********

Kik vagytok?

Winry sóhajtva tette az asztalára szerszámait. Igazából kicsit sem nyugodtan,de tettetve a nyugalmat ültem a széken. Dia ismét a füzetébe rajzolt,közben néha-néha körül nézett,mi történik körülötte. Volt okom nyugtalannak lenni. Ugyebár,ha egy új automail-t tesznek fel,azt rá kell csatolni az ember idegeire,izmaira stb.,hogy az mozgatható legyen. Na de,ha egy régit vesznek le,vagy az előzőnek a ,,csonkát,, le kell választani az utobbiakról. És se a fel-,se a lecsatolás nem kellemes.

Magamban elrévedve néztem ki a fejemből. Nem tudom miért,de eszembe jutott egy, a könyvtárban talált könyvben olvasott vers.

-Még nyílnak a völgyben a kerti virágok,még zöldel a nyárfa az ablak előtt...-kezdtem halkan,de őszinte meglepetésünkre nagymamánk folytatta.

-De látod amottan a téli világot? Már hó takará el a bérci tetőt.-mosolygott ránk-Egy magyar költő gyönyörű verse. Flora nagyon szerette a Petőfi költeményeket...Bár az egész család kedvelte őket.-gondolkodott el,majd letette a gépolajat a szöszke lányzó eszközei mellé. Dia elhúzott szájjal nézett rám,én pedig lehajtva,oldalra fordítottam a fejem.

-Elmegyek sétálni.-mondtam hirtelen,majd felállva sietős léptekkel hagytam el a szobát. Deni hűségesen jött utánam,de nem csak Ő,hanem barátnőm is. Nem foglalkoztam vele,ha jön,hát jöjjön.

-Várj csak egy percet!-kiáltott utánam unokatestvérem,én pedig felnyögve próbáltam eliszkolni a lépcső irányába. Viszont mikor egy fogó csapódott mellettem nagyerővel a falba,lépteim elhaltak és megadva fordultam meg.

-Ne menekülj.-kuncogott fel Winry-Nem megkínozni akarlak.

-Ha tudnád milyen érzés,nem ezt mondanád...

Az elkövetkező tíz percet nem szeretném részletezni. Amint ezzel megvolt,már engedett is utamra,tehát amilyen gyorsan csak tudtam kiléptem az ajtón. Dia már ott várt,ígyhát együtt indultunk neki a dombos vidéken való sétának. Körülbelül fél órája sétáltunk,amikor két alak jött szembe. Ahogy közelebb értek,egy meglehetősen alacsony,aranyszőke,fonott hajú fiú piros köpenyben és egy páncélos(?) embert véltem felfedezni bennük. Jött egy erősebb szél és a páncélos feje leesett. Ez magában nem lett volna érdekes,de mikor lehajolt beleláttam a vérte belsejébe. Semmi.Full üres. Dia döbbenten torpant meg,én pedig elképedve figyeltem,mi történik.

-Valami nem oké a fejfedőddel,Al.-szólt a szőke. (szerk.:kezd sok lenni a szőke xd)

-Ha odaérünk megnéznéd?-kérdezte egy megdöbbentően gyermeteg hang a páncél belsejéből.

-Persze.-válaszolt az alacsonyabbik,majd ismét megindultak felénk.

-E-Egy beszélő...páncél?!-kérdezte visszafolytott sikítással a mellettem álló lány.

-Hozzá van kötve egy lélek? Király! Sosem volt még szerencsém ilyesmit látni!

-Király?!!!-remegett meg Dia hangja.Szegény,fel sem tűnt milyen hulla fehér lett. A piros ruhás önérzetes mosolyt villantott beszélgetésünk hallatán.

-Minden rendben?-kérdezte gondolom én Al barátnőmet,akinél emiatt elszakadt a cérna. Rémült,hófehér arcal ájult el,kishíjja volt,hogy elvágódjon a földön. Egy kézzel nehéz volt megtartani,pláne,hogy szegény kutya própált felugrani rá,gondolom,hogy nyalogassa az arcát,valami kis segítség képpen.

-Ne szivass már,Dia...-morogtam.

-Sajnálom! Én igazán nem akartam megijeszteni!-mentegetőzött a megszeppent páncélos srác.

-Semmi gond. Amúgy is ijdős,lehet,hogy ez most hirtelen sok volt neki.

-Várj,had segítsek! Merre laktok?