta akkor régen, az ingatag facsónakban ülve ahogy az éjszaka sötétében szinte ragyogott, mint egy lázas látomás, azóta szenvedélyesen szereti. Minden zegzugát kiismerte az itt töltött hosszú évek alatt. Tudja minden egyes festmény történetét ismeri a folyosókat, a falak tégláinak tapintását, a kertben a liliomok illatát, a nagyterem padjainak nyöszörgő recsegését, a kandallók tüzének melengető pattogását, a lépcsők szeszélyes hangulatát. Régi ismerősként köszöntik őt a falakon örökké figyelő vízköpők a rejtett átjárókat őrző apró jelek. Mágiája együtt lélegzik a kastélyéval, érzi ezen ódon épületnek végtelen energiáját ami körbe öleli és simogatja mint egy szerető anya a megfáradt gyermekét egy hosszú nap után.
A vénséges néni, a büszke Roxfort, és most végre újra hazatért.
Hisz ez az otthona.

Az otthonuk.

- mind tágabb körökben kering, s ha szól már,
nem hallja a sólyom, mit mond a solymár
széthull minden; már nem tart a közép;
a földet anarchia dúlja szét -

Finoman megszorította szerelme kezét, aki viszonzásul lágyan rámosolygott és éjsötét íriszeiben büszkeség és mély szerelem szikrái pattogtak. Harry szíve mindig kihagyott egy ütemet amikor párja igy nézett rá, ezzel a szenvedélyes, vad rajongással. Többek voltak ők, mint egyszerűen szerelmesek. Más ember talán a lelki társ szót használná de Harry ezt soha nem érezte megfelelő kifejezésnek. Olyanok voltak ők, mint a patentgomb. Aminek a két része tökéletesen illeszkedik egymásba és oly szorosan tartanak hogy bármekkora súlyt képesek elbírni. Együtt. Nem csak erejük hanem talán lelkük is összeforrt abban a pillanatban amikor mindkettőjük szívében megszületett az elhatározás hogy egymást akarják, örökre. Érezte és tudta is, hogy az, ami közöttük kialakult, nem csak hogy kivételes, de elpusztíthatatlan is. Mert ők együtt olyanok voltak, mint a hurrikán. Megfékezhetetlenek. És ő majdnem elszaljtotta felismerni ezt, ám minden egyes áldott reggel hálát ad, hogy nem így történt.

Biztos volt benne, hogy barátai is meg fogják érteni választását, hisz látják majd, hogy kivirágzott, hogy BOLDOG. Őszintén boldog. Végre megtalálta önmagát a létezésének értelmét. Es ezt szerelmének köszönheti.

- vérszín ártatlanság áldozata megfúl;
hitehagyott a jó, s a rosszakat
a meggyőződés szenvedélye fűti -

Megmutatta neki azt, amit ezidáig sosem látott, amit mindvégig titkoltak előle. Ráébresztette, hogy soha nem volt más csak egy báb, egy gyalog a sakktáblán, aki könnyen feláldozható a nagyobb jó érdekében. Akármit is jelentsen az, hogy jó. Megadta neki azt, amit soha senki sem tudott: őszinte, feltételek és elvárások nélküli szeretetet. És szabadságot. Nem kellett többé kétségei közt vergődve szerepet játszania, az Aranyfiú életét élnie, akiről mindenkinek megvan a véleménye és mindenki el is mondja bármi is legyen az. Mert ő volt a Kiválasztott, akinek mindig, minden körülmények között tökéletesnek kellett lennie, tökéletes döntéseket kellett hoznia, tökéletes és példamutató életet élnie. Egy kirakati bábu volt csak, megfosztva minden gondolatától érzelmétől és akaratától. Azt tette, amit mondtak neki, oda ment, ahova mondták, azt ette és azt viselte, amit mondtak neki. Mindenről mások döntöttek helyette, már születése pillanatában kijelölve a neki szánt utat, amelyen erőszakkal tartották rajta, mindezt úgy, hogy ő ebből semmit sem fogott fel. Neki ez volt a természetes, a megszokott. Ami nem csoda, hiszen sosem hagyták, hogy másra gondoljon csak a feladatára, a kijelölt célra, soha eszébe sem jutott, hogy lehet másképp is. Mert nem is lehetett.