Valójában 7 évvel többet kellene írnunk, mint ami most van.
Az évszámítást Krisztus születésétől számítjuk, ami azt jelenti, hogy Krisztus 2020 éve született, hiszen 2020-at írunk. Ez azonban nem így van. Valójában Krisztus születését nem tudjuk pontosan. A VI. században egy római számolta ki visszamenőleg csak becslésekből hogy Krisztus mikor született. Ebből adódóan lehetnek tévedések, ugyanis van pár fel nem jegyzett időszak, ami nem pár napot, hanem éveket jelent.
Amikor pedig rájöttek, hogy hibáztak a számításban, már annyi könyv és feljegyzés készült, hogy inkább hagyták az egészet úgy, ahogy van.
Persze ezekből kifolyólag nem biztos hogy 7 évről van szó, az 5 a 6 és a 8 év is helyesnek számít.Az iránytű valójában nem az Északi sarkra mutat, hanem a Föld északi mágneses sarkra. Földünk mágneses mezeje állandóan változik egy kicsit. Az elmúlt 160.000.000 évben 100- szor változott. Jelenleg a mágneses sarok Kanada északi pontján található, és nem Grönlandon.
A körmeid kétszer olyan gyorsan nőnek, mint a két generációval ezelőtti embereknek.
Az első csók Tv-ben 1827-ben csattant el két férfi közt.
Nagyobb esélyed van miniszterelnökké válni, mint megnyerni a lottót.